Boldogmondások–9. rész Boldogok azok, akiket üldöznek

(English version: “Blessed Are Those Who Are Persecuted”)

Ez a kilencedik bejegyzés a Boldogmondások sorozatban, amely a Máté 5:3-12-ben szerepel, mikor is az Úr Jézus bemutat nyolc tulajdonságot, amelynek jellemeznie kell minden követőjének az életét. Ezeknek a tulajdonságoknak a megélése szembe megy a kultúrával. Ezért a boldogmondás-életvitelt úgy is hívhatnánk, hogy kultúra-ellenes keresztyénség.

Ebben a bejegyzésben a nyolcadik és egyben utolsó tulajdonságot vizsgáljuk meg, mégpedig azt, amellyel türelmesen elviseljük a keresztyén életvitel folytatása miatt kapott szenvedéseket. Jézus ezt mondja a Máté 5:10-12-ben: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. ¹¹ Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. ¹² Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

*******************

Néhány évvel ezelőtt Irakban megöltek egy fiatal hívő amerikai nőt. Vétke? Azért ment oda, hogy segítsen másoknak, és tiszta vizet nyújtson a menekülteknek.

Csodálatos módon írt egy levelet a gyülekezetének, hogy olvassák fel, ha megölnék. „Amikor Isten hív, semmit sem bánunk”–írta. „Nem egy bizonyos helyre hívott, hanem magához. Az volt a célom, hogy engedelmeskedjek, a szenvedésre fel voltam készülve, és az Ő dicsősége volt a jutalmam. Az Ő dicsősége már a jutalmam.”

A temetésével kapcsolatban a következőket írta a lelkipásztornak: „Légy bátor, és hirdesd az életmentő, életet megváltoztató, örökké fennálló EVANGÉLIUMot. Adj dicsőséget és tisztességet az Atyának.”

Felsorolt pár kedvenc igeverset, többek közt a 2Korinthus 5:15-öt, mely szerint „azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”

Illetve a Róma 15:20-at: „Eközben pedig azt tartottam becsületesnek, hogy az evangéliumot nem ott hirdettem, ahol Krisztust már ismertté tették.”

Zárásként azt írta: „Jézus megismerésén és szolgálatán kívül nincs semmi öröm.”

Az Ő dicsősége–az én jutalmam. Jézus megismerésén és szolgálatán kívül nincs semmi öröm. Ezek a szavak nem azt igazolják-e, hogy ez a hölgy megértette az utolsó boldogmondás lényegét? Következésképp, noha ő, Jézus sok más követőjéhez hasonlóan, tragikus módon elveszítette földi életét, igazi életet nyert az örökkévalóságban. Elnyerte jutalmát: az örömet, amely abból fakad, hogy örökre Istennel lehet, és Őt imádhatja.

A szenvedés valósága.

Ezekben a versekben az Úr Jézus emlékeztet minket arra, hogy ha eleget teszünk ennek a parancsolatnak, üldözni fognak minket. A kontextust véve alapul, ha a boldogmondások szerinti, kultúrával ellentétes életvitelt folytatunk, elutasításban lesz részünk. Figyeljük meg, hogy Jézus nem azt mondta, hogy „ha”, hanem „amikor” „miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül” [Mt 5:11, Egyszerű]. Csak idő kérdése, s minden követője negatív reakciót fog kiváltani ezzel az életvitellel. A negativitás mértéke függhet attól, hogy hol él az illető, vagy milyen körülményekkel néz szembe, de a hangsúly itt az üldöztetés valóságán van.

Lényegében Jézus azt mondja, hogy amikor eleget teszünk a parancsolatainak, a világ és Sátán összefog ellenünk. Az üldöztetés kérdése nem egy kellemes téma. De ma is fontos kérdés azoknak, akik őszintén követik Jézust. Miért? Mert szolgálata során Jézus gyakran brutális őszinteséggel beszélt annak az üldöztetésnek a valóságáról, amely a követőire vár. Azt akarta, hogy világosan megértsék, mibe fog kerülni az Ő követése. Íme néhány példa:

Máté 10:22 „mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért.”

Márk 8:34 „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.”

Lukács 9:27 „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom”

János 15:20 „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”

Világosan látszik tehát, hogy Jézus ismételten beszélt az üldöztetésről, hiszen az egy fontos kérdés.

De nemcsak Jézus tartotta ezt a témát fontosnak, hanem az apostolok is.

ApCsel 14:22 „sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.”

2Timóteus 3:12 „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.”

1Péter 4:12 „Kedves barátaim, ne érjenek benneteket meglepetésként ezek a mostani szenvedések, amelyek próbára teszik a hitetek valódi voltát. Ne gondoljátok, hogy valami szokatlan dolog történik veletek!” [Egyszerű ford]

A Jelenések könyvében János szintén azt mondja, hogy amikor az Antikrisztus hatalomra kerül, a hívők irdatlan szenvedéssel kerülnek szembe a hitükért.

Jelenések 13:10 „Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg.”

A szenvedés oka.

Az Úr nemcsak azt jelzi előre, hogy ilyen vagy olyan mértékben szenvedni fogunk, hanem azt is megmondja, hogy miért. Nézzük meg a 10. verset, ahol azt mondja: „az igazságért üldöznek”; a 11. versben pedig azt, hogy „énmiattam.” Az „igazság” tehát a Jézusnak tetsző életre utal, amellyel a parancsolatainak engedelmeskedünk. Ez tehát nem egy, a bűnös életvitelből fakadó szenvedés [1Pt 4:15]. Nem is az az általános szenvedés, amelyet a bukott világban tapasztalunk [Róma 8:20-22]. Nem; ez kimondottan az a szenvedés, amellyel Jézus követői szembesülnek.

Amikor Krisztusért élünk, az ellenség nem marad nyugton. A sötétség birodalma visszavág, mégpedig keményen. Egy másik szakaszban Jézus azt mondja, hogy a hívők azért szenvednek üldöztetést, mert „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. ²⁰ Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei” [Jn 3:19b-20]. A világosságnak az a célja, hogy napvilágra hozza, ami különben nincs napvilágon.

Amikor tehát egy hívő a szavaival és életével napvilágra hozza egy hitetlen tetteit, megtorlással fog szembesülni. Bántás, üldöztetés és mindenféle gonoszság vár rá! Amilyen mértékben csak megnyomoríthatják a hívő életét, és amilyen mértékben csak megúszhatják ezt, az üldözők mindent meg is fognak tenni–szóban és tettben.

Válasz a szenvedésre.

De mi legyen a reakciónk az üldöztetésre? Jézus világos választ ad erre a 12. vers első felében: „Örüljetek és ujjongjatok” [Mt 5:12]. Úgy is lehetne fordítani, hogy ugráljatok örömötökben. Annak a valóságnak a fényében, hogy Jézus uralma alatt együtt leszünk a Háromság egy Istennel, a túláradó öröm helyénvaló reakció. Nem csoda, hogy az Újszövetség egységes témája a hívőknek az üldöztetésre adott válaszaként az öröm.

Szenvedő hívőknek írva Péter azt parancsolta, hogy „Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek” [1Pt 4:13]. Jakab azt mondja: „Teljes örömnek tartsátok…amikor különféle kísértésekbe estek” [Jakab 1:2].

Az Apostolok cselekedetei feljegyezi, hogy amikor a vallási vezetők megverették őket, amiért Jézusról prédikáltak, az apostolok „örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért.” A következő versből megtudjuk, hogy a szenvedés ellenére „nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként” [ApCsel 5:42]. Az Apostolok cselekedetei 16:23-25 szerint miután „ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket…Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent.”

A fent említett reakciókból világosan kitűnik, hogy a korai keresztyének nem adták fel a hitüket egy vagy több fájdalmas esemény után. Továbbra is hűségesek maradtak Jézushoz, és Őt követték.

Sajnos, a mi reakciónk gyakran pont ennek az ellenkezője. Olykor még az ágyból sem tudunk kikelni a szomorúságtól, mert azt hisszük, túl nagy árat fizettünk a Krisztus iránti hűségünkért. Lehet, hogy csak egy kis sértés ért, de napokig gyászolunk felette. Miért ez a reakciónk? Íme néhány lehetséges ok: túl világiasak vagyunk, nem vesszük Jézus szavát komolyan, túl nagy az egónk. Ezért nem reagálunk megfelelően még csak az üldöztetés említésére se.

De ne feledjük, hogy az ilyen-olyan fokú üldöztetés elkerülhetetlen, ha Isten országában szeretnénk élni [2Tim 3:12]. A válasz pedig az ilyen esetre túláradó öröm kellene legyen.

Igen, lehet, hogy néha vagy gyakran könnyeket hullatunk. De azok a könnyek nem szabad megakadályozzák, hogy belül mélyen örülni tudjunk, tudván, hogy azért szenvedünk, Aki annyit szenvedett értünk. Ha ezt megértjük, még a könnyek és kínok közt is mély és maradandó öröm kell eltöltsön. Pál szavaival élve, „szomorkodók, de mindig örvendezők” vagyunk [2Kor 6:10].

A szenvedés tűrésének jutalma.

Ezen szenvedések fényében felvetődik a logikus kérdés: Mi az egésznek a lényege? Mit nyerek a végén? Megéri-e, ha ilyen sok fájdalommal jár Jézus követése? Jézus válasza meglehetősen egyértelmű: „övék [és csak az övék] a mennyek országa” [Mt 5:10]. Szerintem a 12. versben, amikor Jézus azt mondja:„jutalmatok bőséges a mennyekben,” szintén arra utal, amire a 10. versben.

Csak azok öröklik a mennyek országát, akik készek szenvedni. Egyedül ők lesznek majd az eljövendő mennyek országának polgárai az Atya, a Fiú és a Lélek jelenlétében, és dicsőítik őket, amiért lemosták bűneiket a Krisztus vére által. Ez a jutalom! Ők valóban boldogok [Mt 5:10]! Ők azok a „boldogok”, akiket Isten elfogad és elismer.

Ami azt illeti, bizonyos értelemben az összes boldogmondás az Isten országában való lakozásról szól. Figyeljük meg a Máté 5:3-at, ahol az első boldogmondás hangzik el, és a Máté 5:10-et, az utolsó boldogmondást: mindkettő így végződik: „övék a mennyek országa.” Mindegyik boldogmondás a 3. és 10. vers közé van foglalva, ezzel hangsúlyozva, hogy mit jelent a mennyországban élni.

Hogy bátorítson ennek a jutalomnak a megszerzésére, Jézus hozzáfűzte még a Máté 5:12 utolsó részét: „hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Mindig is ez volt az út Isten népe számára, már az Ószövetségben is. Ábeltől kezdve, akit a saját testvére, Kain, üldözött, Isten népét mindig üldözték, beleértve a prófétákat is, akik Isten igazságát hirdették.

Lényegében ezt mondja Jézus: Nem vagytok ebben egyedül, és a szenvedés sem új keletű. Az istenfélelem miatti üldöztetés mindig is létezett. De a jutalom megéri: együtt élhetünk a Szentháromság Istennel az örökkévalóságban. Már ez nagy örömre kellene indítson, még a mély szenvedés közepette is.

Záró gondolatok.

Ne feledjük: Jézus teljes tanítása a Hegyi beszédben, beleértve a boldogmondásokat is, egy tükörként szolgál mindazok számára, akik hívőnek vallják magukat. Igen, lehetetlen tökéletesen betartani ezeket az utasításokat. Csak Jézus volt rá képes! Minket egyedül az Ő érdeméért tart igaznak Isten!

Mivel azonban hit által eggyé lettünk Jézussal, a Szentlélek bennünk lakozik. Az Ő munkája pedig az, hogy folyamatosan egyre jobban hasonlítsunk Jézusra. Ezért ezeknek a jellemvonásoknak nyilvánvalónak kell lenniük az életünkben. Ahol pedig nyilvánvaló ez a fajta igazság, ott üldöztetés várható. Akár otthon, a munkahelyen, iskolában, egyetemen, a társas kapcsolatokban vagy éppen a gyülekezetben, elutasítással fogunk találkozni, ha Jézust követjük. De ez mérhetetlen örömre adhat okot, hiszen azt mutatja, hogy valóban Jézus követői vagyunk.

Sok hitvalló keresztyén nem részesül üldöztetésben, mivel nem tanúsítanak megigazulást. Vagy legjobb esetben csak önigazultságot. Ez nem az igazi biblikus igazságosság, amiről Jézus beszél itt, amire hív, hogy megéljük, ha egyek vagyunk vele. Jézus azt mondta az ilyeneknek a Hegyi beszéd végén: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” [Mt 7:21]. Az Atya akarata pedig az, hogy csak azok öröklik az országot, akik megélik a boldogmondásokat.

Más szóval, Jézus szavai szerint csak azok lesznek a mennyek országában, akik lelki szegények, gyászolnak a bűneik miatt, szelídek, éhezik és szomjazzák az igazságot, irgalmasok, belső tisztaságra [vagyis a szív tisztaságára] törekszenek, és akik készek szenvedni. Ezért, ha még soha nem fordultál Jézushoz bűnbocsánatért, kérlek, ne késlekedj. Fordulj el bűneidtől, és fogadd el a felkínált bocsánatot, és csak akkor lesz erőd a boldogmondásokban előírt életvitelre, beleértve az érte való szenvedést.

A lényeg ez: Minden hű keresztyén sorsa a hitéért való szenvedés. Jézus szenvedett. Az ó- és újszövetségi hívők szenvedtek. Akkor velünk hogyan lehetne másképp? Gyakran azt hisszük, hogy az üldöztetés Isten nemtetszésének a jele. Ezért olyan népszerű a jóléti evangélium üzenete.

De Pál apostol valami egészen mást mond. Így emlékeztet a Filippi 1:29-ben: „Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte.” Az „adatott”-ként fordított szó az, amiből a kegyelem vagy jótetszés szó származik. Az ajándék képét hordozza. A Krisztusba vetett hit [a vers első része] és a Krisztusért való szenvedés [a vers második része], egyaránt ajándék, amit Isten az ő kegyelméből nekünk adott. Hogyan adhatunk hálát az egyik dologért, miközben elutasítjuk a másikat? Nemcsak az a kiváltságunk, hogy hihetünk Krisztusban, hanem az is, hogy szenvedhetünk érte.

Ezért ahelyett, hogy megtorolnánk, ha bántanak vagy elutasítanak, kövessük az Úr példáját, aki így reagált az Őt ért szenvedésre: „mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” [1Pt 2:23].

Kedves Olvasó! Amikor ennek az életnek a végén Jézus színe elé kerülünk, rájövünk, hogy bármin is kellett átmennünk érte–még ha az életünkbe került is–, a közelében sincs annak, amin Ő ment át értünk. Elhagyta Atyja jelenlétét, a menny minden dicsőségét, és lejött a földre. Kimondhatatlan szenvedésen ment át a földön, és végül szégyenletes halált halt a kereszten, amit mi érdemeltünk volna. Elhordozta az Atya haragját a mi bűneinkért. Akkor hogyan is ne tarthatnánk kiváltságnak a szenvedést Őérte?

Gondolkozzunk hát el az elutasításokon és sértéseken, és tegyük fel magunknak a kérdést: Azért szenvedünk-e, mert Jézusért élünk? Vagy azért, mert bűnös életvitelt folytatunk? Ha az előbbi áll fenn, örüljünk és vigadjunk, és tartsunk ki, tudván, hogy a végén elnyerjük a jutalmat. Ha az utóbbi, valljuk meg bűnünket Istennek, térjünk meg cselekedeteinkből, és kérjük segítségét azok elhagyásához.

Fenntartások nélkül, meghátrálás nélkül, megbánás nélkül.

William Borden 1904-ben ballagott ell Chicagóban. Ő volt a Borden Dairy birtok örököse. Ballagására egy nem közönséges ajándékot kapott: egy utazást a föld körül. Azok, akik ezzel az úttal ajándékozták meg, nem sejtették, mit fog ez jelenteni számára.

Az út során Williamet kezdte leterhelni azoknak a kevésbé szerencsés embereknek a sorsa, akik világszerte Krisztus nélkül éltek. Azt írta családjának, hogy szeretné életét a Krisztus szolgálatába állítani misszionáriusként. Noha a családtagjai és barátai hitetlenkedve fogadták, Borden két szót írt bibliája hátuljára: „Fenntartások nélkül.”

Visszatérve Amerikába, beiratkozott a Yale egyetemre. Mintadiák volt. Habár mások úgy vélték, az egyetemi évek kioltják William szomját a missziós mező iránt, igazából csak még szomjasabb lett. Elindított egy bibliatanulmányozó csoportot, és az első év végére 150 hallgató gyűlt össze hetente a Szentírást tanulmányozni és imádkozni. A negyedik év végére a Yale 1300 hallgatója közül ezer járt heti rendszerességgel tanítványozó csoportokba a Bibliát tanulmányozni és imádkozni.

Evangelizáló törekvéseit nem korlátozta a Yale hajdani területére. Szíve a kívülállókért szintúgy dobogott. Létrehozta a Yale Hope Missiont. Szolgált a Connecticut állambeli New Haven utcáinak emberei felé. Beszélt Krisztusról az árváknak, özvegyeknek, hajléktalanoknak, éhezőknek, és reményt és menedéket nyújtott számukra.

Egy tengerentúli utazótól megkérdezték, mi hatotta meg legjobban amerikai látogatása során. Azt felelte: „Amikor láttam azt a fiatal milliomost térden állni, karját egy csöves nyaka köré fonva a Yale Hope Missionnél.”

Amikor Borden befejezte az egyetemet, számos hasznot hajtó állásajánlatot kapott. Rokonai és barátai döbbenetére, ő mégis elutasította azokat. Ehelyett újabb két szót írt bibliája hátuljára: „Meghátrálás nélkül.”

Beiratkozott a Princeton Teológiára, és miután elvégezte, elhajózott Kínába. A muszlim közösség felé kívánván szolgálni, megállt Egyiptomban arabul tanulni. Ott azonban agyhártyagyulladást kapott. Ezután már csak egy hónapig élt.

Huszonöt éves korára William Borden meghalt. Borden mindent kárnak ítélt, hogy megismerhesse Krisztust, és másokkal is megismertethesse. Nem hagyta, hogy beszippantsa az őseitől örökölt élet hiábavalósága, hanem arra a dicsőséges életre törekedett, amelyet Jézus Krisztus vére vett meg számára.

Amikor halála után megtalálták a bibliáját, látták, hogy még két szót írt a hátuljába: „Megbánás nélkül.”

Az, aki tudja a megváltása árát, azt is tudja, hogy azért élni, aki az életét megváltotta, egy megbánás nélküli élet. William Borden azt választotta, aki megváltotta őt. És te?

[Carter; Anthony (2013-03-19). Blood Work, (106-108. old.) Reformation Trust Publishing. Kindle Edition.]