Az Úr akkor is szem előtt tart, amikor elhagyatva érzed magad
(English Version: The Lord Remembers You Even When You Feel Abandoned By Him)
Érezted már úgy egy elhúzódó nehéz helyzet miatt, hogy Isten elhagyott – legyen szó anyagi, egészségügyi vagy családi problémáról? Függetlenül a szenvedés természetétől, mi volt a reakciód:
(1) csalódottság Istenben
(2) Isten iránti harag
(3) csüggedés és depresszió
(4) türelmes várakozás, hogy a maga idejében elhozza a szabadulást?
Ezzel a bejegyzéssel arra szeretnék bátorítani mindenkit, hogy amikor elhúzódó nehézséggel nézünk szembe, a negyedik ponttal tudjunk reagálni: türelmesen várni, hogy a maga idejében Isten megadja a szabadulást. De könnyebb ezt mondani, mint megvalósítani. Hogyan tudunk kialakítani egy ilyen istenfélő választ – különösen akkor, ha látszólag semmi enyhülés nem áll be a nyomorúságban? Azt hiszem, a válasz ennek a biblikus igazságnak a felkarolásában rejlik:
Isten soha nem feledkezik meg gyermekeiről. Még akkor is megemlékezik rólunk, amikor elhagyatva érezzük magunkat.
Íme néhány példa ilyen esetekre:
Nóé Az első alkalomról, miszerint az Úr megemlékezett az övéiről, az 1Mózes 8:1-ben olvasunk: „Megemlékezék pedig az Isten Noéról” (Károli). (Más fordításokban: „Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról”.) Ez az „Isten azonban” fénylő világosságként áll szemben a sötét helyzettel. Az előző versből megtudjuk, hogy „A víz százötven napig áradt a földön” (1Móz 7:24). Az egész világot elárasztotta az özönvíz. Nóé pedig és mindazok, akik a bárkában voltak, még mindig be voltak zárva, és nem jöhettek ki.
El se tudjuk képzelni, mi mehetett végbe a fejükben, amióta be lettek zárva a bárkába, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy milyen sokáig voltak ott. Az 1Mózes 7:6 szerint Nóé 600 éves volt, amikor jött az özönvíz (egy héttel azután, hogy bement a bárkába), és már elmúlt 601, amikor kiszállt a bárkából (1Móz 8:13-15). Összesen tehát több, mint egy évet voltak a bárka belsejében! Nem kis idő ez elzártságban, miközben körülöttük minden pusztulóban volt!
Mégis azt olvassuk, hogy Isten megemlékezett Nóéról. A „megemlékezett” kifejezést nem úgy kell érteni, hogy előtte megfeledkezett volna róla, mintha emlékezetkiesése lett volna. Ilyesmit takar: kegyet gyakorol, megválaszolja a kérésünket, megóv, megszabadít. Az adott kontextusban pedig arra vonatkozik, hogy Isten megtartotta azon ígéretét, hogy megszabadítja Nóét az özönvíztől (1Móz 6:17-18). Most eljött az idő, hogy az ígéret megvalósuljon.
Ábrahám „De amikor Isten elpusztította annak a környéknek a városait, nem feledkezett meg [azaz megemlékezett] Isten Ábrahámról, és kivezette Lótot a pusztulásból, amikor elpusztította azokat a városokat, ahol Lót lakott” (1Móz 19:29). Isten az Ő kegyességében meghallotta Ábrahám könyörgését unokaöccséért, Lótért (1Móz 18:16-33), így amikor elpusztította a két várost, Sodomát és Gomorrát, Lótot megszabadította.
Az izrraeliták Egyiptomban A 2Mózesben, amikor Isten népe rabszolgaságban szenvedett Egyiptom földjén, „sóhajtoztak a szolgaság miatt, kiáltottak, és a szolgaság miatt való jajgatásuk feljutott Istenhez. 24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. 25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek” (2Móz 2:23-25). Isten pedig az Ő irgalmában elküldte Mózest, aki végül kivezette a népet Egyiptomból.
Hanna Az 1Sámuel 1:11-ben olvasunk egy istenfélő, de gyermektelen asszonyról, Hannáról, aki a mindenható Úrhoz könyörgött, hogy tekintsen le nyomorúságára, és emlékezzen meg róla, adván neki egy fiat. Később ugyanebben a fejezetben azt látjuk, hogy az Úr megemlékezett róla (1Sám 1:19, Károli), és gondoskodott arról, hogy teherbe essen, és fiat szüljön, akit aztán elnevezett „Sámuelnek, mert ezt mondta: Az Úrtól kértem őt” (1Sám 1:20).
Zsoltárok A Zsoltárok számos helyen feljegyzik, hogyan emlékezett meg Isten a népéről, megszabadítva őket, amikor nyomorúságban szenvedtek, vagy olykor megkönyörülve és nem büntetve meg őket vétkeik miatt.
Zsoltárok 98:3: Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről. (Károli)
Zsoltárok 105:42: Mert emlékezett szent ígéretére, melyet szolgájának, Ábrahámnak tett.
Zsoltárok 106:45: Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre, nagy szeretettel megkönyörült rajtuk.
Nem csoda hát, ha a nép gyakran dicsérte Istent, ahogy ebben a példában is: „A ki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt 136:23).
A megtérő tolvaj a kereszten Talán a Biblia legszívmelengetőbb példája annak, hogy Isten szívélyesen megemlékezett az emberekről, az Jézus válasza a kereszten megtérő tolvajnak. Ebben a jelenetben Jézus a kereszten függ, nagy kínok közepette hordozván el a bűneinket.
Akkor az egyik tolvaj, aki mellette szintén keresztre volt feszítve, felkiáltott: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba” (Lk 23:42). Vegyük észre Jézus megdöbbentő válaszát: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43). Jézus azt ígérte ennek a megtérő bűnösnek, hogy nem holnap, nem jövő hónapban, nem néhány év múlva, hanem még aznap vele lesz a paradicsomban.
Képzeljük el azt az örömet, amelyet a megtérő tolvaj érezhetett, amikor meghallotta azokat a szavakat! És képzeljük el azt a kimondhatatlan örömet, amelyet néhány órával később érezhetett, amikor meghalt és mennybe ment, ahol Jézus már várt rá! Testvéreim, így emlékezik meg Isten azokról, akik hozzá fordulnak szabadulásért!
Miről nem emlékezik meg Isten
Ha nem lenne elég a fenti példák tömkelege arról, amikor Isten megemlékezik népéről, van itt még valami, ami elképesztő megnyugvást adhat a háborgó léleknek. Ugyanaz az Isten, aki megemlékezik népéről, megígéri, hogy soha nem emlékezik meg azok bűneiről, akik hozzá fordulnak bocsánatért, elfogadván Fiát, az Úr Jézust Megváltójukként.
A Zsidók 10:17-ben ez az ígéret került feljegyzésre: „bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” Az alapja pedig annak az ígéretnek, hogy soha többé nem emlékezik meg a bűneinkről ez: Jézus „egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért” (Zsid 10:12).
Jézus vére minden bűnünket elfedezte. Nem kell többé félni az ítélettől, mivel a bűnökért nem kell többé már megfizetni. A Zsidók 10:18 világosan kimondja: „Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!” (Egyszerű)
Ez a bátorítás legfontosabb forrása mindannyiunk számára, különösen olyankor, amikor úgy érezzük, Isten elhagyott bennünket. Isten megígéri, hogy soha nem emlékezik meg a bűneinkről oly módon, hogy kitiltana a jelenlétéből. Micsoda öröm! Micsoda megnyugvás!
Miről emlékezik meg Isten
Ezt az örömet és megnyugvást azonban nem tapasztalhatják meg azok, akik elutasítják Jézust. Mivel úgy halnak meg, hogy vétkeik nincsenek megbocsátva, szembe kell majd nézniük Isten ítéletével. Isten akkor meg fog emlékezni, és fel fogja hozni minden bűnüket, amelyek alapján örök kárhozatra kerülnek a tűznek tavában, más szóval, pokolban. A Jelenések 20:11-15-ben találjuk a részleteket.
„11 És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. 12 És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. 13 A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. 14 És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. 15 Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.”
A 13. vers vége, „megítéltetett mindenki cselekedetei szerint”, egy nagyon fontos igazságot hordoz. Ha ma valaki elkövet egy bűnt, és úgy hal meg, hogy nem nyert bocsánatot, tette nem veszik feledésbe, hanem elő fog még kerülni a jövőben, hogy az alapján elnyerje büntetését.
Ez azt jelenti, hogy minden bűnös gondolatot, szót vagy cselekedetet, amit elkövetett, felhoznak ellene. Ebbe bele tartozik az is, hogy nem a helyes dolgot tette az idő 100%-ában. Az egy jókora adag bűn lesz, amit magának kell elhordoznia az ítélet napján! Az igazság az, hogy senki sem tud önmagától teljes mértékben megfizetni a bűneiért, mert senki sem tökéletes. Ezért mindenki, aki elutasítja Jézust, az örökkévalóságban fog megfizetni a tűznek tavában.
Világosak a lehetőségek.
Ha még életünk során hittel megtérünk és Jézushoz fordulunk mint Megváltóhoz, bűneink teljesen meg lesznek fizetve, és ily módon Jézus biztosan nem fog azokról megemlékezni. Ugyanakkor bizonyosak lehetünk afelől is, hogy az örökkévalóságot Jézussal tölthetjük a mennyben.
Vagy dönthetünk úgy, hogy most elutasítjuk Jézust, és magunkkal visszük bűneinket a Bíró Krisztus jelenlétébe az ítélet napján. Azon a napon Jézus igenis meg fog emlékezni minden bűnről, és a tűznek tavára, azaz pokolra ítél minket. Ott pedig megtapasztaljuk, milyen valóban elhagyatva lenni Istentől egy örökkévalóságon át.
Hogy fogsz dönteni? Jézus Megváltóként emlékezzen meg rólad, vagy Bíróként emlékezzen meg a bűneidről?