A megváltozott élet—3. rész: Lelki ajándékaink felhasználása egymás szolgálatára
(English version: “The Transformed Life – Using Our Spiritual Gifts To Serve One Another”)
A Róma 12:1-2-ben Pál a hívők azon felelősségéről beszél, mely szerint oda kell szánniuk testüket és értelmüket élő áldozatként Istennek az Ő irgalmassága fényében. A Róma 12:3-tól a fejezet végéig Pál a hívők egy másik felelősségére hívja fel a figyelmet, amelyet mind a hívők, mind a hitetlenek iránt tanúsítaniuk kell.
A Róma 12:3-8-ban pedig arról a felelősségről beszél, hogy alázatosan használjuk fel a lelki ajándékainkat egymás szolgálatára a gyülekezeten belül. Mielőtt azonban megvizsgálnánk ezeket a verseket, sajátítsunk el négy alapvető igazságot a lelki ajándékokról az 1Korinthus 12:7 alapján: „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”
Igazság #1. Minden hívő kap lelki ajándéko[ka]t. „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek…adatik”
Igazság #2. A lelki ajándékokat ajándékba kapjuk. Nem lehet őket kiérdemelni vagy megigényelni.
Igazság #3. A lelki ajándékokat a Szentlélek adja. „A Lélek megnyilvánulása…adatik”
Igazság #4. A lelki ajándékok mások jólétére vannak: „hogy használjon vele.”
Ha tehát össze kellene foglalnom ennek a versnek az igazságát, valahogy így hangzana: A lelki ajándék egy különleges képesség, amelyet a Szentlélek ad minden hívőnek, hogy másoknak szolgálhasson vele. A Róma 12:3-8 szerint pedig három tulajdonságnak kell jellemeznie a hívőket, miközben igyekeznek megélni a megváltozott életüket azáltal, hogy az Istentől kapott lelki ajándékaikat mások szolgálatába állítják.
1. Tulajdonság: Alázat [Róma 12:3]
3 A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Amikor a lelki ajándékok felhasználására kerül sor, az alapvető magatartás, amelyet a megváltozott élet tanúsít, az az alázat. Nincs helye annak, hogy nagyra tartsuk magunkat: „ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell.” Egyikünk sem nélkülözhetetlen. Van egy mondás, miszerint „Isten eltemeti a szolgáit, és folytatja a munkát.” A temető a bizonyítéka, hogy az Isten egyháza azután is folytatódik, hogy az emberek elhunytak.
Az 1Korinthus 4:7 arra emlékeztet minket, hogy mindenünk, amink van, Isten kegyelmét tükrözi az életünkben. „Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” Ez a vers világossá teszi, hogy nincs helye a dicsekvésnek vagy a felsőbbrendűségi érzésnek az ajándékainkat illetően. Amink van, azért van, mert a szuverén Isten úgy döntött, hogy ajándékokat ad nekünk—hogy mások javát—és végső soron az Ő dicsőségét—szolgáljuk!
Pál nemcsak arra szólítja fel az embereket, hogy ne tartsák magukat többre, mint kellene, hanem arra is, hogy megfelelően gondolkodjanak magukról: „arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” Annak a hitnek a mértéke szerint gondolkodjunk magunkról, amit Istentől kaptunk.
Noha nem tarthatjuk magunkat nagyra, azt sem szabad, hogy egészségtelen nézetet valljunk magunkról, ami gyakran a hamis alázat jele. Olyan ez, mint az a személy, aki odament a lelkipásztorhoz, és így próbálta kimutatni alázatát: „Ó, Tiszteletes úr, olyan semminek érzem magam!” A lelkész, aki rájött a cselre, azonnal rávágta: „Testvérem, valóba semmi vagy! Fogadd el ezt hitből!”
Pál arra akar rámutatni, hogy megfelelő és egészséges képet kell kialakítanunk magunkról, tudván, hogy mindenünk Istentől van. Minden hívő Isten gyermeke, és az Ő ajándékait élvezheti. A mi felelősségünk az, hogy a lelki ajándékainkat alázattal használjuk. Ez az első és alapvető tulajdonság, amelynek jellemeznie kell minket, miközben másoknak szeretnénk szolgálni a lelki ajándékaink felhasználásával.
2. Tulajdonság: Egység [Róma 12:4-5]
4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 5 úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.”
Miközben igyekszünk másoknak szolgálni, nemcsak alázatnak, de egységnek is jellemeznie kell minket. Habár a Krisztus teste szerfelett változatos, végső soron valamennyien egy test vagyunk, és ennélfogva egyek Krisztussal, ezért mind egymáshoz tartozunk. Ha észben tartjuk ezt az igazságot, egységre fogunk törekedni mások szolgálata közben. Ugyanúgy szükségünk van egymásra, ahogyan minden testrésznek szüksége van a többire.
Az 1Korinthus 12:15-26-ban Pál a fizikai test képével illusztrálja, hogy milyen szükségük van egymásra a hívőknek a Krisztus testén belül. Ennek következtében válaszra hív minket: „…ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok” [1Kor 12:25].
A cél a biblikus egység kell legyen. Egyek vagyunk—együtt szenvedünk és együtt örvendezünk—akárcsak az emberi test: amikor az egyik tag fáj, az egész test átérzi a fájdalmat és fordítva. Ez a testen belüli egység annyira fontos, hogy Jézus maga is egységért imádkozott a János 17:21-ben: „hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned.” Máshol, az Efezus 4:3-ban Pál ezekkel a szavakkal hangsúlyozza az egység fontosságát: „igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” Erőfeszítésbe telik fenntartani az egységet a hívők között.
Ebbe beletartozik az is, hogy nem irigykedünk, ha mások elismerést kapnak, amikor a lelki ajándékaikat gyakorolják. Beletartozik az is, hogy áttekintünk a pitiáner dolgok felett, amelyek könnyen veszélybe sodorhatják a test egységét. Beletartozik az is, hogy türelmes és megbocsátó magatartást tanúsítunk, szem előtt tartva, hogy mindnyájan egy test tagjai vagyunk, és mindnyájan arra vagyunk elhívva, hogy egymás javát szolgáljuk a lelki ajándékainkkal.
3. Tulajdonság: Hűség [Róma 12:6-8]
6 Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, 7 ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, 8 a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.
A fenti lista nem tartalmaz minden lelki ajándékot, amelyet a Szentlélek ad. Az olyan igeszakaszok, mint az 1Korinthus 12:28-30, Efezus 4:11, 1Péter 4:11, további részletekkel szolgálnak. Az alapgondolat itt az, hogy bármilyen ajándékot vagy ajándékokat is kaptál a Szentlélektől, azt hűséggel más hívők szolgálatába kell állítani. Nem áshatjuk el az ajándékainkat, vagy nem lehetünk lusták a használatukban. Ezek az ajándékok arra valók, hogy mások javára tudjuk fordítani őket. De észrevettél valami érdekeset, miközben Pál listáját olvastad ezekben a versekben? A Biblia más szakaszai szerint a lista szinte minden eleme elvárható minden hívőtől. Minden hívőnek beszélnie kell a Bibliáról másoknak, szolgálnia kell másokat, tanítania másokat, bátorítania másokat, adni másoknak, és kegyelmet tanúsítani mások iránt. Azok, akik az adott lelki ajándékkal rendelkeznek, még fokozottabban kell ezeknek eleget tenniük!
A lényeg, hogy hűséggel használjuk, bármilyen ajándékunk is van. Ha nem tudod, mi az ajándékod, járj utána, hol van szükség, és kezdj el szolgálni. Gyakran ráébredhetsz, hogy jó vagy az adott területen. Vagy kérdezz meg másokat magad körül. Vagy vizsgáld meg, merre húz a szíved, és csapj bele. Isten úgy rakta össze a testet, hogy a lelki ajándékokat ne kelljen elrejteni, hanem nyilvánosságra kelljen hozni és használni.
Ez tehát a három tulajdonság—alázat, egység és hűség—amelynek jellemeznie kell a hívőket, miközben igyekeznek megélni a megváltozott életüket azáltal, hogy az Istentől kapott lelki ajándékaikat mások szolgálatába állítják.
Záró gondolatok.
A lényeg, hogy ne éljünk elkülönített életet. Nem tudjuk használni a lelki ajándékainkat izoláltságban. Mások javára kell fordítanunk őket. Ezért fontos, hogy része legyünk egy gyülekezetnek, és járjunk a gyülekezeti alkalmakra. Ide beletartozik a vasárnap délelőtti istentisztelet, vagy más gyülekezeti alkalom [kiscsoport, imaalkalom, stb.]. Ezzel együtt jár az is, hogy a gyülekezeti alkalmakon kívül is szolgálunk a többi hívő felé. Istennek az a célja, hogy Krisztushoz hasonlítsunk. Ez pedig csak közösségi életben tud megvalósulni. Gyakorolnunk kell az „egymást” parancsokat, megfelelően használva a lelki ajándékainkat.
Íme néhány ok, amiért sok hívő nem használja hatékonyan a lelki ajándékait:
- Büszkeség. „Mindennek úgy kell lennie, ahogy én mondom. Különben nem szolgálok.” Vagy: „Ha nem ismernek el, nem szolgálok.” Vagy a bukástól való félelemből: „Mi van, ha elbukok? Mit fognak rólam gondolni?” Inkább az érdekel, hogy mások mit gondolnak, mint az, amit Isten!
- Lustaság. A szolgálat erőfeszítéssel jár. Ha igent mondunk Isten munkájára, akkor nemet kell mondanunk bizonyos tevékenységekre. Vasárnap ott vagyok, és ez a legtöbb, amit erre szánhatok—sajnos manapság ez a hozzáállás jellemez sok hitvalló hívőt. Hadd végezzék mások a teendőket, akiknek több adottságuk van. Az adottságok/ajándékok megléte nem jelenti automatikusan azt, hogy használni is fogjuk őket. Mindent bele kell adnunk. Úgy tűnik, a lustaság a mai hívők ragályos bűne.
- Csüggedés. Temérdek oka lehet. „Nincs látható eredménye.” „Kevés az érdeklődő.” „Elég sok saját bajom van, most nem tudok másokra koncentrálni.”
- Rosszul felállított prioritások. Túl sok időt fordítunk világi tevékenységekre. Az emberekben túlteng az energia szombat esti tevékenységek folytatására. De vasárnap reggel nincs erejük szolgálni. Vagy hét közben egyáltalán nincs idejük, mert annyi más világi tevékenységgel vannak elfoglalva. Az elfoglalt élet nem mindig jelent lelkileg hasznos életet. Mikkel foglaljuk el magunkat? „Kihat az a dolog az örökkévalóságra?” Ezt kérdést folyamatosan fel kell tennie minden hívőnek.
Mindig találunk valami kifogást, amivel meg tudjuk győzni magunkat arról, hogy miért nem tudjuk hasznosítani a lelki ajándékainkat. De az igazság ez: az Úr arra hív, hogy tagadjuk meg önmagunkat, és mindenkor Őt kövessük. Ha szeretnéd használni a lelki ajándékaidat, annak mindig ára van. Ez azonban nem gátolhatja meg, hogy eleget tegyünk elhívatásunknak. A megtért emberek szolgálnak másoknak! Nem az a lényeg, hogy lenyűgöző ajándékaink legyenek. Inkább arról van szó, hogy hogyan használjuk azt az ajándékot, amelyet Isten nekünk adott.
Jussanak eszünkbe Jézus szavai a tálentumok példázatában [Mt 25:14-30]. Mindenki más-más mennyiségű tálentumot kapott. Egyik ötöt, másik kettőt, a harmadik csak egyet—„kinek-kinek képessége szerint” [15.v.]. Azok, akik felhasználták azt, amit kaptak, dicséretben részesültek. Az, aki nem használta fel, amit kapott, kemény feddésben részesült. Jézus erős szavakkal illeti ezt az embert: „Te, gonosz és rest szolga… A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” [Mt 25:26, 30], azt sejtetve, hogy az illető nem is volt igazi hívő. A szolgálat hiánya tehát nem összeegyeztethető az igazi hívővel.
Másfelől, ha odaszánjuk magunkat mások szolgálatára, nemcsak azokat a szavakat fogjuk majd hallani a jövőben az Úr Jézus szájából, hogy „Jól van, jó és hű szolgám” [Mt 25:21], hanem már a jelenben is meggyőződhetünk arról, hogy valóban meg vagyunk térve!
Szerteágazó jelentősége van tehát annak, amit Pál ebben a szakaszban tanít a lelki ajándékokról. Ezért kell odafigyelnünk rá. Hogyan tudjuk elérni, hogy a Szentlélektől kapott lelki ajándékainkat alázattal, egységre törekedve és hűségesen mások szolgálatába állíthassuk? Mindig szem előtt kell tartanunk a keresztet. Jézus önmagát adta értünk! Ez folyamatosan arra kell késztessen, hogy mi is magunkat adjuk másokért.
Mi irgalmat nyertünk. Hadd késztessen ez az irgalom újfent arra, hogy szeretettel felhasználjuk a lelki ajándékainkat mások javára. Ez a Róma 12:3-8 mondanivalója. Legyen a Szentlélek segítségünkre, hogy ezt gyakorlatba tudjuk ültetni.