Valódi hívő vagy, vagy csak „majdnem” hívő?

(English Version: Are You A Real Christian Or An “Almost” A Christian?)

1993 február 26-án egy erőteljes bomba robbant a New York-i Világkereskedelmi Központ mélygarázsában, megölve hat embert és megsebesítve több ezret. Az eset komoly nyomozást váltott ki, és számos embert letartóztattak. De kevés hatósági személy látta meg benne egy nemzetközi terrorakció részletét.

Amikor 2001-ben a terroristák elpusztították a Világkereskedelmi Központ tornyait, Raymond Kelly rendőrbiztos visszaemlékezett az első támadásra, és azt mondta: „Ez egy figyelmeztető jel kellett volna legyen Amerika számára.”

De van egy ennél is komolyabb figyelmeztetés, amit maga az Úr Jézus adott a Máté 25:1–13-ban található példázatban, melyben minden hitvalló keresztyénnek feltesz egy őszinte és lelket-vizsgáló kérdést: „Valódi hívő vagy, vagy csak „majdnem” hívő?” Vizsgáljuk meg a szakaszt, vegyük fontolóra a kérdés komolyságát, és válaszoljunk annak fényében.

1. A példázat magyarázata 

A példázat egy mindennapi élethelyzetet leíró történet, amely egy lelki igazságot hivatott megtanítani. Jelen példázat arról szól, hogy a vőlegény eljön, hogy feleségül vegye a menyasszonyát, és haza vigye magával. A korabeli szokások szerint a menyasszony köszöntötte a vőlegényt, és elkísérte a házához. Mivel a vőlegény akár éjszaka is jöhetett, a menyasszony magánál kellett tartson egy lámpát, amellyel világítani tudott.

Ebben a konkrét történetben a vőlegény éjfélkor érkezett. Összesen tíz menyasszony várta, hogy elkísérhesse. Ötüknél volt lámpa és olaj, ötüknél pedig volt ugyan lámpa, de nem volt bennük olaj. Azok, akiknek volt olajuk, elmehettek a menyegzőre a vőlegénnyel. A többieket viszont nem engedték be a mulatságra, hiába könyörögtek.

A példázatban szereplő vőlegény Jézust jelképezi. Az okos szüzek (menyasszonyok), akiknél volt olaj, a valódi hívőket jelképezik, akik készen állnak Jézus fogadására. Az öt bolond szűz, akiknél nem volt olaj, álkeresztyéneket jelképeznek, akik nem állnak készen Krisztus fogadására, és akiket az a veszély fenyeget, hogy ki lesznek rekesztve a mennyből.

A példázat fő mondanivalóját a 13. vers foglalja össze: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” Másként fogalmazva, „Légy készen, hogy akár már ma találkozhass az Úrral. Közeleg ugyanis a nap, amikor lehetetlen lesz bűnbocsánatot nyerni. Ha már elhagytad ezt a földet, nem lesz második esélyed bejutni a mennybe.

2. A példázat alkalmazása

A példázatot vizsgálva 3 igazságot találunk, amelyeket alkalmazhatunk.

1. igazság: Lehetséges, hogy valaki külsőleg megvallja Krisztust, de belül nem rendelkezik vele.

Az okos és bolond szüzek közt számos hasonlóságot figyelhetünk meg. Mindketten vittek magukkal lámpát, és várták a vőlegényt. (Máté 25:1). A bolond szüzek nem ellenezték a vőlegény eljövetelét. Úgy tűnt, hogy várják az érkezését.

Ugyanígy sokan vannak, akik hívőnek vallják magukat, és azt állítják, hogy várják Jézus eljövetelét, de nem állnak igazán készen a fogadására. Mivel a vőlegény késett, mind az okos, mind a bolond szüzek elaludtak.

Az okos szüzek egyfajta biztonságérzettel aludtak el. Ők a valódi hívőket jelképezik, akik valódi biztonságban vannak, hiszen megfelelő kapcsolatban állnak Krisztussal.

Látszólag a bolond szüzek szintén egyfajta biztonságérzettel aludtak el. Ők azonban az álkeresztyéneket képviselik, akik félrevezetett szívük következtében hamis biztonságban leledznek. Azt hitték, készen állnak a Krisztussal való találkozásra, mert gyülekezetbe/templomba jártak, keresztyén tevékenységekben vettek részt, és más hívőkkel voltak közösségben. A szomorú valóság azonban az, hogy soha nem tértek meg igazán a bűneikből, és sosem tapasztalták meg az újjászületést Krisztusban.

Az álkeresztyének életének számos jellemzője van.

a. Téves elképzelésük van Istenről.Isten szeretet és csakis szeretet. Soha nem vet el magától. Ha majd eléje kerülök, meg tudom győzni, hogy engedjen be a mennybe. Így gondolkoztak a bolond szüzek, amint az kétségbeesett kiáltásukból kiderül: „Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!” (Máté 25:11)

Noha Isten valóban szeretet, nem csak szeretet. Ugyanúgy szent és igazságos is. Igéjében megígérte, hogy megbünteti azokat, akik nem bíztak a Fiában (János 3:18). Ha Isten másként járna el, mint ahogy az Igében megígérte, akkor hazugnak minősülne – ez pedig képtelenség lenne!

b. Téves elképzelésük van a bűnről. Az álkeresztyének egyenlőségjelet tesznek a bűn felismerése és az őszinte megtérés közé. Noha a felismerés valóban megelőzi az igazi megtérést, az is elfordulhat, hogy a felismerés nem szül őszinte megtérést.

Júdás, Félix és Ézsau szintén felismerte a bűnét, de soha nem nyert üdvösséget. (Máté 27:3-5; Csel 24:25; Zsid12:16-17). A puszta tény, hogy valaki rosszul érzi magát a bűne miatt, nem jelenti azt, hogy az illető hívő. Hacsak a bűnbánat nem késztet arra, hogy elforduljunk a bűntől, Jézus lába elé vessük magunkat irgalomért, akkor az egy hamis bűnbánat, amely örök kárhozatra vezet (2Kor 7:9-10).

c. Téves elképzelésük van a világról.Az álkeresztyéneket a világ és annak élvezetei iránti rendületlen szeretet jellemzi. Nem veszik észre, hogy Jézus nem azt kifogásolja, hogy a világban vagyunk (János 17:15), hanem azt, hogy bennünk van a világ!

Habár tisztában vannak az 1János 2:15-tel, miszerint „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete”, egész életüket a világi kívánságoknak szentelik. És ha épp nem világi dolgokat kergetnek, akkor azokról álmodoznak. Valamiért úgy gondolják, hogy nekik nem szól a felhívás: „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Máté 6:24). Mennyire félre vannak vezetve!

d. Téves elképzelésük van mások szeretetéről. Az álkeresztyéneket a személyválogatás jellemzi: csak azokat szeretik, akik őket szeretik. Elképesztő és egyben szomorú, hogy sok hitvalló keresztyén éveken át mély keserűséget táplál mások iránt. Lehet az a házastársuk, családtagjuk, más gyülekezeti tag, munkatárs, szomszéd, stb. Valahogy így gondolkodnak: „Én általában véve szeretek másokat. Csak XY-t nem tudom szeretni. Elvégre annyira megbántott.”

A Szentírás azonban világosan kimondja, hogy a gyűlölet nem jellemezheti a hívőt. Az 1János 4:20-21-ben ez áll: „Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. ²¹Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” Az 1Jn 3:13-15 és 1Jn 4:7-8 ugyanezt hangsúlyozza.

Lehetséges tehát külsőleg megvallani Krisztust, belül pedig nem birtokolni Őt, ahogy azt az öt bolond szűz esetében láttuk. Ezért van szükség arra, hogy mindnyájan megvizsgáljuk az életünket, hogy csak megvallói vagy valódi birtokosai vagyunk-e az örökéletnek.

2. igazság: Az üdvösséget nem lehet átruházni vagy megosztani.

Amikor a vőlegény megérkezett, a bolond szüzek rájöttek, hogy nincs olaj a lámpájukban. Rögtön az okos szüzekhez fordultak: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik”, akik viszont ezt felelték: „Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.” (Máté 25:8-9).

De mire elmentek és olajat vettek maguknak, túl késő volt. A menyegző elkezdődött, „bezárták az ajtót” (Máté 25:10). A bolond szüzek nem jutottak be az okos szüzek révén. Személyesen is készen kellett volna lenniük a vőlegény fogadására. Más szóval, az üdvösség egy személyes tranzakció a bűnös és az Úr között. Nem lehet átruházni vagy megosztani másokkal. Személyesen kell készen állnunk az Úrral való találkozásra.

Sok, magát keresztyénnek valló személy olyan, mint a bolond szüzek. Azt hiszik, Isten beengedi őket a mennybe, mert X gyülekezetbe jártak, vagy mert a szüleik vagy házastársuk hívő volt. Jézus maga figyelmezteti az önámító embereket ezekkel a világos szavakkal: „ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el” (Lukács 13:3). A Jn 3:3 szintén alátámasztja, hogy az üdvösség személyes jellegű: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”

Vizsgáljuk hát meg az életünket. Azt gondoljuk-e, hogy azért jutunk be a mennybe, mert egy bizonyos gyülekezethez tartozunk, hívő szüleink vannak, vagy jobban érezzük magunkat, mint a legtöbben? Ha igen, becsapjuk magunkat. Hacsak nem győződünk meg a bűneinkről, nem térünk meg és fordulunk Krisztushoz személyesen szabadulásért, nincs üdvösségünk.

3. igazság: A keresztyén hit egy életen át tartó kitartásra ösztönöz.

Még ha késve érkezett is a vőlegény, az okos szüzek készen álltak érkezésére, bármikor került is rá sor. Még ha váratlan időpontban érkezett is a vőlegény – éjfélkor – (.6.v.), ők készen voltak. Ez arra utal, hogy a hívőknek mindvégig ki kell tartaniuk a hitben.

Krisztus nem arra hív, hogy néhanapján engedelmeskedjünk, vagy amikor kedvünk tartja. Amikor Krisztushoz fordulunk, egy életre elkötelezzük magunkat a követésére, még ha az az életünkbe is kerül.

Sajnos, sokan vannak manapság, akik úgy tekintenek Krisztusra és az általa felajánlott üdvösségre, mint egy „pokol-biztosításra”: egy mennyei belépőre, amely csak anyagi áldásokkal jár. Nem csoda, hogy a jóléti evangélium annyira vonzó korunk nemzedéke számára. Az önmegtagadás, a keresztviselés ma még sok „gyülekezetben” is idegen téma. Márpedig ez volt és ez ma is Jézus üzenete!

Jézus így int: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz… Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz” (Mt 7:13-14). Figyeljük meg, hogy nemcsak a kapu szoros, hanem a keresztyén út is keskeny. Az egész keresztyén élet kihívásokkal teli, ami egy életen át tartó kitartást feltételez.

Az igazi hívők megértik Jézus követésének árát. Megértik, hogy követésének az ára hosszú távon sokkal kifizetődőbb, mint a nem-követésének az ára. Ezért tartanak ki a bűn, a Sátán és a világ szakadatlan támadásai közepette is. Még amikor vétkeznek is, igaz bűnbánattal térnek meg. Nem érzik jól magukat a bűnben, tudva, hogy a bűn elszomorítja az Urat, aki meghalt bűnükért a keresztfán. Már annak puszta gondolata is, hogy megmaradjanak egy olyan bűnben, amelyért Megváltójuk olyan szörnyű árat fizetett, rémülettel tölti el.

Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy attól üdvözül valaki, hogy kitart. Maximálisan egyetértek azon biblikus tanítással, miszerint az üdvösség egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztusban érhető el (Jn 6:47; Ef 2:8-9; Tit 3:5). Nem azáltal üdvözülünk, hogy kitartunk a hitben. A kitartás nem az üdvösség oka, hanem annak eredménye.

Vizsgáljuk hát meg az életünket. Olyan hívők vagyunk-e, akik kitartunk, még a megpróbáló helyzetekben is?

Záró gondolatok

Manapság sok keresztyén teszi fel a kérdést: „Mennyire kerülhetek közel a világhoz, miközben még mindig hívőnek számítok?” Jézus világosan bemutatja, hogy milyen közel lehet kerülni hozzá ANÉLKÜL, hogy hívők lennénk. Könnyű „majdnem-hívőnek” lenni. Nem sokba kerül – egyelőre!

Azonban mindenünket elveszítjük az elkövetkezendő életben. Tragikus lenne az ítélet napján rájönni, milyen nagy különbség van egy valódi hívő és egy majdnem-hívő között. Akkora a különbség a kettő között, mint menny és pokol között.

Vigyázzunk! Majdnem üdvözülni annyi, mint minden bizonnyal elveszni! Milyen helytálló ez a kijelentés: „A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.” Hadd ne legyen érvényes egyikünkre se ez a leírás.

A bolond szüzek túl későn jöttek rá. Kérlek, ne hozd magad hasonló helyzetbe. Ha még soha nem tetted, fordulj el bűneidtől, kérd Jézust, hogy bocsásson meg, és tegyen követőjévé még most. Azonnal válaszolni fog. Elküldi Szentlelkét, hogy benned lakozzon. A Szentlélek pedig segíteni fog, hogy úgy élj, ahogy magadtól nem tudnál. Ha pedig te magad kitartasz, te is biztos lehetsz abban, hogy valódi hívő vagy!