A megváltozott élet—9. rész: Osztozni mások szükségleteiben

(English version: “The Transformed Life – Sharing With Others In Need”)

A Róma 12:13 első fele így buzdít: „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben.” A „vállaljatok közösséget” kifejezés görög eredetije „koinónia,” ami közösséget jelent. Ezt a szót gyakran használják keresztyén körökben. Az Újszövetség a szövegkörnyezetnek megfelelően többféleképpen fordítja: részt vesz, osztozik, társul, közösséget vállal. Az alapelgondolás az, hogy együtt megélni a hétköznapokat.

A Biblia emlékeztet arra, hogy minden közösség alapja az Istennel való közösség. Az 1Korinthus 1:9-ben azt olvassuk: „Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” Azok pedig, akik közösségben vannak Istennel az Ő Fia által, automatikusan belekerülnek a más hívőkkel való közösségbe. Végső soron valamennyien egy test tagjai vagyunk, amelynek Krisztus a feje. Ennek a közösségnek az egyik aspektusa azzal jár, hogy megosztjuk anyagi javainkat a szükségben levő hívőkkel. Ez a Róma 12:13a lényege.

Íme néhány további újszövetségi szakasz, amely arra szólítja fel a hívőket, hogy osszák meg anyagi forrásaikat más, szükségben levő hívőkkel.

1Timóteus 6:18 „Még a gazdagoknak is szól ez a parancs: legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen.”

Zsidók 13:16 „A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.”

Látjuk tehát, hogy a segítés nem opcionális a hívők számára, hanem kifejezetten parancs. Mindnyájan egy test tagjai vagyunk, és tagokként olyan hívő életet kell élnünk, amely törődik a másikkal.

John Murray teológus azt mondta: „Azonosulnunk kell a szentek szükségleteivel, és magunkéivá kell tennünk azokat.”  Ez volt a korai egyház hozzáállása. ApCsel 2:44-45 „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. ⁴⁵ Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” Ez nem kommunizmus, hanem keresztyénség alapfokon! Később az Apostolok cselekedetei 4:32-35-ben azt látjuk, hogy ez volt a hívők folyamatos hozzáállása.

Továbbfűzve ezeket a gondolatokat, hadd ültessük gyakorlatba ezt a parancsot, feltevén és megválaszolván két kérdést.

1. kérdés: Kik azok, akiknek adnunk kell?

Habár a Biblia sok helyen arra biztatja a hívőket, hogy segítsenek a hitetleneken, itt a parancs konkrétan hívőkre vonatkozik, ismert és ismeretlen hívőkre egyaránt. A Bibliában mindkettőre látunk példát. A fent idézett Apostolok cselekedetei 2:44-45 szerint a hívők általuk ismert hívőknek adakoztak. A Róma 15:26-27-ben a korinthusi, thesszalonikai és filippi gyülekezetek hívei viszont a jeruzsálemi hívők javára adakoztak, akiket nem ismertek.

Mind az előttünk ismert, mind az ismeretlen, szükségben levő hívőknek adakoznunk kell tehát.

2. kérdés: Milyen hozzáállással kell adakoznunk?

Három dolognak kell jellemeznie az adakozásunkat.

#1. Készségesen kell adakoznunk. Amikor a macedóniai hívők adakozásáról beszélt, Pál azt mondta: „erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek” [2Kor 8:4]. A macedóniaiakat nem kellett rugdosni. Tudtak a szükségről, és készséggel adakoztak. Azok a hívők, akik alávetik magukat a Szentléleknek, akarnak adni. Amikor hallottak a szükségről, szívük azonnal megnyílt—és a pénztárcájuk is! Nem kellett őket adakozásra nógatni.

#2. Bőkezűen kell adakoznunk. Amikor adunk, ne kelletlenül adjunk, hanem örömmel és nagyvonalúan. Ne úgy adakozzunk, mintha egy játékautomatába dobnánk be pénzt, hogy még több pénzt kapjunk vissza. Más szóval, amikor adakozunk, ne Istent akarjuk lefizetni, hogy többet adjon vissza. Inkább nagylelkűen adakozzunk, nem várván cserébe semmit.

Íme Mózes idevágó szavai, amikor Izrael kész volt bemenni az ígéret földjére: „Ha valaki elszegényedik testvéreid közül valamelyik lakóhelyeden, abban az országban, amelyet Istened, az Úr ad neked, ne légy kemény szívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben, ⁸ hanem légy hozzá bőkezű, és adj neki szívesen kölcsönt, amennyire szüksége van…¹⁰ Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden szerzeményedet. ¹¹ Mert a szegény nem fogy el a földről,  azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez” [5Móz 15:7-8, 10-11].

Jézus is arra intett, hogy bőkezűen adakozzunk [Lk 6:38]. A bőkezű adakozás egy hitbeli lépés. A hit abból indul ki, hogy ha gondoskodok mások szükségleteitől a saját javaimmal, akkor Isten is gondoskodni fog az én szükségleteimről.

#3. Isten dicsőségét tűzve ki célul kell adakoznunk.Végső soron nem azért kell adnunk, hogy jól érezzük magunkat [habár a megfelelő hozzáállás eredményeként jól fogjuk]; nem azért, hogy mások lássák [noha ez néha elkerülhetetlen]; se nem azért, hogy mások javát szolgáljuk [habár azt fogjuk]. A cél mindig Isten dicsősége kell legyen.

Pál ezeket a szavakat jegyezte fel a 2Korinthus 9:12-15-ben: „Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt. ¹³ Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. ¹⁴ És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. ¹⁵ Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!”

Istennek fognak hálát adni [12.v.], és Istent fogják dicsőíteni [13.v.]. Ez a végső cél. Mindent az Ő dicsőségére kell tennünk, beleértve az adakozást is.

Szóval a három dolog, aminek jellemeznie kell az adakozásunkat a készségesség, bőkezűség és Isten dicsőségének a megcélozása.

A megfelelő hozzáállás kulcsa pedig: Először magunkat kell az Úrnak adnunk. Ezt a 2Korinthus 8:5 alapján állítom: „…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” Minél jobban alávetjük magunkat Istennek, annál jobb lesz a hozzáállásunk az adakozáshoz. Minél jobban felismerjük, mennyire nagylelkű volt velünk, amikor értünk halálra adta a Fiát, és minél jobban belészeretünk a Megváltóba, aki önmagát adta értünk, annál nagyobb növekedést fogunk tapasztalni a hozzáállásunkban, amikor a javainkat kell megosztanunk másokkal.

Figyelmeztetés az adakozás kapcsán.

Ahogy minden jó dologgal vissza lehet élni, úgy az adakozással is. Ez alatt azt értem, hogy mindig fennáll a veszélye, hogy egyik hitvalló keresztyén kihasználja a másikat. Ez volt a helyzet Thesszalonikában is. Azt olvassuk a 2Thesszalonika 3:10-ben: „Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Nem arról volt szó, hogy néhány lusta thesszalonikai ne tudott volna dolgozni, hanem egyszerűen nem akart. Hajlandóság nem volt bennük, nem képesség. És kihasználták a többi hívőt, akik megosztották velük az erőforrásaikat. Ezért Pál figyelmeztette ezeket a lusta hívőket, hogy szedjék össze magukat, és figyelmeztette az őket támogató hívőket.

Nekünk is óvatosnak kell lennünk. Ezzel együtt hadd tegyem hozzá: Néhány rossz tapasztalat ne tartson távol attól, hogy engedelmeskedjünk ennek a parancsnak. Imádságban kérjük Istent, hogy segítsen hűségesen eleget tenni ennek a parancsolatnak.

A szükségben levő hívők támogatása nem egy egyszeri vagy időszakos cselekedet. Amennyire tőlünk telik, támogatnunk kell a szűkölködő hívőket. A Galata 6:10-ben ez áll: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”

Ne feledjük, Isten nem várja el, hogy abból adjunk, amink nincs. Csak abból, amink van. Minél bölcsebben kezeljük a pénzünket, annál többet tudunk adni. A hívők szükségleteire havonta félre kellene tennünk a költségvetésünkből. Soha nem tudhatjuk, mikor támad egy hirtelen szükség. A Titusz 3:14-ben ez áll: „De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.”

Isten gyakran nem feltétlenül azért növeli a vagyonunkat, hogy jobban tudjunk élni, hanem azért, hogy jobban tudjunk adakozni. Mások szükségleteinek betöltése szintén jó próbája lehet annak, hogy őszintén meg vagyunk-e térve. A Jakab 1:27 azt mondja: „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.” Ha ezt elmulasztjuk, Isten elutasítja tiszteletünket. Jézus maga mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” [Mt 7:21]. Az egyik akarata pedig az, hogy önként megosszuk javainkat másokkal.

Hűséges adakozók vagyunk-e? Többet adunk-e, mint amennyit félreteszünk? A bankszámla nem hazudik. Elmondja, hol van a valódi kincsünk. Elmondja, ki a valódi mesterünk. Jézus vagy a pénz? Fontos ezzel a kérdéssel folyamatosan átvizsgálni az életünket, hiszen a megváltozott élet hovatovább arról tesz bizonyságot, hogy valóban Jézus az Úr, még az anyagi javaink felett is!

Azt mondják, leginkább akkor hasonlítunk Istenre, amikor adunk. Van benne valami! Isten a legnagyobb adakozó. Gyermekei ugyanerre a hozzáállásra kell törekedjenek. Íme egy ígéret Istentől azok számára, aki hűségesen gyakorlatba ültetik az adakozásra szólító parancsot: „Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok” [Zsid 6:10].