A megváltozott élet–7. rész: Hat indíték a szenvedés eltűrésére
(English version: “The Transformed Life – 6 Motivations To Endure Suffering – Part 1,” “The Transformed Life – 6 Motivations To Endure Suffering – Part 2”)
A Róma 12:12b arra int, hogy „a nyomorúságban legyetek kitartók.” Egyáltalán nem egyszerű feladat. Mivel azonban a Biblia arra szólít fel, hogy engedelmeskedjünk ennek a parancsnak, meg lehet csinálni–mégpedig a Szentlélek segítségével, aki képessé tesz engedelmeskedni Isten valamennyi parancsolatának, ezt is beleértve.
A nyomorúság szót akkor használták, amikor a szőlőszemekből kemény préssel bornak valót sajtoltak ki. A kitartó szó pedig annyit tesz mint türelmes, állhatatos, szilárd. A kettő együtt pedig azt jelenti: nyugodt maradni intenzív nyomás közepette is.
Amikor szenvedünk, általában háromféleképpen reagálhatunk:
(a) ha lehet, megrövidítjük
(b) negatív hozzáállással viseljük, mert nem tudunk megszabadulni belőle
(c) türelmesen várjuk, hogy Isten közbelépjen a maga idejében és módján.
Azért imádkozom, hogy mindig az utolsó opciót válasszuk. Ily módon nemcsak engedelmeskedünk a Róma 12:12 parancsolatának, hanem teret is adunk a Léleknek, hogy a Jézus hasonlatosságára formáljon, mivel Ő minden szenvedést türelmesen és Istent dicsőítő módon elviselt. De hogyan tehetünk ennek eleget? Nézzünk meg hat indítékot, amely segít elviselni bárminemű szenvedést.
1. indíték: A szenvedés megtör minket, hogy inkább Istenhez forduljunk imádságban.
A szenvedés felfedi, milyen gyengék vagyunk valójában, és mennyire szükségünk van az Úrra. Megfoszt a büszkeségtől, amellyel magunktól remélnénk szabadulást, és arra késztet, hogy inkább Istenhez kiáltsunk. Ami azt illeti, a Róma 12:12 következő része pont imádságra szólít fel. Pál Istenhez kiáltott a testében levő tövis miatt [2Kor 12:7-8]. Jób szenvedése megtörte Őt, és közelebb vonta Istenhez. Velünk is hasonló a helyzet. A szenvedés képes megtörni minket, és így közelebb iránytani Istenhez imádságban.
Két testvér játszott egy tó partján. A kisebbik fiú meglepetten tapasztalta, hogy a vízre helyezett papírcsónakja eltávolodik. Ezt látva a nagyobbik testvér elkezdett köveket dobálni a csónak mellé, hogy a fodrozódás visszasodorja a csónakot a part közelébe, és öccse ki tudja venni. Isten ugyanígy használja a szenvedést, hogy közelebb sodorjon magához imádságban.
Megtört már minket Isten? Ha igen, megpuhultunk a megpróbáltatás által? Közelebb kerültünk Istenhez imádságban? Ha erre nem a válasz, most tiszta lappal kezdhetünk. Megtanulhatunk úgy tekinteni a szenvedésre mint egy eszközre, amellyel Isten összetöri a büszkeségünket, hogy közelebb vonzzon magához. Különben kárba vész a szenvedés.
2. indíték: A szenvedés igazolja a hitünk őszinteségét.
Az 1Péter 1:6-7-ben ez áll: „6 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, 7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” A szenvedésre adott reakciónk felfedi a hitünk természetét.
Jézus azt mondja a Márk 4:17-ben, hogy ha a hamis hívőknek „nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak.” Jézus azonban azt is mondta, hogy az igazi hívők azok, akik „termést hoznak állhatatossággal.” Más szóval, amikor szenvedéssel nézünk szembe, a hamis hívők kihátrálnak, míg az igazi hívők kitartanak, ezzel igazolván hitük őszinteségét.
Hogyan reagálunk, amikor szenvedés ér bennünket? Ha nem kitartó türelemmel, akkor elölről kell kezdenünk. Úgy kell tekintenünk a szenvedésre mint egy eszközre, mellyel Isten segít próbára tenni a hitünket, hogy igazi-e vagy sem. A megpróbált hit az egyetlen megbízható hit. Isten szeretete nem megóv minket a próbáktól, hanem átsegít rajtuk.
3. indíték: A szenvedés segít együttérzőbbnek lenni másokkal, amikor szenvednek.
Természetünknél fogva mindig sietünk, és nincs időnk mások problémáival foglalkozni. Ha viszont szenvedésen megyünk át, az segít megállni és időt szánni másokra: meghallgatni őket, és szükség esetén együtt sírni velük. Mi több, alkalmasabbak leszünk mások vigasztalására. Tudjuk, hogy miről beszél, mert mi is átestünk rajta.
A 2Korinthus 1:3-4-ben Pál arra hív, hogy dicsérjük Istent, akit egyébként „az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,” hiszen „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” De Pál nem áll meg ott. Azt is elmondja, mi a célja Isten vigasztalásának: „hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” Azért nyerünk vigasztalást a szenvedés idején, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat!
Egy Pakisztánban szolgáló misszionárius hölgy ezeket a szavakat írta:
„Mikor a férjem, Frank, és én évekkel ezelőtt Pakisztánban éltünk, a hathónapos fiúnk elhunyt. Egy idős punjab, aki hallott gyászunkról, eljött megvigasztalni. ’Az ilyen tragédia hasonló ahhoz, mintha belemártanának forró vízbe–magyarázta.–Ha tojás vagy, a szenvedéstől kemény leszel és reakcióképtelen. Ha krumpli vagy, puha és formálható, rugalmas és használható leszel.’ Lehet, hogy Isten viccesnek találta, de volt idő, mikor azért imádkoztam: ’Uram, hadd lehessek krumpli!’”
Hadd tanuljuk meg a leckét a szenvedésünkből és az azt követő vigasztalásból, hogy meglágyulhasson a szívünk, és időt szakíthassunk arra, hogy áldássá váljunk a szenvedők számára. Tanuljunk meg időt szánni a fontos dolgokra–olyan dolgokra, amelyek igazán számítanak az életben. Tanuljunk meg eszköz lenni Isten kezében mások vigasztalására. Ingyen kaptuk Isten vigasztalását, ingyen is kell továbbadnunk másoknak.
Ezt tesszük? Arra indított-e a szenvedésünk, hogy gyengédebbek legyünk másokhoz, akik szintén szenvednek? Szánunk-e időt a szenvedőkre? Bátorítjuk-e őket, és gondoskodunk-e szükségleteikről? Ha még nem, most elkezdhetjük. Tekintsünk úgy a szenvedésre mint egy eszközre, mely révén Isten áldássá tesz minket mások számára. Ha nem, kárba vész a szenvedés.
4. indíték: A szenvedés segít növekedni a hitben.
A Róma 5:3 azt mondja, hogy „a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot” [Károli]. A Jakab 1:3 szintén arra emlékeztet, hogy a „hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” A szenvedés felszínre hozza és eltávolítja azokat a dolgokat, amelyek a lelki növekedésünket akadályozzák. Ez által növeli Isten a hitünket.
Egy történet szerint egy hölgy elment egy ezüstműveshez, hogy megtanulja, miként kell ezüstöt tisztítani. Az ezüstműves beletartotta a fogóval az ezüstöt a tűzbe, és szemmel tartotta, miközben elmagyarázta a folyamatot. Azt mondta, hogy ha túl sokáig marad az ezüst a tűzben, elolvad. Ha túl kevés ideig, nem tisztul meg. A hölgy megkérdezte: „Honnan tudja, hogy mikor pont elég?” „Amikor meglátom benne a tükörképemet”–felelte a mester. Épp ezt teszi Isten is. Tudja, az egyes próbákkal még mennyit kell alakulnunk Krisztus hasonlatosságára, és addig tart minket a kohóban. De mindig rajtunk tartja a szemét. Ne aggódjunk hát.
Csak azok növekedhetnek lelkileg, akik kitartanak a szenvedésben. Nincs más mód. Növekszünk a hitünkben minden próba által? Ha nem, kezdjük most el. Tanuljunk meg úgy tekinteni a próbákra mint egy eszközre, amely által Isten lelki növekedést ad számunkra. Különben kárba vész a szenvedés.
5. indíték: A szenvedés arra késztet, hogy jobban engedelmeskedjünk Isten parancsainak.
A Zsoltárok 119:67-ben ez áll: „Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet.” Néhány verssel később ezt is olvassuk: „Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet” [Zsolt 119:71]. A szenvedések arra késztetnek, hogy mélyen elgondolkodjunk a bűn és az Isten igéjének való engedetlenség felett. Megmutatják, milyen szent Isten, milyen komolyan veszi a bűnt, és milyen szükségünk van engedelmeskedni minden parancsának.
Egy író beszámol egy történelmi eseményről és az észrevételeiről.
Egy régi görög történet szerint Antigonus parancsnok alatt szolgált egy katona, aki fájdalmas betegségben szenvedett, amely valószínűleg hamar sírba is fogja vinni. A katona mindig elsőként jelentkezett a feladatokra, belevetve magát a legveszélyesebb küzdelmekbe, ő volt a bátrak legbátrabbika. A fájdalma arra indította, hogy harcoljon, és megfeledkezzen bajáról, és nem félt a haláltól, mivel tudta, hogy előbb-utóbb úgyis meghal.
Antigonus nagyon csodálta a katona vitézségét, és amikor tudomást szerzett betegségéről, korának egyik legnevesebb orvosával meggyógyíttatta. Attól a pillanattól fogva viszont a katona már nem szerepelt a harcok élvonalában. Onnantól kezdve a könnyű utat választotta, és ahogy társainak mondta, most már volt, miért élnie–volt egészsége, családja és más vigasztalása, és többé nem kívánta kockáztatni az életét, mint a korábbi harcokban.
Ugyanígy van ez velünk is. Amikor sok bajunk van, gyakran bátran szolgáljuk Istent a kegyelme által. Úgy érezzük, nincs miért élnünk ezen a világon, és az eljövendő világba vetett remény hajt. Krisztusért buzgóságot, önmegtartóztatást, bátorságot tanúsítunk, de milyen gyakran pont az ellenkezőjét, ha semmi gondunk nincs!
Amikor a hegytetőn állunk, a világ örömei és kedvtelései megnehezítik, hogy az eljövendő világra gondoljunk. Belesüppedünk a dicsőséges gondtalanságba. Testvéreim, ne hagyjuk, hogy a világ csillogása és villogása érzéketlenné tegyen Isten dolgai iránt, és megakadályozzon a lelki növekedésben.
Arra indított-e a szenvedés, hogy jobban engedelmeskedjünk Isten igéjének? Ha nem, most tiszta lappal kezdhetünk. Ezen az úton haladva elkezdünk úgy tekinteni minden próbára mint egy eszközre, mellyel Isten segít szorgalmasabban engedelmeskedni a parancsainak.
6. indíték: A szenvedés megerősíti a jövőbeli megdicsőülésünkbe vetett reményt.
Ugyanennek a Róma 12:12-nek az előző szakasza azt mondja: „A reménységben örvendezzetek.” Az itt említett remény a jövőbeli megdicsőülésünk reménysége, mikor is új és feltámadott testet kapunk. A Róma 5:3-4 összekapcsolja a szenvedést a remény megerősödésével, különösen az „Isten dicsőségének reménységével” [Róm 5:2], amely arra az időre utal, mikor is Krisztus visszajövetele során új testet kapunk.
Az üldözött hívők jobban vágynak Krisztus visszajövetelére, mint azok, akik nem szenvednek sokat. Miért? Mert a megdicsőülés reménysége olyan erős bennük, hogy szó szerint mindenkor arra gondolnak, és tudván, hogy az csak akkor következik be, amikor Krisztus visszajön, folyamatosan azt várják.
Mi gyakran azért nem vágyunk annyira Krisztus visszajövetelére, mert olyan sok dolgot élvezhetünk ezen a földön, ami elfordítja tekintetünket a valódi kincsről: Krisztus visszajöveteléről, amely együtt jár a megdicsőülésünkkel. Isten tehát a szenvedést arra használja, hogy összezúzza a jó dolgokat, hogy ez által elkezdjünk vágyni Krisztus visszajövetelére.
Fel kell tennünk magunknak a kérdést: az élet nehézségei arra késztetnek-e, hogy jobban vágyjunk a Krisztushoz való hasonlóságra és a visszajövetelére? Ha nem, még nem késő új lappal kezdeni. El kell kezdenünk úgy tekinteni a szenvedésre mint egy eszközre, amellyel Isten megerősíti a jövőbeli megdicsőülés reménységét.
Záró gondolatok.
Láttunk tehát hat indítékot, melyek remélhetőleg segítenek kitartónak lenni.
- indíték: A szenvedés megtör minket, hogy egyre inkább Istenhez forduljunk imádságban.
- indíték: A szenvedés igazolja a hitünk őszinteségét
- indíték: A szenvedés segít együttérzőbbnek lenni másokkal, amikor szenvednek
- indíték: A szenvedés segít növekedni a hitben
- indíték: A szenvedés arra késztet, hogy jobban engedelmeskedjünk Isten parancsainak
- indíték: A szenvedés megerősíti a jövőbeli megdicsőülésünkbe vetett reményt
Lehetne még sorolni. De kezdetnek ez is elég. Gondolkodjunk el rajtuk, mikor szenvedésen megyünk át, és kérjük Istent, hogy segítsen türelemmel kitartani. Ne feledjük, hogy ezekkel az előnyökkel csak azok bírnak, akik türelmesen kitartanak, nem azok, akik az egyszerűbb utat választják, és elmenekülnek a szenvedés elől, vagy bűnös hozzáállással, netán Isten és az emberek iránti nehezteléssel viselik azt.
Íme a híres korábbi lelkipásztor, J.C. Ryle szavai, melyek segítenek biblikusan elviselni a szenvedést:
Fussunk türelemmel, különben sose érünk célba. Lehet, hogy sok mindent nem értünk, sok mindent, amit a test bizonyára másképp akarna, de tartsunk ki végig, és minden világossá válik, és bebizonyosodik, hogy Isten terve volt a legjobb. Ne a földön akarjunk jutalmat nyerni; ne tántorítson el az, hogy a jó dolgokat mind csak a jövőben nyerjük el.
Ma a kereszt, de holnap a korona. Ma a munka, de holnap a fizetség. Ma a vetés, de holnap az aratás. Ma a harc, de holnap a pihenés. Ma a sírás, de holnap az öröm. És mi a ma a holnaphoz képest? A ma hetven év, de a holnap egy örökkévalóság. Légy türelemmel, és reménykedj a végsőkig.
Ezt tette Jézus. A Zsidók 12:1-3-ban ez áll: „1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett—a gyalázattal nem törődve—vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.”
Haladjunk hát rendületlenül előre. Ezt a posztot híres korai keresztyének idézeteivel szeretném zárni–olyan keresztyénekéit, akiktől nem volt idegen a szenvedés–, hogy tanulhassunk Istent dicsőítő módon elviselni a szenvedést.
„Ha Isten köves útra vezérel, ellát erős cipőkkel.”
„Nincs értékesebb hit annál, amely átéli és győzedelmeskedik a viszontagságok felett. A megpróbált hit tapasztalatot szerez. Soha nem hitted volna el, milyen gyenge vagy, ha nem kellett volna átmenned megpróbáltatásokon. És soha nem ismerted volna meg Isten erejét, ha nem lett volna rá szükséged az átvészelésükhöz.”
„Sosem fogod megtudni, hogy nincs egyébre szükséged, mint Jézusra, amíg nincs semmi egyebed, mint Jézus.”