Érdekli egyáltalán Istent, amikor baj ér bennünket?

(English Version: Does God Care When We Are In Trouble?)

– Hogy engedheti a szeretet Istene, aki mindent kézben tart, hogy ez történjen velem? – kérdezte egy fiatal hölgy, aki súlyos kéz- és lábsérüléseket szenvedett, amikor leesett egy lóról. A lelkész egy pillanatig hallgatott, majd megkérdezte:
– Nagyon fájt, amikor a gipszet feltették?
– Szörnyen –, felelte.
– Édesapád engedte, hogy az orvos ilyen fájdalmat okozzon neked? – faggatózott tovább a lelkész.
– Igen –, hangzott a válasz, – de az szükségszerű volt.
A lelkész így folytatta:
– Édesapád azért hagyta, hogy a doktor fájdalmat okozzon, mert szeretett, vagy annak ellenére, hogy szeretett?
– Úgy érti, Isten azért hagyta, hogy megsérüljek, mert szeret? – jött a megdöbbent reakció.
A lelkész bólintott.
– „Ez tőlem van.” Szolgáljon vigasztalásul ez a három szó. Ezüsttel szegélyezik körbe a felhőt. Ez nem pusztán balszerencse volt. Isten készítette elő ezt a próbatételt. Ha a gyermeke vagy, jobb szolgálatra készít fel általa.

Shakespeare egyszer azt mondta: „A betegségben ne azt kérdezzem, hogy jobban leszek-e, hanem hogy jobb leszek-e általa.” Ugyanígy, hívőként sem azt kell kérdeznünk, hogy mikor kerülök ki ebből a nehéz helyzetből, hanem azt, hogy jobb emberként kerülök-e ki belőle. Sajnos, sok hívő nem így reagál. Inkább azt kérdezik, hogy „Érdekli-e egyáltalán Istent, hogy nehéz helyzetben vagyok?”

A biblikus választ keresve nézzünk meg egy hasonló esetet, amikor Jézus lecsendesítette a tengert (Mk 4:35-41), és tanuljunk meg pár igazságot belőle.

„Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: “Menjünk át a túlsó partra.” ³⁶ Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. ³⁷ Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: “Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” ³⁹ Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: “Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. ⁴⁰ Akkor ezt mondta nekik: “Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” ⁴¹ Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: “Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”

Egy mozgalmas galileai szolgálati nap után az Úr Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy hagyják el Galileát, és keljenek át a Genezáret taván a gadarénusok földjére (35-36). Az út során azonban erős viharba kerültek (37).

A tanítványokon hatalmas félelem lett úrrá, és Jézushoz siettek, aki épp aludt, és kérdőre vonták, amiért nem törődik velük (38). Jézus felkelt, lecsendesítette a vihart, és megfeddte a tanítványokat kishitűségük miatt (39-40). Látván Jézus hatalmát a természeti erők felett, a tanítványokon még nagyobb félelem lett úrrá (41).

Ez az eset ugyan Krisztusnak a természet erői feletti hatalmát mutatja be, négy igazságot is megtanulhatunk a nehézségekről és Isten törődéséről ezekben az időkben, melyek minden hívő életében előfordulnak.

1. A hívők nem mentesülnek a nehézségek alól (35-37. v).

Tudta Jézus, hogy közeledik a vihar? Persze, hogy tudta! Mégis arra utasította tanítványait, hogy vessék magukat a vihar torkába! A vihar része volt a tanítványok aznapi tananyagának.

Sokan úgy vélik, hogy a viharok csakis az engedetlenség következményei. Ez azonban nincs mindig így. Igen, Jónás engedetlensége folytán került viharba. De a tanítványok azért kerültek ebbe a viharba, mert igenis engedelmeskedtek az Úrnak! Ezek a tanítványok hátrahagyták otthonukat és állásukat, hogy Jézust kövessék, és mégis számos megpróbáltatás érte őket. Jóbot juttatják eszünkbe, akit annak ellenére érte utol a baj, hogy igaz ember volt (Jób 1:8; 2:3).

Az Úrnak való engedelmesség és szolgálat nem mentesít a próbatételek alól. A hívőknek meg kell érteniük, hogy az Úr nem feltétlenül a bajtól óv meg minket, hanem a bajokon keresztül. Néha lecsendesíti a vihart. Máskor hagyja, hogy tomboljon a vihar, és a gyermekeit csendesíti le.

Függetlenül a dolgok kimenetelétől, tartsuk észben a következőt: sokkal jobb Krisztussal együtt ülni a hajóban a vihar közepette, mint a parton állni Krisztus nélkül.

2. Az Úr látszólag nincs velünk a megpróbáltatásokban (38.v.).

A zsoltáros így kiált fel: „Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10:1), illetve: „Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp!” (Zsolt 44:23).

A példánkban Jézus szintén úgy tűnt, mintha nem érdekelné a tanítványok problémája, ami ahhoz vezetett, hogy kifakadjanak: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Más szóval: „Istenem, ha szeretsz, miért engedted meg, hogy ilyen megpróbáltatás érjen? Figyelsz egyáltalán?”

A válasz pedig ez: Isten mindig figyelemmel kísér minket. Soha nem hagy magunkra, csak azt szeretné, hogy tartsunk ki, és bízzunk benne még az élet legsötétebb óráiban is.

Az Ézsaiás 50:10 ezt mondja: „Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára!? Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!”

3. A próbák segítenek közelebb kerülni Istenhez (38.v.).

Gyenge hitük ellenére, a vihar közelebb vitte a tanítványokat Krisztushoz. Még ha helytelenül is közelítették meg Jézust, hozzá fordultak. Az Úr nem azért feddte meg őket, amiért kérésükkel felzavarták.

Azért feddte meg, mert zavar és félelem töltötte be őket. Igen, a próbák megkeményíthetik az embert Istennel szemben. Isten gyermekét viszont a próba mindig közelebb viszi hozzá. A megpróbáltatások segítenek, hogy jobban megszeressük Isten Igéjét, és több jelentékeny időt töltsünk imádságban.

4. A próbák révén jobban megértjük Isten tulajdonságait (39-41).

Ez által az eset által a tanítványok jobban megértették Isten szeretetét és mindenek felett való hatalmát. Mi is hasonlóképpen növekedhetünk az ismeretben az élet megpróbáltatásai során. Mindezen drága igazságok arra világítanak rá, hogy Isten mindenkor törődik gyermekeivel.

Ez tehát a négy igazság Isten törődésével kapcsolatban a minden hívő életében bekövetkező próbák idején.

A hívővé válás nem garantálja a próbamentes életet. Valaki egyszer ezt mondta:

„A sátán nagyon finoman elfordította a figyelmünket a lényegről. Ahelyett, hogy azt a jó hírt hirdetnénk, miszerint a bűnösök igazzá válhatnak, és megmenekülhetnek az eljövendő haragtól, inkább azt az „evangéliumot” hirdetjük, hogy Isten elsődleges célja a megváltással az volt, hogy egy „csodálatos tervet” hajtson végre az életünkben, mely során minden problémánk megoldódik, Krisztusban boldogok leszünk, és megszabadulunk az evilági élet nehézségeitől.”

Akik azért hisznek, hogy Krisztus révén boldogságot nyerjenek, azok úgy vélik, hogy boldogságuk Isten szeretetének bizonyítéka. Ezért, amikor jönnek a próbák, és a boldogság elszáll, akkor még azt is gondolhatják, hogy Isten elfordult tőlük. Ám azok, akik a keresztre tekintenek Isten szeretetének zálogaként, soha nem fognak kételkedni irántuk való szakadatlan törődésében.

Isten gyermekeinek még az élet viharai közepette is hinniük kell, hogy Isten méltó a teljes bizalmunkra. Ha bízunk abban, hogy Krisztus képes megszabadítani a pokoltól és sátántól, miért olyan nehéz rá bíznunk a mindennapi gondjainkat? A hit kiűzi a félelmet, a félelem pedig kiűzi a hitet.

Meg kell térnünk a hitünk állhatatlanságából, és így kell kiáltanunk: „segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9:24). Amikor így kiáltunk, a jó Isten még az élet legsötétebb pillanataiban is segíteni fog Szentlelke által, hogy megtapasztaljuk ezen szavak igazságát: „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik.” (Ézs 26:3).

Ne feledjük: Az engedelmességből fakadó megpróbáltatások idején mindig biztosak lehetünk Krisztus jelenlétében! Ha pedig Krisztus velünk van, akkor őszintén elmosolyodhatunk a vihar felett, és bizton állíthatjuk: „Igen, Uram és Megváltóm, Jézus Krisztus törődik velem még a gondok közepette is!”