Boldogmondások–Boldogok a lelki szegények
(English Version: “The Beatitudes – Blessed Are The Poor In Spirit”)
Ez a második bejegyzés a Boldogmondások sorozatban, amely a Máté 5:3-12-ben szerepel, mikor is az Úr Jézus bemutat nyolc tulajdonságot, amely minden követőjének az életét jellemeznie kell.
*******************
A Hegyi beszédet az Úr Jézus ezzel a lenyűgöző állítással kezdi meg: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” [Mt 5:3] A lelki szegénység az alapvető tulajdonság. Míg a világ felmagasztalja azokat, akik lélekben erősek, a Biblia arra szólítja fel a hívőket, hogy legyenek lelki szegények. Ez szembemegy a kulturális normákkal.
Meg kell értenünk, hogy a lelki szegénység nem olyasvalakire utal, akinek gyenge a lelke vagy a hite. De nem is olyanra, aki azt hajtogatja, hogy ő egy senki. Inkább egy olyan személyről szól, aki ezt hiszi és vallja: „Istenem, nincs semmilyen lelki erőforrásom, amellyel a te mércéd szerint élhetnék. Nincs meg bennem az, ami ahhoz kell, hogy az elhívatásomhoz méltón tudjak élni. Mindenhez rád van szükségem. Mindenben tőled függök. Tőled távol egy lelki csőd vagyok.”
A szegénynek fordított görög szót olyan személyre használták, aki semmilyen anyagi javakkal nem rendelkezett, és emiatt teljesen másokra szorult a túléléshez [ld. Lk 16:19-20]. Egy lehajoló koldust látunk magunk előtt, akinek az arca közel van a földhöz, feje be van takarva, és szégyell felnézni, csak a kezét nyújtja ki egy kis pénzért.
A Máté 5:3-ban azonban, mivel Jézus hozzáteszi a „lelki” szót, tudjuk, hogy nem anyagi szegénységről beszél. Sokkal inkább lelki szegénységre utal, [ld. Jel 3:17-18],–egy lelki ürességre. A gazdag is, a szegény is vétkezik. Egyiknek sincs meg a kellő erőforrás, hogy egy Istennek tetsző életet éljen. Mindkettőnek meg kell értenie ezt az igazságot, és Jézushoz fordulnia, aki egyedül képes megadni mindazt, ami egy istenfélő élethez szükséges. Ezt jelenti a lelki szegénység.
A legjobb illusztráció a lelki szegényre, mint olyanra, aki csak így juthat be a mennyek országába, a farizeus és a vámszedő példázata a Lukács 18:8-14-ben, Jézus tanításában. A példázat önigazult farizeusa annyira el volt telve a maga lelki eredményeivel, hogy teljesen vakká vált a bűnbocsánat szükségessége iránt. Másfelől a vámszedő nem látott mást, csak a bűneit a szent Isten előtt, és ennek eredményeként folyamatosan a mellét döngette, kiáltván: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” [Lk 18:13]. Ez a lelki koldus képe–egy másik megnevezés a lelki szegényekre. Nem csoda, hogy ő volt az, aki megbocsátott bűnökkel tért haza, nem pedig a farizeus, aki büszkesége miatt nem ismerte fel lelki ürességét.
Amíg úgy véljük, hogy képesek vagyunk magunktól lelkileg igazként állni Isten előtt, addig soha nem fordulunk Jézushoz bűnbocsánatért. Ezért soha nem nyerünk örök életet, és soha nem léphetünk be Isten országába. De ha Isten kegyelméből meglátjuk magunkban a lelki ürességet, egyedül Krisztushoz fordulunk bocsánatért. Akkor pedig elnyerjük az örök életet, és a mennybe juthatunk.
A lelki szegénység azonban nem szűnik meg a megtéréskor. Ne feledjük, hogy hiába tértünk meg, önerőből képtelenek vagyunk keresztyén módjára élni. Egyszerűen nem tudunk magunktól Istennek tetszően élni. Folyamatosan Istentől függünk, és kérnünk kell, hogy a bennünk lakozó Szentlélek által segítsen úgy élni, ahogy Ő szeretné.
Sajnos, gyakran elbukunk ezen a területen. Ahhoz a kisgyermekhez hasonlítunk, aki először pótkerekekkel tanul meg biciklizni, majd azok nélkül is. Habár sosem mondanánk ki, gyakran hajlamosak vagyunk ugyanezt tenni. Egyedül akarjuk intézni a dolgainkat, aztán elbukunk, és Istenhez fordulunk.
De ha helyesen olvassuk Jézus szavait, azt látjuk, hogy csak azok az igazi polgárai a mennyek országának, akiknek életét a lelki szegénység jellemzi. Vegyük tehát komolyan. A Szentlélek erejével arra kell törekednünk, hogy így éljünk–nem azért, hogy bebocsátást nyerjünk Isten országába, hanem azért, hogy bizonyítsuk, hogy valóban az ország polgárai vagyunk!
Végezetül, íme a jutalmuk azoknak, akik lelki szegénységben élnek: „övék a mennyek országa.” [Mt 5:3] Pontosabb fordítás ez lenne: „övék és csak az övék a mennyek országa.” Egyedül ők örökölhetik a mennyek országát, azaz Isten országát.
Más szóval azok, akik ebben az életben lelki szegények, lelki áldásokban részesülnek. Ez abbéli örömöt és boldogságot jelent, hogy tudják: Isten elfogadta őket, munkálkodik bennük és általuk már most, miközben a Király Jézus vezetése alatt élnek. A jövőben pedig ezen áldásoknak a teljességét, sőt még annál is többet fognak megtapasztalni, mikor is a Király Jézus teljes dicsőségében visszatér, hogy létrehozza földi királyságát.
Íme négy alapelv, melyet érdemes gyakorlatba ültetni, hogy lelki szegénységről tanúskodhasson az életünk.
1. Határozzuk el, hogy naponta buzgón imádkozunk.
Mivel az imádság olyan eszköz, amellyel elismerjük az Úr iránti folytonos szükségünket, szégyenkezés nélkül rendszeresen kiáltsunk segítségért, legyen szó egy bűn leküzdéséről vagy bármi másról. Minél többet imádkozunk, annál jobban felismerjük, milyen bűnösök vagyunk valójában [ami egy másik kifejezése annak, hogy milyen lelki csődtömegek vagyunk]. Ez a felismerés pedig arra fog késztetni, hogy még inkább Istenhez kiáltsunk imádsággal és bűnvallással.
2. Határozzuk el, hogy nem teszünk semmit, ami ellene van Isten akaratának.
A lelki szegényeknek rettegniük kell Isten igéjét [Ézs 66:2, Károli], és rettegniük kell még a gondolatától is, hogy Istennek a szentírásban közölt akaratával ellenkező dolgot tegyenek.
3. Határozzuk el, hogy tartózkodunk az öndicsőítő gondolatoktól.
A tetteinket a gondolataink irányítják. A bűnös életvitel a bűnös gondolkodás következménye. Ezért tudatosan törekednünk kell egy istenfélő gondolkodásmódra, hagyva, hogy Isten igéje uralja az elménket [Róma 12:2] és szívünket [Péld 4:23].
4. Határozzuk el, hogy úgy tekintünk az élet próbáira, mint Isten eszközére, amellyel azt szeretné elérni, hogy egyre inkább tőle függjünk, és egyre kevésbé magunktól.
Ahelyett, hogy lebecsülnénk az élet megpróbáltatásait, tanuljunk meg úgy tekinteni rájuk, mint ami egy szuverén és szerető Isten kezéből származik–ugyanannak az Istennek a kezéből, aki nemcsak a Fiát küldte a keresztre, hanem minket is, gyermekeit is, a próbák által [néha igen kemény próbák által], hogy egyedül rá hagyatkozzunk, ne pedig a magunk erejére [2Kor 1:9-10, 12:7-10].
Mindezt szem előtt tartva, szeretném megakadályozni, hogy rossz következtetést vonjunk le, vagy kétségbe essünk. Egyikünk sem képes tökéletesen megtartani ezt vagy bármelyik más boldogmondást. De van valaki, aki betartotta helyettünk: maga az Úr Jézus, aki ezeket a szavakat szólta!
Ha volt valaki, akinek nem volt szüksége imádságra, az Jézus volt. Mégis, senki sem szentelt nagyobb figyelmet az imádságnak, mint ő, noha ő volt a valaha élt legelfoglaltabb ember. Végül is neki kellett elvégeznie ezt a hatalmas munkát: megmenteni a világot.
Ha volt valaki, aki megtehette volna, amit akar, az Jézus volt. Mégis, ő volt az, aki semmit sem tett, mielőtt megkérdezte volna az Atyát. Ráadásul mindig örömét lelte Isten akaratában, még akkor is, amikor az a keresztet jelentette.
Ha volt valaki, akinek joga lett volna öndicsőítő gondolatokra, az Jézus volt. Az ő esetében ez nem is lett volna bűn, hiszen ő a legnagyszerűbb. Mégis úgy beszélt magáról, mint aki szelíd és alázatos szívű [Mt 11:29], márpedig a szívben fészkelnek a gondolatok.
Ha volt valaki, aki minden próbát kiállt, és soha nem esett kísértésbe, az Jézus volt.
Ezért van az, hogy Jézus által Isten egyáltalán elfogad minket. Sőt Jézus által fogad el Isten folyamatosan. Ne essünk tehát abba a csapdába, hogy azt hisszük: tökéletesen eleget kell tennünk a lelki szegénység követelményének ahhoz, hogy Isten elfogadjon, és soha ne utasítson el. Inkább tekintsünk Jézusra példaképként, miközben futásunkat futjuk, és a Szentlélek munkálkodni fog bennünk, hogy egyre jobban hozzá hasonlítsunk [2Kor 3:18].
Igen, a világ meghatározása szerint az, ami a hatalom érzését, a hatalom iránti vágyat és magát a hatalmat erősíti az emberben az jó, és az, ami gyengeségből fakad, az rossz. A világ szereti az erejét fitogtatni és a maga erejével büszkélkedni. Nekünk viszont, lelki szegényeknek szégyen nélkül, minden gyengeségünkkel együtt folyamatosan a menny felé kell emelnünk üres kezeinket és azt kiáltani: „Uram, szükségem van rád. Egyedül nem megy. Légy segítségemre.” Folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy Isten a gyengeségeink által munkálkodik, és dicsősége a gyengeségeink által nagyobbodik. Ne bánjuk, ha a világ kinevet a lelkileg szegény hozzáállásunkért. Végső soron az szemben áll a normákkal. Nyugtasson az a tudat, hogy Isten mosolyogva helyesli ezt a fajta életvitelt.
Folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy azoknak, akik szembemennek a normákkal, Jézus azt mondja: „Boldog [áldott] vagy.” Másoknak azt fogja mondani: „Jaj neked. Szörnyű ítélet vár rád.” Látjuk tehát, hogy örök boldogság és örök bánat között kell dönteni, örök béke és örök fájdalom között. Döntsünk bölcsen, és válasszuk azt az örömet, amelyet Jézus kínál fel ahelyett az ideiglenes boldogság helyett, amelyet a világ kínál.
A múlt az múlt. Ma egy új nap van. Elkezdhetünk hinni és megélni ezt a nagyszerű igazságot: Valóban boldogok a lelki szegények, a lelki koldusok, mert övék, és csak az övék a mennyek országa!