A megváltozott élet—5. rész: Az Úr lelkes szolgálata

(English version: “The Transformed Life – Serving The Lord Enthusiastically”)

Egyik bizonyítéka a Szentlélek átformáló munkájának az, hogy lelkesen szolgáljuk az Urat.

Miután megparancsolja a hívőknek, hogy változzanak meg elméjük megújulása által, Pál ezt a parancsot adta a Róma 12:11-ben: „a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok.” A „fáradhatatatlanok” szó a Máté 25:26-ban „rest”-nek van fordítva; ott Jézus megfeddi azt az embert, aki egy tálentumot [zsák aranyat] kapott, és elásta. Isten már az Ószövetségben is megfeddi a lusta embereket, akiket resteknek is hívnak. A Példabeszédek 6:9-ben például ezek a feddő szavak a lustákat célozzák meg: „Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást?” Az Ézsaiás 56:10-ben Isten megfeddi a lelki vezetőket, amiért elmulasztottak eleget tenni a kötelességeiknek. Ennek a feddésnek egyik része épp a lustaságukra vonatkozott. „Az őrök mind vakok, nem vesznek észre semmit, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni. Álmodozva hevernek, szeretnek szunnyadozni.” A Jeremiás 48:10 ugyanezt a gondolatot visszhangozza: „Átkozott, aki az Úr dolgát hanyagul végzi!” Az Úr nem veszi jó néven, ha valaki érdektelen vagy hányaveti módon szolgálja.

Annak fontossága, hogy milyen módon szolgáljuk az Urat, az Újszövetségben is kitűnik, mégpedig a Zsidók 12:28-29-ben: „²⁸ Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. ²⁹ Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” Ezért fontos, hogy folyamatosan feltegyük magunknak a kérdést: „Az Úr iránti imádatomat és szolgálatomat félelem és csodálat hatja-e át? Hálával, örömmel és lelkesen végzem-e? Elfogadható-e Isten előtt?” Miért? Mert Isten ezt várja el!

A Róma 12:11-ben Pál gyakorlatilag ezt mondja: „Ne legyetek lusták az Úr szolgálatában. Nagy lelkesedéssel végezzétek azt!” Ebbe beletartozik az is, hogy az Istentől kapott lelki ajándékokat is felhasználjuk mások javára [Róma 12:3-8], ily módon dicsőítve Őt. A lelki buzgóság kifejezés azt a képet hordozza magában, amikor a forrásban levő víz kibugyog az edényből. Ez a fajta lelkesedés kell jellemezzen, amire a Szentlélek joggal indít. Pál nem holmi őrült lelki buzgalomról beszél. Inkább egy, a bibliából táplálkozó elméből fakadó belső magatartásról van szó, amely lelkesen, teljes szívvel az Úr szolgálatába áll. Olyan szív, amely tudja, hogy teljes mértékben az Istené. A szolgálni szóból származik a rabszolga szó is. A 11. verset joggal fordíthatnánk úgy is, hogy „lelkesen rabszolgáskodni az Úrnak”. A rabszolgát nem negatív értelemben használjuk. Inkább pozitívan kell rá tekintenünk, mint akit a Jézus vére váltott meg, ezért Isten tulajdona [1Kor 6:20]. Ez a tulajdoni jog pedig teljes hűséget követel.

Amikor az Urat szolgáljuk, csak azt tesszük, amit tennünk kell. Erre tanított Jézus a Lukács 17:7-10-ben: „⁷ Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezőről: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz!  ⁸ Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál? ⁹ Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? ¹⁰ Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” Csak kötelességünknek teszünk eleget. Ez az alázatos magatartás kell jellemezzen. Ezzel a sokatmondó címmel rendelkezünk: „Jézus Krisztus rabszolgái”. A rabszolgák azt teszik, amit a gazdájuk mond. A gazda pedig azt mondja, hogy szolgáljuk Őt lelkesen!

Amikor arról értekezik, hogy milyen hozzáállással kell szolgálnunk Istennek, Donald Whitney a következőt írja Spiritutal Disciplines c. könyvében [129. old.]:

Kit keresünk: Tehetséges önkénteseket, akik vállalják a kemény szolgálatot Isten országának helyi megnyilvánulásaiban. A szolgálat mozgatórugója az Isten iránti engedelmesség, hála, öröm, megbocsátás, alázat s szeretet kell legyen. A szolgálat ritkán lesz dicsőséges. Időnként felerősödik a kísértés, hogy otthagyjuk a szolgálati helyszínt. Az önkénteseknek helyt kell állniuk a hosszú órák, kevés vagy nulla látható eredmény, és feltehetőleg az elismerés hiánya ellenére, csak az örökkévalóságban nyerve jutalmat Istentől.

Lényegében Whitney ezt mondja: Szolgáljuk Istent hűségesen, bármennyire nehéz is a feladat, és bámrmennyire is eredménytelennek tűnik!

Az Úr szolgálata pedig nem merülhet ki a gyülekezettel kapcsolatos tevékenységekben. Máshol, az 1Korinthus 10:31-ben ezt olvassuk: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” Minden tekintetben Isten dicsőségére kell élnünk. Napi 24 órában élő áldozatok kell legyünk. Az élet minden területén folyamatosan szem előtt kell tartanunk, hogy minden tettünket úgy kell végrehajtanunk, mint amit végső soron az Úrért végzünk. Például ezt mondta Pál az efezusiaknak, amikor a világi munkáról esett szó:

Efezus 6:5-8: „⁵ Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. ⁶ Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; ⁸ mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.”

Szóval még a munkahelyen is lelkesen az Urat kell szolgálnunk, noha külsőleg embereknek végezzük a munkát.

Végső soron, amikor szolgálatról van szó, ne feledjük, hogy Isten irányítja, hogy hol vagyunk, milyen munkát végzünk, és milyen eredménye van a tevékenységünknek.

„Miért ástad el magad ezen az elhagyatott helyen?” kérdezte egy férfi egy külföldi misszionáriustól. „Nem elástam magam” felelte a misszionárius.  „Ide lettem elültetve.” Ebben a fajta hozzáállásban rejlik a különbség. [Warren Wiersbe, When Life Falls Apart, p. 63] 

Teljes szívvel el kell fogadnunk, ahova Isten helyezett, és lelkesen kell ott szolgálnunk. Megértem, hogy néha elcsüggedünk. A csüggedésnek pedig számos oka lehet. Isten prófétái és az apostolok szintén megtapasztalták a csüggedést. Ahogy mi is! De még ilyenkor is, hit által kérnünk kell, hogy segítsen továbbmenni, eleget téve ennek a két pontnak:

1. Folyamatosan Isten irgalmára kell fókuszálnunk [Róma 12:1].

2. Szem előtt kell tartanunk Isten ígéretet, miszerint az Úrért végzett munka nem hiábavaló.

A második ponthoz kapcsolódóan íme néhány vers, amely segít fenntartani a motivációt a szolgálatra:

1Korinthus 15:58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

Galata 6:9-10 ⁹ A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. ¹⁰ Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.

Zsidók 6:10-12 ¹⁰ Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. ¹¹ De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, ¹² hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.

Isten igéje bátorító. Isten emberei, akik életüket az Úr munkájára szentelték, szintén bátorításként szolgálnak. Olvasd azoknak a hívőknek az életrajzát, akik nagy szenvedések közepette mindenüket odaadták Krisztusért és az Ő népéért. És közben sosem bánták meg, hogy az Úr szolgálatára adták magukat. Íme egy példa:

William Borden 1904-ben ballagott el Chicagóban. Ő volt a Borden Dairy birtok örököse. Ballagására egy nem közönséges ajándékot kapott: egy utazást a föld körül. Azok, akik ezzel az úttal ajándékozták meg, nem sejtették, mit fog ez jelenteni számára.

Az út során Williamet kezdte leterhelni azoknak a kevésbé szerencsés embereknek a sorsa, akik világszerte Krisztus nélkül éltek. Azt írta családjának, hogy szeretné életét a Krisztus szolgálatába állítani misszionáriusként. Noha a családtagjai és barátai hitetlenkedve fogadták, Borden két szót írt bibliája hátuljára: „Fenntartások nélkül.”

Visszatérve Amerikába, beiratkozott a Yale egyetemre. Mintadiák volt. Habár mások úgy vélték, az egyetemi évek kioltják William szomját a missziós mező iránt, igazából csak még szomjasabb lett.

Elindított egy bibliatanulmányozó csoportot, és az első év végére 150 hallgató gyűlt össze hetente a Szentírást tanulmányozni és imádkozni. A negyedik év végére a Yale 1300 hallgatója közü ezer járt heti rendszerességgel tanítványozó csoportokba a Bibliát tanulmányozni és imádkozni.

Evangelizáló törekvéseit nem korlátozta a Yale hajdani területére. Szíve a kívülállókért szintúgy dobogott. Létrehozta a Yale Hope Missiont. Szolgált a Connecticut állambeli New Haven utcáinak emberei felé. Beszélt Krisztusról az árváknak, özvegyeknek, hajléktalanoknak, éhezőknek, és reményt és menedéket nyújtott számukra.

Egy tengerentúli utazótól megkérdezték, mi hatotta meg legjobban Amerikai látogatása során. Azt felelte: „Amikor láttam azt a fiatal milliomost térden állni, karját egy csöves nyaka köré fonva a Yale Hope Missionnél.”

Amikor Borden befejezte az egyetemet, számos jövedelmező állásajánlatot kapott. Rokonai és barátai döbbenetére, ő mégis elutasította azokat. Ehelyett újabb két szót írt bibliája hátuljára: „Meghátrálás nélkül.”

Beiratkozott a Princeton Teológiára, és miután elvégezte, elhajózott Kínába. A muszlim közösség felé kívánván szolgálni, megállt Egyiptomban arabul tanulni. Ott azonban agyhártygyulladást kapott. Csak egy hónapig élt.

Huszonöt éves korára William Borden meghalt. Borden mindent kárnak ítélt, hogy megismerhesse Krisztust, és másokkal is megismertethesse. Nem hagyta, hogy beszippantsa az őseitől örökölt élet hiábavalósága, hanem arra a dicsőséges életre törekedett, amelyet Jézus Krisztus vére vett meg számára.

Amikor halála után megtalálták a bibliáját, látták, hogy még két szót írt a hátuljába: „Megbánás nélkül.”

Azok, akik tudják, milyen áron váltattak meg, azt is tudják, hogy az azért a személyért élt élet, aki megváltotta őket, egy megbánás nélküli élet. William Borden úgy döntött, hogy azt választja, aki megváltotta őt.

[Anthony Carter, Blood Work]

Tudom, hogy Isten nem mindnyájunkat hív a Bordenéhez hasonló szolgálatra. De bármilyen területre is hív el, ott lelkesen kell szolgálnunk! Végső soron az az élet, amelyet teljes szívvel az Úr szolgálatának szentelünk, egy megbánások nélküli élet. Az életünket pedig azért tudjuk odaszentelni, mert Istentől irgalmat nyertünk. Ezért kezdte Pál a Róma 12:1-et azzal, hogy az irgalomból kifolyólag tudjuk mindenünket Jézusnak szentelni. Az irgalom kell arra sarkalljon, hogy mindenünket az Úr szolgálatára adjuk, hiszen az irgalom a lelki szolgálat alapja.

Te már elnyerted ezt az irgalmat? Ha nem, mire vársz? Menj Jézushoz igaz megbánással és hittel, és kérd, hogy adja neked üdvözítő irgalmát. Ő meghalt a bűnökért és feltámadt, hogy mindazok, akik hozzá fordulnak, teljes bűnbocsánatot nyerhessenek. Ilyen nagy az Ő irgalma!

Ha már tiéd ez az irgalom, lelkesen szolgálsz-e neki? Ha igen, akkor hajrá továbbra is! Ha nem, térj meg a buzgalom hiányából, gondolj Isten irgalmára, és tudd, hogy fáradozásod az Úrban soha nem lesz hiábavaló, hagyván, hogy a Szentlélek mától fogva megváltoztassa a szolgálati stílusodat!