Mi az az egy dolog, ami minden kapcsolatot veszélyeztet?

(English Version: The One Thing That Threatens All Relationships)

Tudod, mi az a dolog, ami minden kapcsolatot veszélybe sodor? A megkeseredettség! Kihat a gyülekezetekre, házasságokra és nagyjából minden egyébre. A megkeseredettség az egyik legveszélyesebb csapás az egészséges keresztyén életre. Gyorsabban terjedvén, mint a megfázás, felemészti a lelki életünk vitalitását. A „lélek rákja”, és évente több millió áldozatot követel.

Mégis van gyógyír erre a csapásra. Ez a gyógyír pedig a magyar nyelvben fellelhető egyik legszebb szó: a megbocsátás! Noha a megbocsátás közismert szó, valódi értelme a szó második felében rejlik: elbocsájtani valakit annyi, mint elengedni. Megbocsájtani tehát azt jelenti, hogy elengedjük valakinek azt a rosszat, amit velünk tett. Elengedjük magunktól azt a jogot, hogy bosszút álljunk, és tartózkodunk a szívünk megkeseredésétől.

A Biblia nemcsak elvárja, hanem meg is parancsolja a hívőknek, hogy bocsássanak meg másoknak. Nincs más egészséges lehetőség. A hívőknek a legmagasabb mércéhez kell igazodniuk a megbocsátás gyakorlásában. Isten arra hívott el, hogy bocsássunk meg, ahogy Ő is megbocsátott: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén (azaz: megbocsátván) egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.” (Károli, Ef 4:32, vö. Kol 3:13).

Nem, a megbocsátás nem egy könnyű folyamat. Néha elbizonytalanítanak az ilyen gondolatok, mint: „Nincs semmi értelme. Úgyis megint bántani fognak. Nem kellett volna már korábban sem megbocsátanom. Sosem fognak megváltozni.” Vigyáznunk kell az effajta gondolkodással! Isten megígérte, hogy segít gyermekeinek megbocsátani másoknak, márpedig „lehetetlen, hogy Isten hazudjon” (Zsid 6:18). Ezért nem adhatjuk fel.

Hinnünk kell, hogy Isten munkálkodunk a szívünkben, és erősebbé formál ezen megpróbáltatások révén. Általuk felkarolni szeretne, nem letörni. Olykor viszont az építéshez először rombolásra van szükség. Ha a Szentlélek erejére hagyatkozva kitartunk, győzedelmeskedni fogunk.

Isten bocsánatát kell keresnünk, amiért a keserűséget dédelgetjük a szívünkben. Ez az első lépés a bűn leküzdésében. Aztán erőt kell kérnünk, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik megbántottak. És valahányszor a keserűség érzése felüti a fejét, emlékeztetvén mások bűneire, jussanak eszünkbe a saját bűneink.

Valaki azt mondta: „Azok, akik képesek megbocsátani, hosszan emlékeznek a saját bűneikre, de csak röviden a mások bűneire. Ha hosszan emlékezünk a saját bűneinkre, szomorúsággal töltenek el, de ha szívünkben felelevenedik a Jézus megbocsátásából fakadó szabadság, ez a fajta emlékezés örömöt szül bennünk. Hasonló öröm árasztja el a szívet, amikor ugyanezt a megbocsátást mások felé is kiterjeszthetjük, akik ellenünk követtek el valamit.

Egyszer olvastam egy feleségről, aki a lelkipásztorhoz fordult férjének a pornográfia terén elkövetett bűnei miatt. A feleség szembesítette a férjét, és ennek következtében az megtért és bocsánatért esedezett. Ám a hölgy nem volt képes eltekinteni ettől a bűntől, ezért megkereste a lelkészt, hogy elmondja, milyen gonoszul járt el vele a férje, amikor ilyen bűnt követett ellene, és hogy most azon gondolkodik, hogy elhagyja őt. Annyira megkeseredett a szíve a férje iránt, aki már elfordult a gonosz útjáról, hogy nem vette észre a maga szívében a keserűség ápolgatását. Ebben rejlik a bűn veszélye!

Olyan tisztán látjuk és könnyen felelevenítjük mások bűneit (még akkor is, ha már megtértek belőle), de a saját bűneink iránt mégis oly vakok és feledékenyek vagyunk! Ezért kell folyamatosan arra törekednünk, hogy inkább a saját bűneinkkel foglalkozzunk, ne a másokéval. Nincs más gyógyír a büszke, önigazult és megbocsátásra képtelen szívre.

Elképesztő, hogy a megbocsátás milyen csodálatos egy szó, amikor nekünk van szükségünk rá, és milyen undorító, amikor nekünk kell alkalmaznunk azt. Az is szembetűnő jelenség, hogy „milyen gyorsan képesek vagyunk mi, megbocsátást nyert tékozló fiak önigazult idősebb testvérré válni” (Keith Mathison).

A meg nem bocsátás a hitetlenek jellemzője (Róm 1:31, 2Tim 3:3). A Szentírás ismételten hangsúlyozza, hogy az irgalmas és megbocsátó lelkület kellene jellemezze a hívőket (1Jn 3:10, 14-15). Ha az életünk jellemzően egy megkeseredett és meg nem bocsátó szívet tükröz, őszintén meg kell vizsgálnunk az életünket, hogy személyesen megízleltük-e Isten megbocsátását az életünkben.

Thomas Watson mondta: „Nem kell felmennünk a mennybe, hogy megtudjuk, meg vannak-e bocsájtva a bűneink. Csak tekintsünk a szívünkbe, és nézzük meg, hogy meg tudunk-e bocsátani másoknak. Ha meg tudunk, akkor Isten kétség kívül megbocsátott nekünk.”

Ha a Golgota hegyén állva a kereszten függő vérző, sebekkel borított és átdöfött Jézust nézzük, amint azt kiáltja, „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23:34), vagy Istvánt, aki halálra kövezése közben ezt kérte: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt”, (ApCsel 7:60), még mindig képesek vagyunk keserűek maradni? Még mindig képesek vagyunk azt mondani, hogy „Nem bocsátok meg annak a személynek”? Elhitetjük magunkkal, balgán, hogy elfogadhatjuk Isten megbocsátását, kihasználhatjuk azt, és lazán továbbállhatunk? Alázzuk meg magunkat, őszintén térjünk meg, és kiáltsunk Isten kegyelméért, hogy megbocsáthassunk másoknak. Ha nem, biztosak lehetünk abban, hogy Isten súlyos büntetésében fogunk részesülni.

Felvetődhet a kérdés: „Mi van, ha az illető nem tér meg a cselekedeteiből? Akkor is meg kell bocsátanom?” A válasz pedig ez: ha a másik személy nem tér meg, az nem a mi dolgunk. Mi annyit tehetünk, hogy megóvjuk magunkat a keserűségtől, és egy megbocsátó lelkületet alakítunk ki. Ha az emberek nem térnek meg, nem jöhet létre egészséges kapcsolat.

Az Istennel való kapcsolatunkban is, ha egy bűnös nem tér meg, akkor nem lehet kapcsolatban Istennel. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy még akkor is meg kell óvnunk magunkat a megkeseredéstől, ha a másik nem tér meg. Isten majd foglalkozik a bűnükkel – Ő a bíró. Ezért nem vehetjük az ítélkezést a saját kezünkbe. Ugyanakkor mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, a sérelmezőink érdekében, engedelmeskedve a Róma 12:17-21 és Lukács 6:27-28 tanításának.

Van valaki az életedben, akinek nem vagy hajlandó megbocsátani? Egy férjnek vagy feleségnek talán, vagy szülőnek vagy gyülekezeti tagnak? Bárki legyen is az, miért nem kéred Istent őszintén, még most, hogy segítsen megbocsátani? Mondd el Istennek, hogy igazán bánod, amiért keserűséget tápláltál az illető iránt. Ő segíteni fog.

Ne feledd, amikor megbocsátasz valakinek, Krisztusért teszed – pusztán azért, hogy neki szerezz örömet. A megbocsátás pedig az az ígéret, miszerint soha nem állsz bosszút, és soha nem hozod fel a múlt bűneit, különösen akkor, ha az illető már megtért azokból! A megbocsátás segít megszabadulni a fájdalomtól és belső békétlenségtől.

Az alternatíva pedig az, hogy egy véget nem érő fájdalom, keserűség, harag, neheztelés és önpusztítás áldozatai leszünk. Megéri?