A megváltozott élet—11. rész: Áldjad az üldözőidet

(English version: “The Transformed Life – Bless Your Persecutors”)

A Róma 12:14 ezekkel a szavakkal szólítja fel a hívőket, hogy biblikusan reagáljanak azokra, akik rosszul bánnak velük: „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.”

Áldani azokat, akik üldöznek minket, ellentmond a világ kulturális normáinak, és ellentmond a természetes ösztönnek. Mégis, a fenti szöveg épp erre szólít fel. Isten üdvözítő kegyelme arra indítja az embert, hogy áldja az üldözőit, ahogy Jézus is tette. Ez annyira fontos téma, hogy Pál részletesen kitér rá a Róma 12:17-21-ben.

Azokat áldani, akik üldöznek minket, azt is jelenti, hogy a hívők üldöztetéssel fognak szembenézni. Némelyek kisebb, mások nagyobb mértékben. A 2Timóteus 3:12 azt mondja: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.” Jézus ezekkel a szavakkal figyelmeztetett az üldöztetés valóságára: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani” [Jn 15:20]. A Biblia nem egy szenvedés-mentes életet ígér a hívőknek!

A világ azért gyűlöl minket, mert nem tartozunk közéjük, hiszen Isten kihívott minket a világból. Továbbá a világ gyűlölte és üldözte Jézust, „minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel” [Róma 8:7]. Most, hogy Jézus már nincs testben jelen a világban, mi, akik jelen vagyunk, üldöztetést szenvedünk, mivel azonosulunk Jézussal és a tanításával. Nem csoda tehát, hogy Jézus azt mondta: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” Az által támadják Krisztust, hogy minket támadnak. Nem azért üldöznek minket, mert rosszat teszünk, hanem azért, mert gyűlölik az igaz Istent és azokat, akik ezt az egy igaz Istent követik—még akkor is, ha jó dolgokat tesznek. Egy író szerint a világ ellenszenves azokkal szemben, akiknek az élete megítéli az övéket. Ami azt illeti, veszélyes dolog jónak lenni. Egy klasszikus példa erre az athéni Arisztidész esete. Igaz Arisztidésznek hívták, mégis száműzték. Amikor megkérdeztek egy polgárt, hogy miért szavazott a száműzetésére, azt felelte: „Elegem van abból, hogy mindig Igaznak titulálják.”

Ha ez a világ ellenséges reakciója azokra, akik másak, mint ők, még akkor is, ha az illető nem hívő, érthető, hogy mennyivel ellenségesebben viseltetnek a hívők iránt, akiknek az életvitele megítéli a gondolkodásukat és a tetteiket. Számíthatunk tehát a hívők üldöztetésére. Ha valóban megéljük a keresztyén életet, lesznek üldözőink. Hogyan viszonyuljunk hát azokhoz, akik üldöznek? Dióhéjban: áldanunk kell őket, nem átkozni.

Mit jelent áldani az üldözőinket?

Egy kommentátor szerint „az áldásnak több jelentése is van. Amikor Istent áldjuk, azt jelenti, hogy megadjuk neki az Őt illető dicséretet [v.ö. Lk 1:64, 68, 2:24, 24:53; Jak 3:9]. Amikor Isten áld minket, áldást áraszt ránk [Mt 25:34; ApCsel 3:26; Gal 3:9; Ef 1:3]. Amikor mi megáldunk valakit vagy valamit, Isten áldását kérjük rá [v.ö. Lk 2:34; 1Kor 10:16; Zsid 11:20]. Ez az utolsó jelentés az, amire ez a szöveg felszólít, számos más igehellyel egyetemben, ahol szintén erre kapunk felhívást.”

Lényegében tehát a hívőnek imádkoznia kell és kérni Istent, hogy tanúsítson jóindulatot az üldöztető iránt—az iránt, aki szakadatlan fájdalmat okoz neki. Az áldani szó jelen időben szerepel, ami azt jelenti, hogy mindig ezt kell tennünk. A vers második felében Pál kiegészíti áldásra vonatkozó parancsot: „áldjátok, és ne átkozzátok.” Kihangsúlyozván, hogy kétszer is elmondja, mit tegyünk – áldjuk –, és hogy mit ne tegyünk – átkozzuk –, Pál azt üzeni: üldözőink tetteire ne reagáljunk vegyesen, hol áldván, hol átkozván őket. Mindig kizárólag áldanunk kell! Ahelyett, hogy imádságainkban romlást kérnénk ellenségeinkre [amit az átok jelent], arra kell kérnünk Istent, hogy tanúsítson isteni jóindulatot irányukban.

Ez a hozzáállás a nekünk ártók iránt szembemegy az emberi természet alapjaival. Akár szóval, akár tettel bántanak, a természetes reakció az, hogy ítéletet kérjünk üldözőinkre. Még ha nehezünkre esik is, már az is jó lenne, ha azt mondanánk: „Rendben. Nem szeretnék megtorlást [vagyis nem átkozzuk meg őket].” De Isten igéje azt mondja, hogy nem lehetünk pusztán passzívak, elkerülvén a megtorlást. Aktívan jót kell tennünk, vagyis imádkoznunk kell Isten jóindulatáért és áldásáért azokra, akik megbántottak.

Pál nincs egyedül, amikor erre int. Jézus ugyanerre szólított fel a Lukács 6:28-ban: „áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” Jézus napnál világosabbá tette, hogy Isten áldását kérni üldözőinkre az egyik jele annak, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Valaki ezt így fogalmazta meg: „Jézus azt mondta, hogy Isten gyermekeinek utánozniuk kell mennyei Atyjukat. Isten audiovizuális megjelenítői kell legyünk.”

Az üldözött keresztyéneknek írván, Jézus és Pál mellett Péter is arra inti olvasóit, hogy ne torolják meg a gonoszt gonosszal, hanem Isten áldását kérjék az üldözőikre: „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek” [1Pt 3:9]. Világos tehát, hogy Isten áldását kell kérnünk ellenségeinkre. A kérdés most az, hogy konkrétan milyen áldást kell kérnünk? Szerintem elsősorban az üdvösségükért kell imádkoznunk, hogy bocsánatot nyerjenek bűnükre. Ez a legfőbb jó, amit másoknak kívánhatunk. Amikor azt kérjük, hogy Isten áldja meg ellenségeinket, azt kérjük, hogy adjon nekik örök életet az által, hogy képessé teszi őket arra, hogy megtérjenek, és Krisztus munkájába vessék hitüket, ily módon bocsánatot nyerve bűneikre. Ez a megfelelő imádság! Ez megszünteti az ellenséges magatartásukat Istennel szemben, ami végső soron az üldözésük gyökere.

Miközben halálra adták és kigúnyolták, többek közt mit tett Jézus a kereszten az ellenségeiért? Imádkozott értük. Mit? „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” [Lk 23:34]. A legnagyobb áldás, amit Istentől kaphatunk, az a bűneink bocsánata. Amikor tehát Jézus bocsánatot kért ellenségeinek, lényegében arra kérte Istent, hogy adja nekik a legnagyobb áldást, amit adhat: bűnbocsánatot, hogy megtérhessenek és hozzá fordulhassanak. Ahelyett, hogy átkozta volna őket, a jólétükért imádkozott. A százados megtérése (aki azt mondta, hogy „Bizony, Isten Fia volt ez!” [Mt 27:54]), minden bizonnyal Jézus imájának a következménye volt!

István, az első hívő, aki üldözői kezétől halt meg, ugyanezt tette. Az Apostolok cselekedetei 7:59-60-ban azt olvassuk: „Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: “Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” ⁶⁰ Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, meghalt.” Azok között, akik felelősek voltak István haláláért, volt egy Saul nevű ember [más néven Pál]–nem más, mint aki a Szentlélek indíttatására ezt a levelet címezte a rómaiaknak. Ki tudja, mekkora szerepe volt István imájának Pál megtérésében?

Ugyanez a Pál a saját életével is bemutatta, mit jelent imádkozni az üldözőinkért. A 2Korinthus 11:24-ben ezt írta: „Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján.” Az összesen 195 botütés! Mégis, a Róma 10:1-ben azt írta: „én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.” Átok helyett a jólétükért imádkozott, ami az üdvösség által érhető el. Azt gyakorolta, amiről itt a Róma 12:14-ben prédikált: áldotta az üldözőket!

Nekünk is ezt kell tennünk. Nekünk is áldással kell reagálnunk üldözőinkre. Imában Isten elé kell vinnünk őket, hogy üdvösséget nyerjenek. Nyelvünk nem szólhat dühünkben. Inkább áldást kell kérnünk Istentől, aki egyedül képes jót tenni velük. Térdre kell tudnunk borulni és őszinte szívvel közbenjárni azokért, akik megbántottak. Kérnünk kell Istent, hogy adjon nekik új szívet, és el kell engednünk a bosszúvágyat, amely a saját szívünkben ólálkodik. Még ha alkalomadtán hívők bántanak is meg, kérnünk kell Istent, hogy segítsen nekik leküzdeni a hajlamukat mások megbántására. Semmi megtorlás, akár hívőkről, akár hitetlenekről van szó. Csak legyen az imádságunk összhangban az illető lelki szükségleteivel.

Azért esik nehezünkre Isten áldását kérni üldözőinkre, mert bosszút szeretnénk állni az elszenvedett gonoszságért, mégpedig azonnal. Gyűlöljük, hogy üldözőinknek nem kell megfizetniük a tettükért, és megusszák az ítéletet. Azt akarjuk, hogy az illető is megtapasztalja azt a fájdalmat, amelyet nekünk okozott. Ezért arra folyamadunk, hogy a rosszért rosszal fizetünk. Ez a természetes reakciónk.

De a Szentírás reakciója ez: Jusson eszedbe, mennyi bűnt követtél te el. Isten bosszút állt rajtad? Ugyanazt az áldást és megbocsátást kell kérned ellenségeid számára is, amelyet magadnak kértél és kaptál. Bízd az ítéletet Isten kezére, ahogy Jézus is tette. A hit megbízik Istenben, az igaz Bíróban, hogy azt teszi, ami helyes. „Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?” kérdezte Ábrahám az 1Mózes 18:25-ben. Jézus elhitte ezt, ezért bízta az ítéletet Isten kezére [1Pt 2:23]. Közben pedig azért imádkozott, hogy Isten bocsásson meg üldözőinek [Lk 23:34].

Azt mondják, „Jóért rosszal fizetni ördögi dolog, jóért jóval emberi, de rosszért jóval isteni.” Amikor tehát rosszért jóval fizetünk, bemutatjuk, hogy

1. valóban Isten gyermekei vagyunk,

2. valóban isteni erő munkálkodik rajtunk keresztül, és

3. Isten kegyelme átformál minket, hogy úgy járjunk el, ahogy Jézus eljárt.

Vannak olyan emberek az életedben, akik megbántottak? Küszködsz azzal, hogy áldással reagálj gonoszságukra? Tele van a szíved bosszúvággyal? Ha igen, térj meg ebből a magatartásból. Fordítsd tekinteted Jézusra. Ő a mi példaképünk. Ez az a minta, amit követnünk kell [1Pt 2:21]. Nézd meg, mit tett érted! Jusson eszedbe, mennyi bűnödet megbocsátotta a múltban, és mennyi mindent megbocsát most is. Amikor elgondolkozol irgalmán, kérj erőt, hogy te is hasonlóan irgalmas lehess azokhoz, akik megbántottak.

Őszintén döntsd el, hogy üldözőidet Isten elé viszed imában. Ha hitetlenek, könyörögj, hogy Isten adjon nekik üdvösséget. Gondolj arra az örök szenvedésre, amellyel szembe kell nézniük, és együttérzően könyörögj a lelkükért. Ha hívők, kérd Istent, hogy segítsen elhívásukhoz méltón élni. Tedd azt, amire a Róma 12:14 hív, és tapasztald meg Isten áldását!

Az üldöztetés minden formában lesújthat minden korosztályra és minden helyzetben. Az, ahogyan reagálunk mások támadásaira és bántalmazásaira, sokat elmondhat azoknak, akik elgondolkoznak a keresztyénség felett.

Barbara Robidoux figyelmét felkeltette egyik szomszédja, Michelle, aki hívő volt, és akit biblia-bolondnak csúfolt. Michelle mindig lelkes volt és vidám, ami felvillanyozta az utca lakóit. Minden évben a bibliatábor ideje alatt teletömte a kisbuszát gyerekekkel, és gyülekezeti alkalmakra vitte őket, ezzel tehermentesítve a szülőket, akik nem tudták, mit kezdjenek a gyermekeikkel a szünidő alatt.

Barbara kritikus szemmel nézte Michelle-t, keresve a hibáit, és próbálván megfejteni, hogy mi hajtja. Ehelyett együttérzést, kedvességet, alázatot, gyengédséget és türelmet fedezett fel benne. Aztán egy délután Michelle fiát letámadták a környék bajkeverői. Könnyek közt támolygott haza, miután kavicsokat vágtak hozzá és azt, hogy „Jézus-őrült, Jézus-őrült!” Barbara nézte, hogy Michelle nyugodtan megvigasztalja a fiát, és a bajkeverők lelkéért imádkozik. Amikor megkérdezte tőle, hogyan tudott ilyen nyugodt maradni, Michelle azt felelte: „Olyan dühös vagyok, hogy alig tudok beszélni, de a Róma 12:14-ben az áll, hogy „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.”

Ez az eset napokig kísértette Barbarát, majd idővel kikérdezte Michelle-t a hitéről, és figyelmesen hallgatta a válaszokat. „Nem tudom, hogy azon a nyáron bármelyik környékbeli fiú rátalált-e Krisztusra Michelle reakciója nyomán” – mondta Barbara. „De az biztos, hogy én igen. Azért találhattam rá, mert egy szomszéd család megélte ezt a parancsot, mégpedig naponta.”

Soha ne becsüljük tehát alá annak hatását, hogy következetesen engedelmeskedünk Isten parancsolatainak, bármilyen magas legyen is az ár!