Három tévhit a megelégedettséggel kapcsolatban

(English version: 3 Misconceptions Concerning Contentment)

Egy lány, akinek az apja megrögzött zsörtölődő volt, azt mondta az anyjának: „Én tudom, hogy ki mit szeret ebben a családban. Johnny a hamburgert szereti, Janie a fagyit, Willie a banánt és anyu a csirkét.” Mivel nem szerepelt a listán, az apa ingerülten megkérdezte: „És velem mi van? Én mit szeretek?” Az ártatlan kislány így felelt: „Te azt szereted, amid nincs.” Lehet, hogy nevetünk ezen a kijelentésen, de ha őszinték akarunk lenni, sokan – hívők is – az apához hasonlítunk. Ez azért van, mert számos tévhit kering a megelégedettség kérdésével kapcsolatban. Ez a bejegyzés három közkeletű tévhitet tárgyal, és megkeresi rájuk a biblikus választ.

1. Tévhit: A megelégedettség nem olyan nagy ügy

Általában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az élet kellemetlenségeiből fakadó elégedetlenség kifejezése normális emberi reakció. Végül is, én is ember vagyok. Ki kell engednem a gőzt.

Biblikus válasz: Ha azonban Isten úgy tekint az elégedetlenségre, mint „normális” reakcióra, miért parancsolja annyiszor, hogy legyünk elégedettek?„Elégedj meg a fizetéseddel” [Lk 3:14], „Elégedj meg azzal, amid van” [Zsid 13:5], „Óvakodj mindenféle kapzsiságtól” [Lk 12:15]? Hívőként tudjuk, hogy ha Isten bármely parancsát megszegjük, az bűn. Ennélfogva nem kellene-e a megelégedettség elmulasztását is bűnnek tekintenünk? Megelégedettségre törekedni tehát igenis nagy dolog – nem olyasmi, amit könnyen szőnyeg alá seperhetünk.

Egy alaposabb vizsgálatból megtudjuk, miért hívja Isten az elégedetlenséget bűnnek. Két oka is felmerül.

a. Az elégedetlenség Isten szuverenitását támadja. Ha elégedetlenek vagyunk egy adott élethelyzet iránt, azzal burkoltan megkérdőjelezzük Isten jogát, hogy azt tegyen velünk, amit jónak lát. Ha egy teremtmény megkérdőjelezi a Teremtő tetteit, az mindig bűn.

b. Az elégedetlenség Isten jóságát támadja. Ha elégedetlenek vagyunk egy adott élethelyzet iránt, akkor, ha nem is a szavaink, de a hozzáállásunk révén azt mondjuk: „Istenem, nem voltál jó hozzám ebben a helyzetben. Ha jó vagy és szeretsz, miért nem adod meg, amit kívánok, vagy távolítod el a kellemetlenséget az életemből? Noha nem bűn Istenhez kiáltani szabadulásért a próbák idején, az igen, ha megkérdőjelezzük a jóságát.

Megjegyzés: Az jó, ha elégedetlenek vagyunk a lelki életünk terén, mivel még nem tartunk ott, ahol Isten gyermekeiként tartanunk kellene. Más szóval, légy megelégedve azzal, amid van, de azzal ne, ami lelki téren vagy. Akkor is lehetünk elégedetlenek, ha zabolátlan bűnt látunk magunk körül, vagy Jézus nevét sárba tiporják. Az ezeken a területeken érzett elégedetlenség nem bűn, és minden hívő számára természetes reakció kellene legyen.

2. Tévhit: A megelégedettség a körülmények függvénye

Hányszor gondoljuk azt, hogy az életünk sokkal jobb lenne, ha az aktuális helyzetünk megváltozna. Ha egyedülállók vagyunk, szeretnénk megházasodni; ha házasok vagyunk, azt szeretnénk, bár még mindig egyedül volnánk. Ha nincs gyermekünk, gyermeket szeretnénk; ha van gyermekünk, akkor azt szeretnénk, hogy egy fiú, egy lány legyen. És amikor megkapjuk őket, jobb gyermekeket szeretnénk. A lista folytatódik. Úgy tűnik, a szív folyton így érez: „Minden helyzet jobb lenne, mint az, amiben épp vagyok.” Egyszer valaki találóan fogalmazta meg a valóságot: „Bárki megmondhatja, az ember idióta. Ha meleg van, hűvösre vágyik. Ha hűvös van, melegre vágyik. Mindig az kéne, ami nincs.” Ismerősen hangzik ez a személyleírás?

Kering egy történet egy emberről, aki irigy lett a barátaira, mivel azoknak nagyobb és szebb házaik voltak. Ezért meghirdette a házát egy ingatlanirodán keresztül, hogy eladja, és egy impozánsabb házat vehessen. Nem sokkal ezután az újságban meglátott egy hirdetést egy házról, amely épp megfelelőnek tűnt. Azonnal felhívta az ügynököt, és azt mondta: „A mai hirdetésben szereplő ház pont olyan, amilyent szeretnék. Szeretném mielőbb megnézni.” Az ügynök feltett pár kérdést, majd ezt mondta: „De uram, az az Ön háza!”

Biblikus válasz: Emlékszünk Ádámra és Évára? Az elképzelhető legtökéletesebb körülmények között éltek, és a világon mindenük megvolt, egy fát kivéve [1Móz 1:28, 2:15-16]. Isten bőkezűen sok mindent nekik ajándékozott, amikben örömüket lelhették. Mégis, a Sátán megkísértette, hogy legyenek elégedetlenek: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” [1Móz 3:1] A Bibliában feljegyzett első kérdés a sátán szájából származott, és az volt a célja, hogy kétségbe vonja Isten szavát és jóságát.

Végeredményben Sátán ezt mondta: „Szóval nem is lehet a világon minden a tiétek, ugyebár? Nem fösvény Isten? Nem foszt meg titeket még több örömtől, élvezettől és beteljesedéstől?” Célja az volt, hogy elfordítsa tekintetüket arról, amijük volt (márpedig nagyjából minden az övék volt), és arra figyeljenek, amijük nincs (egyetlen egy fa gyümölcse). Ebben gyökerezik az elégedetlenség: arra figyelünk, amink nincs, nem pedig arra, amink van!

Sajnos, Ádám és Éva egyaránt bedőlt a sátán ama hazugságának, miszerint boldogabbak lennének, ha a körülményeik megváltoznának. Eredmény? Öröm helyett szörnyen érezték magukat – épp ahogy Isten előre megmondta –, ezzel is igazolva, hogy Isten igéje mindig felülkerekedik a sátán hamis ígéretein.

Tanuljuk meg ezt a fontos leckét. Ha Ádám és Éva nem elégedett meg azzal, hogy a világon szinte minden az övék volt, akkor vigyázz, hogy ne dőlj be annak a hamis ígéretnek, hogy ha csak egy valamit megkaphatnál, amid jelenleg nincs, akkor elégedett lennél. Kérjük inkább folyamatosan így az Urat: „Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra” [Zsolt 119:7].

Fel kell ismernünk, hogy az igazi megelégedettség nem a külső körülményekből fakad. Sokkal inkább abból, hogy elsősorban istenfélelemre törekszünk, és a dolgokat az örökkévalóság szempontjából nézzük. Az 1Timóteus 6:6-ban ez áll: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel”. A kegyesség pedig valódi kapcsolatot szül Istennel Jézus Krisztus által. Ezért ha még nem tetted meg, fordulj hittel Krisztushoz. Legyen Ő a mindened.

3. Tévhit: Az elégedettség a hívő természetéből fakad

Amikor megtérünk, azonnal el kezdjük gyűlölni a világ dolgait, és Krisztusban elégedetté válunk. Többé nem engedünk a bűnös test kívánságainak.

Biblikus válasz: Bárcsak! Igen, a hívővé válás valóban nagy változást hoz az életünkben. De az, hogy rendszeresen engedelmeskedni tudjunk a Szentléleknek és nemet mondjunk a test kívánságainak, az egy folyamatos harc, nemde bár? Vegyük Pál apostol példáját. Római fogsága idején ezt írta a filippibelieknek: „megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” [Fil 4:11]. Megvan? Pálnak meg kellett tanulnia elégedettnek lenni. Ugyanezt az elgondolást tükrözi a következő vers is: „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.” [Fil 4:12] Két versből kettőben arról beszél, hogy megtanult elégedett lenni. Más szóval, az elégedettség nem a természetéből fakadt, hiába esett át drámai megtérésen!

Ez nekünk is reményt ad. Az elégedettség nem jön magától, hanem meg kell tanulni. Ez egy folyamat. Mi pedig, Pálhoz hasonlóan, ahogy a Szentlélek Isten igéje és a szorgalmas imádság révén képessé tesz rá, megtanulhatunk elégedettnek lenni.

A görög szó, amelyet Pál a Filippi 4:11-ben használ az elégedettségre, gondtalanságra, önállóságra utal. A világ abban a korban ezt a szót azokra használta, akik csendben elfogadták az élet terheit, pusztán a belső emberi erejükre hagyatkozva, minden külső erő segítsége nélkül. Ezzel szemben Pál a megelégedettségét Krisztusnak tulajdonítja, aki mindent megad, amire a hívőnek szüksége van, hogy mindenkor megelégedett lehessen.

Ha megkérdezhetnénk Páltól: „Hogyan sajátítottad el azt a titkot, amellyel minden körülményben elégedett lehetsz”, valami ilyesmit válaszolna: „Elégedettségem Krisztustól jön, aki megad mindent, ami a megelégedettséghez szükséges.” A következő vers világosabbá teszi ezt.

Figyeljük meg Pál szavait a Filippi 4:13-ban: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Más fordítás szerint: „Mindenre van erőm az által, aki megerősít engem.” Sajnos, ez egyike azon verseknek, amelyeket erősen félreértelmeznek, és amely alapján azt állítják, hogy bármit meg tudunk tenni, amit a fejünkbe veszünk, ha hiszünk Krisztusban. Ez a vers nem ezt tanítja. A Filippi 4:10-19 végig az elégedettségről szól. Pál azt mondja, hogy elégedettségének titka, bármilyen élethelyzetben is legyen az, hogy Krisztus teszi őt elégedetté, aki mindent megad neki [és nekünk], hogy mindenkor elégedettek lehessünk.

Ezért biblikus szempontból elégedettnek lenni annyi, mint teljesen megelégedni azzal, hogy Krisztus a miénk. Ezt kell megtanulnunk, ha elégedettek szeretnénk lenni. Ha Krisztus a miénk, akkor minden a miénk, amire ebben és az elkövetkező világban szükségünk van. Ha Krisztus nem a miénk, akkor semmink sincs, még akkor sem, ha bővölködünk az anyagi javakban.

Záró gondolatok.

A hívők gyakran borulnak térdre hálával, amiért Isten megszabadít olyan méltatlan bűnösöket, mint mi, akik nem érdemelnek mást, mint poklot, stb. De rögtön azt is hozzátesszük, hogy mi mindent kéne még helyrehoznia az életünkben, amik szerintünk nincsenek rendben. És mihelyst valami rosszul alakul az életünkben, így gondolkodunk: „Hogy történhetett ez meg velem, pedig olyan hűséges voltam Istenhez? Miért kapnak meg minden jót nálam bűnösebb emberek, nekem meg maradnak a gondok és az álmok?” Hajlamosak vagyunk elvárni, ha nem egyenesen megkövetelni bizonyos dolgokat, annak ellenére, hogy bűnösnek valljuk magunkat, aki semmi jót nem érdemel. Látjuk a képmutatást?

Az 1 Timóteus 6:8-ban ez áll: „ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” A Filippi 4:19-ben pedig ez: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” Ezekből a versekből azt vonhatjuk le, hogy Isten mindig gondoskodni fog minden szükségletünkről [nem pedig a követeléseinkről vagy kívánságainkról]. Ha úgy tekintünk az életre, hogy folyamatosan szem előtt tartjuk, hogy semmi jót nem érdemlünk meg, de Isten mégis minden szükségletünket betölti, akkor képesek leszünk elégedettnek lenni. Ez a hozzáállás segít letörni a büszkeségünket is [ami nem egy utolsó dolog].

Kedves hívő barátom, lehet, hogy testi fájdalmaid vannak, és talán sosem fogsz kigyógyulni belőlük. Lehet, hogy anyagilag rosszul állsz, és soha nem leszel gazdag. Nem haladsz előre a munkában, és soha nem léptetnek előre. Egyedülálló vagy, és az életed hátralevő részében is az maradsz. Egy beteg gyermek szülője vagy, aki talán életfogytig segítségre szorul. Nehéz családi körülmények közt élsz, ahol a párod vagy gyermekeid nem szeretnek. Mindezek ellenére el tudod mondani: „Uram, kész vagyok örömmel elfogadni, és teljesen megelégedni mindazzal, amit adtál vagy éppen visszatartottál. Nem szeretnélek megkeseríteni az elégedetlenségemmel. Kérlek, szerezz dicsőséget a nevednek minden helyzetben, amelybe szeretettel belehelyeztél engem.” Ez az igazi megelégedettség lényege.

Tanuljuk meg örömmel elfogadni az osztályrészünket. Ha folyamatosan csak a vélt negatívumokra koncentrálunk, az csak az elégedetlenséget szítja. Néha annyira elfoglal minket a problémák felsorolása, hogy megfeledkezünk az áldásokról. Az egyik módja annak, hogy elfojtsuk az elégedetlenség szikráját és kialakítsunk egy megelégedett lelkületet az, ha alkalmazzuk a Filippi 4:8 alapelvét: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” Az a hívő, aki folyamatosan a Jézussal való kapcsolatára figyel és arra, amit a Biblia igaznak, tisztességesnek, igazságosnak és tisztának tart, az megtapasztalja az igazi elégedettséget és Isten jelenlétét, aki lelki megnyugvást ad [Fil 4:7,9].

Ne feledjük, hogy Isten soha nem enged meg semmit az életünkben, ami az elbukásunkat eredményezné. Minden az Ő dicsőségét és a mi végső javunkat szolgálja. Tény, hogy gyakran nem értjük az élet rejtelmeit, de igazából nem is kell. Csak azt kell megértenünk, hogy Isten az élet minden területe felett szuverén, és hogy Ő egy nagyon jóságos Isten. Tudja, mi számunkra a legjobb. Nekünk csak meg kell pihennünk benne. Ha teljes szívből felkaroljuk ezeket az igazságokat, képzeljük el a szívünk állapotát: mindig a megelégedettség érzése fogja eltölteni.

Az Efezus 1:3 azt mondja, hogy Isten „megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” A Kolossé 2:10 pedig: „benne vagytok bételjesedve” [Károli]. Nem számít, mit mond a világ arról, hogy miként kell tekintenünk arra, amink van vagy nincs. Isten azt mondja, hogy a Krisztussal való kapcsolatunk révén szuper-áldottak és beteljesedettek vagyunk. Semmiben sem szenvedünk hiányt, és ez a jövőben is így lesz. Isten ezt ígérte: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg” [Ézs 4:6]. Ennek a csodálatos bizonyosságnak a fényében nem kellene-e mindenkor örömmel kiáltanunk: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” [Zsolt 23:1]?