A megváltozott élet—15. rész Harmóniában élni egymással

(English version: “The Transformed Life – Live in Harmony With One Another”)

A Róma 12:16 ezt parancsolja: „Éljetek egyetértésben és összhangban egymással! Ne legyetek büszkék, hanem az egyszerű emberekkel vállaljatok közösséget! Ne becsüljétek túl magatokat!” [Egyszerű]

A téma a harmonikus együttélés, és annak a botránkozás kövének az elmozdítása, amely ezt megakadályozza. És mi ez a kő? A büszkeség! Ha szeretnénk egységet tükrözni, akkor nem engedhetjük, hogy büszke gondolatok uralják el az elménket. A harmonikus együttélés kulcsa pont, hogy az alázatos gondolkodás.

Bontsuk le ezt a verset négy részre, amely mindegyike egy parancs.

1. parancs.

„Éljetek egyetértésben és összhangban egymással!” Magyarán, gondolkozzunk egységesen. Ez nem jelenti azt, hogy mindennel kapcsolatban ugyanazon a véleményen kell legyünk. Nem vagyunk robotok. Inkább arról van szó, hogy egy közös cél felé kell haladnunk, hogy dicsőséget szerezzünk az Atyának, miközben egyre inkább krisztusivá válunk a Krisztus munkája által. Ez annyira fontos hozzáállás, hogy az Újszövetség többször megismételi ezt a parancsot [Fil 1:27, Fil 2:1-2, 1Pt 3:8].

A korai egyházat szintén ez a hozzáállás jellemezte, ahogy azt az Apostolok cselekedetei 4:32-ben látjuk: „A hivők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” Már az Ószövetségben is az volt a zsoltáros vágya, hogy a hívők egységben éljenek: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek” [Zsolt 133:1]!

Gondolkodjunk el ezen az illusztráción:

Egy bizonyos kaliforniai fafajta száz méterre is nőhet a föld felett. Érdekes módon ennek a faóriásnak szokatlanul sekély gyökérzete van, amely minden irányba szerteágazik, hogy a legtöbb nedvességet tudja felszívni a felszínről. Az összefonódó gyökerek erősítik is egymást a viharokban. Ezért nőnek általában csoportosan. Ritkán látni ilyen fát egymagában, hiszen az erős szelek könnyen kicsavarnák a gyökereit.

Ez Isten vágya a gyülekezetekben és a családokban. A hívőknek harmóniában kell élniük egymással. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ez nem mindig van így. Harmónia helyett megosztást látunk, és békesség helyett viszályt. Ennek egyik fő oka pedig a büszkeség. Ezért ad Pál egy másik parancsot is.

2. parancs.

„Ne legyetek büszkék!” Lényegében Pál azt mondja: Ne légy arrogáns a gondolataidban. Ha harmóniáról van szó, el kell távolítani a büszke gondolkodásmódot. És igaza van. A viselkedés a gondolkodás eredménye, a büszke gondolkodás pedig büszke magatartást szül!

A büszkeség mindig azt akarja, hogy neki legyen igaza. Az ilyen gondolkodás mellett pedig elkerülhetetlen a viszály [Jak 4:1-3]. Akár az otthonunkról, akár a gyülekezetről van szó, az a makacs magatartás, hogy „vagy megszoksz, vagy megszöksz”, nem szülhet harmóniát. A Diotrefész-féle attitűd, amely „elsőségre vágyik,” előbb-utóbb viszályt szül [3Jn 1:9]. Ezért az a parancs, hogy ne legyünk büszkék.

3. parancs.

A büszkeség egyik megnyilvánulási formája az, hogy csak egy bizonyos fajta emberrel áll kapcsolatban, mégpedig olyanokkal, akik az érdekeiket szolgálják. Más szóval a büszke emberek nem kapcsolódnak mindenkihez, csak azokhoz, akiktől hasznot remélnek. Ezért mondja Pál: „az egyszerű emberekkel vállaljatok közösséget!”

Jézus időt szánt a számkivetettekre, és nem kereste az elit társaságát. A mi esetünkben is így kellene lennie. Nem nézhetjük azt, hogy ki tud segíteni nekünk feljebb kapaszkodni vagy hatalomra jutni, és csak velük barátkozni. Más szóval nem használhatjuk ki az embereket, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Inkább egyformán szeretettel kell viseltetnünk mindenki iránt, beleértve azt is, hogy készek vagyunk időt tölteni a számkivetettekkel is [Lk 14:13].

Egy igehirdető ismertet egy esetet egy korai keresztyén gyülekezetben. Egy híres ember megtért, és először ment el istentiszteletre. Bement a helyiségbe, ahol az alkalmat tartották. A gyülekezeti vezető egy konkrét helyre intette, hogy oda üljön. Az illető azt felelte: – Oda nem ülhetek, mert akkor a rabszolgám mellé kerülnék. – Odaülne, kérem? – ismételte a vezető. – Csak nem kell a rabszolgám mellé ülnöm? – ellenkezett az ember. – Üljön át oda, kérem – ismételte újfent a vezető. Akkor az ember végre átkelt a helyiségen, leült a rabszolgája mellé, és a békesség csókjával köszöntötte.

Erről szólt a keresztyénség a Római Birodalomban. A keresztyén egyház volt az egyetlen hely, ahol úr és rabszolga egymás mellett ült. A gyülekezet ma is az a hely, ahol minden földi megkülönböztetés megszűnik, hiszen Isten sem tesz különbséget.

Legyünk hát készek alacsonyabb pozíciójú emberekkel is ismerkedni.

4. parancs.

Ebben a versben Pál még egy parancsot ad: „Ne becsüljétek túl magatokat!” Ne tartsuk nagyra magunkat. Ne legyünk bölcsek a magunk szemében. Erről van szó. Az egyik angol fordítás így adja ezt vissza: „Ne hidd, hogy mindent tudsz.” A büszke emberek pont ezt teszik. Nagyra tartják magukat, ami üres dicsekvésben nyilvánul meg, amelynek semmi tartalma nincs.

Ezért int ismételten a Biblia arra, hogy le legyünk arrogánsak vagy bölcsek a saját szemünkben. A Példabeszédek 3:7-ben ez áll: „Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat!” A Példabeszédek 26:12-ben pedig ez: „Láttál olyan embert, aki bölcsnek tartja magát? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá.”

Beszélni se könnyű az arrogáns emberekkel, akik bölcsek a maguk szemében. Ha rámutatsz a hibájukra, jobb, ha készen állsz a haragjukra. Mondd azt, hogy büszkék, és keményen visszavágnak: „Hogy merészelsz büszkének nevezni?” Másfelől viszont, azok, akik alázatra törekszenek, elgondolkoznak, amikor mások rámutatnak a hibájukra. „Vajon igazuk van?” – teszik fel a kérdést. Azt sem haboznak megkérdezni: „Konkrétan mit látsz bennem, ami miatt azt gondolod, hogy büszke vagyok, vagy türelmetlen, vagy dühös, stb.?”

Egy Howard Butt nevű keresztyén üzletember írt egy cikket ezzel a címmel: „The Art of Being a Big Shot” [A nagyágyú-lét művészete]. Sok más elgondolkodtató dolog mellett ezt mondta:

„A büszkeségem az, ami függetlenít engem Istentől. Kecsegtető érzés azt hinni, hogy a magam sorsának a kovácsa vagyok, hogy én irányítom az életemet, saját döntéseket hozok, egyedül érek el mindent. De ez az érzés alapvetően becstelenség. Egyedül nem valósíthatok meg semmit. Szükségem van mások segítségére, és nem hagyatkozhatok végső soron magamra. Istentől függ a következő lélegzetvételem. Becstelenség úgy tennem, mintha több lennék, mint egy ember: kicsi, gyenge és korlátozott. Istentől függetlenül élni tehát önámítás.

Nemcsak arról van szó, hogy a büszkeség egy szerencsétlen kis tulajdonság, és az alázat egy vonzó kis erény. A belső pszichológiai integritásom forog kockán. Amikor felfuvalkodott vagyok, csak magamat ámítom. Istennek tartom magam, nem embernek.

A büszkeség önmagam bálványozása. Márpedig ez a pokol államvallása!”

Ezért figyelmeztette Jeremiás a segédjét, Bárukot ezekkel a kemény szavakkal: „És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek!” Nem csoda, hogy a Filippi 2:3-4 azt mondja: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; ⁴ és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Hogyan öldökölhetjük hát meg a büszkeséget, és élhetünk harmóniában? Íme három javaslat:

(1) Ismerjük el a szívünkben lakozó büszkeséget [Zsolt 51:6].

(2) Olvassunk a büszkeséggel és alázattal kapcsolatos igerészeket, és őszintén kérjük az Urat, hogy alkalmazza azokat az igazságokat az életünkben [Ef 6:17-18a].

(3) Folyamatosan tartsuk szem előtt Jézus életét, és járjunk a nyomdokaiban. A legjobb módja az alázat elsajátításának az, ha Jézus példáját követjük. Jézus így beszélt magáról: „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű” [Mt 11:29]. Ez az egyetlen hely az evangéliumokban, ahol Jézus azt mondja magáról, hogy szelíd és alázatos szívű.

Joggal mondható az Úr Jézusról, hogy az élete és halála „egy időtálló intés a büszkeség minden formája ellen, amelyre hajlamosak vagyunk.” A következő táblázat épp ezt támasztja alá:

Amikor próbálunk harmóniában élni másokkal, hadd tanuljunk ettől a Jézustól–Megváltónktól, Urunktól, kedves és alázatos királyunktól–attól a példaképtől, aki az igazi alázat példaképe.