A megváltozott élet—13. rész Sírjatok a sírókkal—1. rész

(English version: The Transformed Life – Weep With Those Who Weep – Part 1)

A Róma 12:15 második fele azt parancsolja: „sírjatok a sírókkal,” vagy „gyászoljatok a gyászolókkal.” Kevés dolog tud úgy összekovácsolni egy kapcsolatot, mint a szomorúság. Gondolj a múltadra, főleg azokra a pillanatokra, amikor örömök csúcsait tapasztaltad meg, és azokra, amikor a sötétség mély völgyében jártál. Most pedig gondolj azokra, akik mindkét alkalommal melletted voltak. Melyik eseményre emlékszel inkább? Ha olyan vagy, mint én, akkor valószínűleg a másodikra. Inkább azokra emlékszünk, akik a sötét völgyek idején is mellettünk álltak, akik velünk voltak, amikor könnyeket ettünk éjjel és nappal. Jól példázza ezt a következő történet.

Egy hölgy találkozott a szomszédja egyik szolgálójával.
– Sajnálattal értesültem a nagynénid haláláról – mondta. – Nagyon hiányozhat. Olyan közel álltatok.
– Igen, mondta a szolgáló –, sajnálom, hogy meghalt. De nem álltunk közel.
– Hogyhogy? – kérdezte a hölgy. – Én azt hittem. Gyakran láttalak titeket együtt nevetni és beszélgetni.

– Igen, ez igaz – jött a válasz. – Együtt nevettünk, együtt beszélgettünk, de csak ismerősök voltunk. Tudja, sosem sírtunk együtt. Az embereknek együtt kell sírniuk, mielőtt barátokká válnak.

Noha ez az utolsó állítás extrémnek tűnhet, attól még a mondanivalója igaz. A könnyek köteléke egy olyan kötelék, amely szoros barátokká fűzi az embereket, és amelyet nehéz elszakítani! Mégis, a szomorú valóság az, hogy hívőként gyakran elbukunk a bánatunk megosztása terén, habár közösségre vagyunk elhívva, vagyis meg kellene osztanunk egymással az életünket—örömeinkkel és bánatainkkal együtt. Ritkán kerülünk közelebb másokhoz a szenvedésük kapcsán.

Ha őszinték akarunk lenni magunkkal, lehet, hogy volt idő, amikor titokban kárörömmel gondoltunk mások szenvedésére, főleg, ha korábban valamilyen módon megbántottak minket. Mintha azt mondanánk: „Csak azt kapta, amit megérdemelt.” Tudod, mit gondol Isten erről a hozzáállásról? A választ a Példabeszédek 17:5b-ben találjuk: „…aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen.”

Isten arra hív, hogy részesüljünk mások szenvedésében. Ahogy arra vagyunk elhívva, hogy örüljünk az örülőkkel, úgy arra is, hogy sírjunk a sírókkal. Gyászolni vagy sírni azt jelenti, hogy úgy átérezzük egy másik hívő bánatát és fájdalmát, mintha a miénk lenne! Úgy szeretni felebarátunkat mint magunkat azzal jár, hogy úgy osztozunk örömeikben és bánatukban, mintha a sajátunk lenne. Ezt jelenti a közösség vagy az életünk megosztása egymással.

Isten olyan Isten, aki sír.

Ahogy Isten együtt örül az örülőkkel, úgy együtt is sír a sírókkal. Az Ézsaiás 63:9-ben azt olvassuk: „Minden szenvedésöket Ő is szenvedte…” [Károli]. Istent bántotta mindaz a fájdalom, amin a népének, Izraelnek át kellett mennie. Amikor a Lázár sírjánál sírt [Jn 11:35], Jézus nemcsak azonosult Mária és Márta bánatával, akiket nagyon szeretett, hanem afelett is sírt, hogy milyen szomorúságot hozott a bűn erre a világra.

A Lukács 19:41-ben ezt is olvassuk Jézusról: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta.” Amiatt a város miatt sírt, amely rövidesen megölte Őt! Jézus érzelmei tökéletes összhangban voltak Isten érzéseivel az Ezékiel 18:32-ben: „Hiszen nem kívánom a halandó halálát—így szól az én Uram, az Úr—, térjetek hát meg és éljetek!” Isten még az ellenségei halála miatt is bánkódik, azokén, akik elutasítják Őt, és emiatt elkárhoznak. Nem kell tehát bocsánatot kérnünk, ha azt állítjuk, hogy Isten egy síró Isten, szemben az ún. istenekkel ebben a világban, amelyek nem ismernek könnyeket.

Tudod, hogyan tekint Isten a könnyeinkre? A Zsoltárok 56:9 fontos tippet ad: „Te számon tartod bolyongásomat. Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe, legyenek benne könyvedben!” A tömlő gyakorlatilag egy tároló vagy üveg szerepét töltötte be. Ebbe a tömlőbe rakták akkoriban az emberek az értékeiket. Dávid tehát lényegében azt mondja, hogy a könnyeink olyan értékesek Isten előtt, hogy egy tömlőbe gyűjti őket. Így tekint Isten a könnyeinkre!

Istenünk egy törődő Isten. Úgy, ahogy a megtérő bűnösnek örül, együtt is sír teremtményeivel. Nem egy távoli Isten, hanem átérzi fájdalmainkat.  Mivel pedig arra vagyunk elhívva, hogy Istent utánozzuk [Ef 5:1], és egyre inkább Fiának, Jézus Krisztusnak a hasonlatosságára formálódjunk [Róm 12:2, 2Kor 3:18], a mi életünknek is részét kell képezze a másokkal való együtt sírás. Ahhoz, hogy ennek kellőképpen eleget tudjunk tenni, a Róma 12:15b parancsát gyakorlatba kell ültetnünk az életünkben.

Hogyan sírjunk a sírókkal.

Íme tíz megfontolandó pont: Ebből öt arra vonatkozik, hogy mit ne tegyünk, öt pedig arra, hogy mit tegyünk, amikor együtt sírunk a sírókkal.

Mit ne tegyünk

1. Ne mondjuk, hogy tegyék túl rajta magukat. Ne mondjuk, hogy ne sírjanak állandóan. Olykor azt kell mondanunk az embereknek, hogy legyenek erősek. Bátorítanunk kell őket, hogy pozitívan álljanak hozzá a dolgokhoz, és jobban hagyatkozzanak Isten erejére és ígéreteire. Ehhez semmi kétség nem fér. De ezt csak azután tehetjük, hogy mi is hullattunk velük egy-két könnyet.

Nem tanúsíthatunk érzéketlenséget a szavainkkal a szenvedők iránt. A Példabeszédek 25:20 azt mondja: „Mint aki leveti ruháját hideg időben, vagy mint aki ecetet kever lúggal, olyan az, aki a rosszkedvű ember előtt dalol.” Amikor valaki mély gyötrelmen megy át, vigyázzunk, hogy ne ejtsünk rajtuk még több sebet. Ez a lényeg.

Néha könnyen felingerelnek a szenvedők. Gyakran pedig az ingerültség szavakban fejeződik ki. Képzeld csak el, mit érezhet egy szenvedő, ha még több szenvedést okozunk!  Emlékszel Jób barátaira? Mennyit ártottak szavaikkal annak, aki már amúgy is annyira szenvedett?

2. Ne ígérjünk teljes szabadulást már MOST. Az ilyen kifejezések mint: „Isten teljes gyógyulást fog adni, jobb állást fogsz találni, lesz majd másik gyereked, fogsz majd találni társat” nem helyénvalóak. Ne tégy olyan ígéreteket, amelyeket Isten sem tett. Teljesíteni tudja-e Isten a fentieket? Igen! De megígérte-e, hogy minden helyzetben megteszi? Nem! Nem vagyunk mindentudóak. Nem játszhatjuk Istent.

Noha helyes dolog megpróbálni jobb kedvre deríteni a szenvedőket, annak a módja szintén fontos. Áthágni a Szentírás szavait, és hamis ígéreteket tenni nem a megfelelő módszer. Továbbá, ha Isten nem adja meg a teljes gyógyulást vagy a jobb munkahelyet, akkor az illető csak még csalódottabb lesz. Ez pedig nem segít a szenvedőn!

Igen, igenis lesz teljes szabadulás. De az a jövő zenéje, amikor Jézus visszajön, és felállítja az uralmát. Erről az igazságról biztosíthatjuk a szenvedőket. De addig is segítenünk kell elfogadni Isten akaratát a jelen életükre, még ha az szenvedéssel is jár együtt. Emlékeztessük őket Isten jelenlétére a nehézség idején is, és bátorítsuk, hogy rá tekintsenek.

3. Ne hasonlítsuk szenvedésüket másokéhoz. Olykor hajlamosak vagyunk rámutatni azokra, akik még jobban szenvednek. „Neked csak fáj a bokád. Én ismerek olyant, akinek teljesen kiment a bokája.” Tényleg?Ettől hogy kéne érezzem magam? Örülnöm kéne, hogy nem tört ki a bokám, és be kéne fognom a számat. Az adott szenvedés nem kis dolog az adott helyzetben. Inkább mondjuk azt, hogy „Nagyon sajnálom, amin át kell menned.”

4. Ne ítélkezzünk felettük. Megint Jób barátai jutnak eszembe. Az olyan kijelentések mint „A bűneid miatt kell szenvedned”, még ha néha igazak is, nem biztos, hogy abszolút helyt állnak. Ne játsszuk Istent. Ez büszkeség. Igen, néha egy-két szó arra vonatkozóan helyénvaló, hogy vizsgálják meg az életüket bűn tekintetében. De ezt is csak azután, hogy őszintén együtt gyászoltunk velük, és elnyertük bizalmukat. A Példabeszédek 12:18 így figyelmeztet: „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” A szavaink gyógyírt jelentsenek, ne még több sebet!

5. Ne kerüljük őket. Néha nem tudjuk, mit mondjunk egy szenvedő személynek. Ezért kikerüljük őket, nehogy megbántsuk. Vagy egyszerűen nem szeretünk szenvedő emberek között lenni. Túl leterhelő, és nem szeretnénk magunknak ezt az érzést. Még tévézés közben is hajlamosak vagyunk csatornát váltani, ha szomorú hírekkel találkozunk. Akárcsak a pap és a lévita az irgalmas szamaritánus példázatában, akik a megvert embert látván átmentek az út túlsó felére [Lk 10:31-32], mi is ugyanezt tesszük a szenvedőkkel. Ezt abba kell hagynunk.

Láttunk tehát öt dolgot, amit ne tegyünk, ha szeretnénk engedelmeskedni Isten azon parancsának, hogy sírjunk a sírókkal: (1) Ne mondjuk, hogy tegyék rajta túl magukat, (2) Ne ígérjünk teljes szabadulást már MOST, (3) Ne hasonlítsuk szenvedésüket másokéhoz, (4) Ne ítélkezzünk felettük, & (5) Ne kerüljük őket.

A következő cikkben látni fogjuk azt is, mit tegyünk, amikor eleget kell tennünk annak a parancsnak, hogy sírjunk a sírókkal.