Az istenfélő apa portréja–1. rész

(English version: Portrait Of A Godly Father – Part 1 – What Not To Do!)

Sajnos, ennek a példabeszédnek az igazsága a szemünk előtt játszódik le, mivel a családok világszerte nagy számban esnek szét. Ezeknek a széthullásoknak az egyik okai az apák, akiket „kötelességmulasztó apákként” lehetne jellemezni.

Jogi szempontból a kötelességmulasztó apa pontosan azt teszi, amit a megnevezés is takar: elmulasztja a kötelességeit, jelen esetben nem fizet gyermektartást, és az egész felelősséget az anyára hárítja. Ezért a bíróság folyamatosan foglalkozik a kérdéssel, és szigorúbban jár el a kötelességmulasztó apákkal szemben.

Itt azonban olyan kötelességmulasztásról beszélek, amikor az apa a lelki kötelességeit mulasztja el Isten szemszögéből. Olyan apák, akik nem tesznek eleget lelki vonatkozású kötelezettségeiknek. Ezek azok az apák, aki azt hiszik, hogy amíg gondoskodnak a testi, anyagi és tanulmányi szükségletekről, addig eleget tesznek a „kötelességüknek”. Az eredmény: „lelki árvák”. Épp ezért van olyan égető szükség istenfélő apákra–olyanokra, akik azt teszik, ami kedves Isten szemében.

Az Efezus 6:4-ben Pál apostol segítségükre siet azoknak, akik ilyen apák szeretnének lenni: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” Két utasítást találunk: egy tiltó [mit ne tegyenek] és egy felszólító [mit tegyenek] jellegű intést.

Ebben a posztban a tiltást vizsgáljuk meg, egy következőben pedig a felszólítást. [Megjegyzés: Habár ez a parancs az apákat célozza meg, nagy részük az anyákra is vonatkozik!]

Apák–Mit ne tegyetek [tiltás]

„Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket.” Az apáknak fordított szó ebben a versben elsősorban az apákra vonatkozik. De olykor mind az apák, mind az anyák értendők alatta, mint például a Zsidók 11:23-ban, ahol szülőknek van fordítva [Mózes anyjára és apjára utalva]. Itt azonban véleményem szerint az elsődleges címzettek az apák. Ám az itt található igazságok természetesen érvényesek az anyákra is.

Pál egyenes utasítást ad az apáknak: „ne ingereljétek gyermekeiteket.” Az ingerelni szó jelentése: haragot, bosszúságot, provokációt és irritáltságot váltani ki. Egy párhuzamos szakaszban, a Kolossé 3:21-ben Pál ezeket a szavakat intézte az apákhoz: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.” Más szóval, Pál azt parancsolja az apáknak, hogy ne viselkedjenek úgy, hogy attól a gyermekük megharagudjon, megkeseredjen vagy elbátortalanodjon.

Felmerül tehát a logikus kérdés: Hogyan ingerelhetik, irritálhatják, bosszanthatják vagy éppen bátortalaníthatják el az apák a gyermekeiket? Az alábbiakban legalább hét módot sorolok fel.

1. Túlféltés

Sokan annyira félnek attól, hogy vajon mi lesz a gyermekkel, hogy mindig mellettük állnak. Folyamatosan azt hajtogatják a gyerekeiknek: „Tedd ezt, ne tedd azt.” Még más gyermekektől is óvják őket.

Joggal gondolhatod: „De hát annyi negatív hatás érheti a gyereket, nem kellene megóvnom tőlük?” Igen, figyelmeztetésre és felügyeletre szükség van. De annak is van határa. Ha valaki túlzottan védi a gyermekét, azzal csak felingereli. Következésképp bosszús magatartást válthat ki.

2. Személyválogatás

A személyválogatás azt jelenti, hogy az egyik gyermek kiváltságosabb helyzetben van, mint a másik. Izsák például Ézsaut jobban kedvelte Jákóbnál, Rebeka viszont Jákóbot kedvelte jobban Ézsaunál [1 Móz 25:28]; maga Jákób pedig Józsefet többre becsülte a többi gyermekénél [1 Móz 37:3]. Sajnos, mindegyik eset katasztrófába torkollott.

A személyválogatásnak számos oka lehet. Talán az egyik gyermek jobban megfelel az elvárásaidnak, mint a többi, és ő lesz a kedvenced. Talán az adott gyermeknek ugyanazok a hobbijai, mint neked. Lehet, hogy az egyik okosabb, mint a többi. Ezért jobban kifejezed a szeretetedet iránta.

Ennek következtében a kedvenced bármit megúszhat, míg a több gyermeket semmiségekért is megbünteted. Hosszú távon azonban a személyválogatás keserűvé, dühössé vagy bátortalanná teszi az elhanyagolt gyermeket.

3. Jogtalan követelmények

Sok szülő azt várja el, hogy a gyermekei azt érjék el, amit ő szeretne, hogy elérjenek, vagy amit ő maga nem tudott elérni. Másképp fogalmazva, a gyermekeik által akarják élni az életüket. „Légy orvos, légy mérnök, légy kiváló sportoló, stb.” Túlteljesítésre sarkallják. Ez a fajta magatartás pedig dühhöz vezetheti a gyermeket.

Na de helytelen dolog-e kiválóságra ösztönözni a gyermeket? Nem, ha Istent akarjuk azáltal dicsőíteni és az Úrnak is hasonló céljai vannak a gyermek életével. A jogtalan követelmények azonban keserűvé és bátortalanná teheti a gyermeket. Kialakulhat benne az a képzet, hogy soha sem hibázhatnak, és hogy a szülei csak akkor szeretik, ha az elvárásoknak megfelelően teljesít.

4. Szeretetlenség

Néhány apa akadályként tekint a gyermekekre. „Én szeretem a szabadságot. De a gyermekeim megfosztottak tőle. Nem kezdhetek azt az időmmel, amit szeretnék.”–érzik némelyek. Ezért visszatartják a szeretetüket. Ha meg a gyermek miatt az anya nem űzheti a karrierjét, akkor a gyermeket az anyagi jólét és stabilitás akadályának is tekintik.

Egy másik módja, ahogy az apák elmulasztják kifejezni a szeretetüket az, hogy nem töltenek időt a gyermekeikkel. Miért? Mert annyira leköti őket az anyagi jólét vagy más élvezetek hajszolása, hogy nem marad idejük a gyermekeire.

Az évek során a gyermek azt fogja látni, hogy az apjuk számára ő sosem volt fontos, mert őt jobban érdekelték a saját dolgai. Ez szintén keserűséghez és sértődéshez vezet.

5. Kemény büntetés

Míg néhány apa sosem fegyelmezi a gyermekét, néhány a másik végletbe esik, és keményen büntet. Ezzel sérülést okoznak, nem fájdalmat. Haragjukat és frusztrációjukat az apák gyakran a gyermekeiken töltik ki. Minden látható ok nélkül fegyelmeznek.

A gyermek meg azt gondolja: „Néha azt sem tudom, miért büntet meg apám. Talán haragszik. Jobb lesz, ha befogom.” Néha pedig panaszkodni fognak az anyjuknak. Szegény anya, mit mondhatna?

Idővel a gyermekben mély neheztelés alakulhat ki az apja iránt a kemény büntetések miatt. Olvastam, hogy George W. Bush amerikai elnök egyszer azt mondta: „Gyerek koromban volt tere annak, hogy hibázzak.” A gyermekeknek az kellene legyen az érzésük, hogy szabadon hibázhatnak, súlyos büntetés terhe nélkül!

6. Sértő beszéd

Az ilyen szavak mint „Olyan idióta vagy! Haszontalan. Semmit sem vagy képes jól csinálni” nagyon tudnak fájni. Ez persze nem jelenti azt, hogy sohasem igazítjuk ki a gyermekünket. Az Efezus 6:4 második fele pont arra szólít fel, hogy tereljük őket helyes útra. Itt azonban a sértő szavakról beszélek. Amikor az apák lekicsinylő megjegyzéseket tesznek, a gyermek belsejében düh és neheztelés gyülemlik fel, és előbb vagy utóbb, a kapcsolat visszafordíthatatlanul megromlik.

Az ellenkezője semmivel sem jobb. Ha a saját gyermekünket tartjuk a legjobbnak a világon, a folyamatos ajnározás egészségtelen módon felpumpálja az egót. Persze, meg kell dicsérnünk őket, ha jót tesznek, és ki kell igazítanunk őket, ha rosszat. De meg kell válogatnunk a szavainkat, amikor ily módon kiértékeljük őket.

7. Összehasonlítgatás másokkal

Az összehasonlítgatás az egyik leggyakoribb módja a gyermekeink megbántásának. „Bezzeg XY. Te miért nem tudsz olyan lenni?” Egy gyerek tesz valamit, és mi rögtön azt szeretnénk, hogy a mi gyermekünk is ugyanazt tegye–akár az Isten akarata, akár nem! Megy a folyamatos nyaggatás, hogy ő is elérje azt, amit más.

Egy apa azt mondta a húszas éveiben járó fiának: „Annyi sikeres ember van a huszonévesek között.” Aztán elkezdett megnevezni néhány ismert férfit. A fiú, akinek elege lett az apja folyamatos összehasonlítgatásaiból, azt felelte: „Ami azt illeti, te az ötvenes éveid elején jársz. A te korodban Abraham Lincoln elnök lett. Te miért nem vagy az?”

Nem az a baj, ha a gyerekünket egy másik gyerek példájával bátorítjuk, ha az jót cselekszik, miközben a mienk kitartóan rosszalkodik. A baj ott kezdődik, ha a hasonlítgatás egy fajta irigységből fakad.

Az ilyen összehasonlítások gyakran abból a tényből fakadnak, hogy a szülő maga nagyon versengő. Következésképp ezt a szellemiséget rávetíti a gyermekeire is. Ez pedig hosszú távon arra készteti a gyermeket, hogy elbátortalanodjon, akár meg is nehezteljen, és úgy érezze: „Miért nem tudnak a szüleim olyannak szeretni, amilyen vagyok?”

A hét módja tehát, ahogy az apák [és anyák] keserűséget, dühöt és elbátortalanodást válthatnak ki a gyermekeikből a túlféltés, személyválogatás, jogtalan elvárások, szeretetlenség, kemény büntetés, bántó beszéd és összehasonlítgatás.

Biztos, hogy ki tudnád még egészíteni a listát. De szülőként ezt a kérdést kell őszintén feltennünk magunknak: Vétkes vagyok-e ezek közül valamelyik, a legtöbb vagy az összes bűnben? Ha igen, őszintén az Úr elé kell járulnunk, és kérnünk kell, hogy mutassa meg nekünk, majd térjünk meg ezekből a bűnökből, kérjük a bocsánatát és segítségét, hogy le tudjuk azokat küzdeni.

Minekutána láttuk, hogy mit ne tegyünk, a következő cikkben azt is megvizsgáljuk, hogy mit tegyünk.