A hívő szerepe a munkahelyen – biblikus nézőpontból

(English Version: The Christian’s Role In The Workplace)

Van egy TGI Fridays nevű híres amerikai étteremlánc, ami a Thank God It’s Friday kifejezésre utal – Hál’ isten, itt a péntek. A név hűen tükrözi, hogy miként tekint az átlagember a munkára: örül, hogy a munkahétnek vége! Így kell azonban a hívőnek is tekintenie a munkára? Úgy kell tekintenie a hívőnek a munkára, mint szükséges rosszra, vagy mint egy Istentől kapott ajándékra, amely által a munkahelyen is Őt dicsőíthetjük? Öt bibliai igazság megvizsgálása révén ez a rövid cikk megpróbál segíteni az olvasónak az utóbbi szemlélet kialakításában.

1. igazság: A munka már azelőtt létezett, hogy a bűn belépett volna a világba.

Sokan tévesen azt hiszik, hogy a munka a bűn következménye. De mielőtt a bűn megjelent volna a világban, Isten az Éden kertjébe helyezte Ádámot, „hogy azt művelje és őrizze” (1Móz 2:15). A bűn miatt azonban a munka nehezebbé vált. „…legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben” (1Móz 3:17).

Mivel a munka már a tökéletes világban (az emberiség bukása előtt) is az ember életének részét képezte, és az eljövendő új világban is jelen lesz, a munkára áldásként kell tekintenünk, nem pedig átokként.

2. igazság: A munkát Isten rendelte el.

Az 1Thesszalonika 4:11-ben azt parancsolja, hogy „saját kezetekkel dolgozzatok”. A korabeli görög kultúrában a kézi munkát megvetették. A Biblia azonban minden munkát méltóságteljesnek tart, ha bibliai elvek szerint végezzük. Álljunk meg egy pillanatra. Ha a munka átok lenne, miért utasítaná Isten a gyermekeit munkára, mégpedig kézi munkára? Nem, Isten nem rendelne el semmit, ami akár távolról is gonosz volna. Isten gyermekeiként minden parancsot komolyan kell vennünk, még azokat is, amelyek ellenkeznek a természetes vágyainkkal.

3. igazság: A munka mások javát szolgálja.

Azon kívül, hogy fedezi a személyes és családi szükségleteinket, a munka a második parancsolatnak is eleget tesz, mely így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mt 22:39). Számos bibliai parancs hangsúlyozza a rászorulók megsegítésének fontosságát. Az Apostolok cselekedetei 20:35 szerint „kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni”. Az Efezus 4:28 arra int, hogy azért kell dolgoznunk, hogy „legyen mit [adnunk] a szűkölködőknek”. A Példabeszédek 14:31-ben azt olvassuk, hogy aki „könyörül a szegényen, az dicsőíti” Istent. Még a gazdagoknak is szól ez a parancs: „legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen” (1Tim 6:18).

A rászoruló lehet egy családtag, barát vagy éppen egy idegen. Noha bölcsen kell sáfárkodnunk a tulajdonunkkal, ne feledjük, hogy Isten azért áld meg minket, hogy mások számára mi is áldások lehessünk. D. L. Moody szépen összefoglalta ezt az igazságot, hogy mások javára kell munkálkodnunk:

„Tégy meg minden jót, ami tőled telik, amilyen eszközzel csak tudod, amilyen módon csak tudod, amikor csak tudod, akivel csak tudod, ameddig csak tudod.”

Továbbá, a „szeresd felebarátodat” parancs arra is emlékeztet, hogy vigyázzunk, hol dolgozunk. Az olyan helyekről, amelyek számos egyén és család életét tönkretevő termékeket vagy szolgáltatásokat kínál, nem éppen mondható el, hogy a felebarátunk szeretetét mozdítanák elő. Nem helyénvaló, hogy egy hívő ilyen helyen dolgozzon.

Ez az alapelv (hogy nem dolgozunk ilyen helyen) az olyan munkahelyekre is kiterjed, ahol kirívóan bűnt követnek el (pl. hazudnak az ügyfeleknek). Még ha elképesztő anyagi javakkal is járna, a hívőknek nem szabadna olyan helyzetbe hozniuk magukat, ahol felmerül a veszélye, hogy Isten igéjével ellentétesen kell eljárjanak.

4. igazság: Úgy kell végeznünk a munkát, hogy szem előtt tartjuk: az Úr a valódi Főnök.

– Jaj, ne! – kiáltasz fel. – De igen! – mondja Isten igéje. Az Efezus 6:5-8-ból világosan kitűnik ez az igazság (vö. Kol 3:22-25). Az Efezus 6:5 így int: „Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak.” Figyeljük meg, hogy úgy kell engedelmeskednünk a munkaadóinknak, ahogy Krisztusnak tennénk.

A keresztyén munkaetikánk nem állhat annyiból, hogy akkor teszünk a főnök kedvére, amikor lát, „csak akkor, amikor szem előtt vagytok” (Ef 6:6a, Egyszerű fordítás). Inkább jusson eszünkbe, hogy az Úr mindig figyel, és végső soron neki végezzük a munkát. Az Isten akarata (Ef 6:6b), hogy a hívők mindig engedelmeskedjenek főnökeiknek, és jó munkát végezzenek.

Pál így folytatja: „jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad” (Ef 6:7-8). Ezért a hívők soha nem alapozhatják munkaetikájukat arra, hogy a főnökük elismeri-e a munkájukat.

Sokan megkeserednek, és nem dolgoznak keményen, ha a munkájukat nem értékelik. „Semmi gratuláció, semmi bónusz, semmi dicséret – akkor miért törjem magam” – ez a fajta magatartás uralkodik sokak felett. Ha Isten az igazi főnök (márpedig Ő az), akkor egy nap megjutalmazza a hívőt. Ezt ígérte, és ez kell legyen a motiváló tényező a munkában, nem pusztán az emberi elismerés. Nem hagyhatjuk, hogy a főnökünk vagy mások befolyásolják a viselkedésünket!

Mindig úgy kell dolgoznunk, mintha az Úr lenne a valódi a főnök. Ugyanúgy alá kell vetnünk magunkat a feljebbvalónknak, mint ahogy az Úrnak tennénk. Ez alázatos lelkületet követel. Kivétel nyilván ez alól az, ha a főnök olyasmire kér, ami szemben áll a Szentírással; ilyenkor nem vagyunk kötelesek engedelmeskednünk földi főnökünknek. Ilyen esetekben Istennek kell engedelmeskednünk. „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5:29).

Ha hívő főnökünk van, az 1Timóteus 6:2-ben található alapelvet is szem előtt kell tartanunk: „Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek.”

Amellett, hogy a hívők jó munkavállalóknak, úgy jó munkaadóknak is kell lenniük. Az Efezus 6:9 azt mondja: „Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.” Ahogy a hívő munkavállalóknak Krisztusnak tetsző módon kell dolgozniuk, úgy a hívő munkaadóknak is hasonlóan kell bánniuk alkalmazottaikkal. Nem fenyegethetik meg vagy használhatják ki őket. Részrehajlást sem tanúsíthatnak, mivel az Úr sem személyválogató.

Amikor a hívő ember ráeszmél, hogy az Úr az igazi főnök, és nemcsak a fizetésért dolgozunk, megváltozik a munkához való viszonya. A munka már nem teher lesz, hanem áldás, és egy nagyszerű eszköz, amellyel Istennek szerezhet dicsőséget.

5. igazság: A munka egy eszköz a végső cél elérése – Isten dicsőítése – érdekében.

Az 1Korinthus 10:31 szerint mindent Isten dicsőségére kell végeznünk. Ha ezt megértjük, képesek leszünk úgy tekinteni a munkára, mint egy eszközre, amely a végső célt, Isten dicsőítését szolgálja. Ha hiányzik ez a szempont, a munka hamar úrrá válhat felettünk, mi pedig rabszolgákká válunk. Ez pedig további problémákhoz vezethet, mint például: meg szeretnénk gazdagodni, feljebb szeretnénk kapaszkodni a karrierlépcsőn, a legjobbat akarjuk abból, amit a világ nyújthat, stb.

Ugyanakkor árthat az illető lelki életének vagy családi kapcsolatainak (pl. nem marad ideje csendességre, családra, gyülekezeti alkalmakra; hajlamos lesz kompromisszumokra, vagy éppen levágja a sikerhez vezető utat. Ezért figyelmeztet a Példabeszédek 23:4: „Ne fáradj azon, hogy meggazdagodj, a magad belátásából hagyd abba!”

Egyszerűen fogalmazva, ne légy MUNKAMÁNIÁS! A hívők identitása nem abból fakad, hogy mennyire sikeresek munkaadóként vagy alkalmazottként – sokkal inkább abból a tényből, hogy Krisztusban vannak, és kegyelemből üdvösséget nyertek. Isten már elfogadta őket, és végül is csak ez az egy számít!

Ez tehát az öt alapvető igazság a munkát illetően. Ezeken kívül van még három általános alapelv, amelyet érdemes szem előtt tartani.

Ha nehéz körülmények között kell dolgozni

Ha stresszes környezetben találjuk magunkat, ne csüggedjünk el. Isten az élet minden területe felett úr. Az 1Péter 2:18-21 arra emlékeztet, hogy alkalomadtán elviselhetetlen főnökökkel kerülünk szembe. Isten okkal tart ott minket. Lehet, hogy a körülöttünk levő embereket vagy éppen minket szeretne formálni a nehéz körülmények által, mert ilyenkor jobban az Ő erejére kell hagyatkoznunk.

Munkahelyváltás

Semmi kivetnivaló sincs abban, ha más munkát keresünk (1Kor 7:21). Amikor azonban felmerül a karrierváltás kérdése, jól át kell gondolnunk, és meg kell imádkoznunk. Ne habozzunk feltenni magunknak néhány kérdést:

• Miért szeretnék váltani?
• Azért akarok-e váltani, mert a büszkeségem nem engedi, hogy alávessem magam a főnökeimnek?
• Pusztán több pénzt és nagyobb kényelmet szeretnék?
• Csak saját magamat akarom megvalósítani?
• Veszélyeztetem-e ezzel a váltással a magam vagy a családom lelki növekedését?
• Kihat-e ez a váltás az Úr szolgálatára, a gyülekezetben vállalt szerepemre?
• Hogyan fogja ez a lépés befolyásolni a családommal töltött időt?

Ha ily módon őszintén és imádságos lelkülettel megvizsgáljuk a motivációnkat, képesek leszünk megfelelő döntéseket hozni a karrierváltást illetően. Mindig érdemes szem előtt tartani a nagy képet: a vágyam, hogy menjek vagy maradjak, miként dicsőítheti Istent? Amikor Istent helyezzük az első helyre, és aztán feltesszük a kérdéseket, a válaszok hamarosan jönni fognak. Ne feledjük: a földi beteljesülés utáni hajsza jelentős lelki katasztrófákhoz vezethet.

Ezenkívül azt is érdemes észben tartani, hogy nem túl krisztusi vagy Istent dicsőítő magatartás, hogy folyton rosszakat mondunk a munkaadónkról, vagy zúgolódunk és panaszkodunk a munkahelyünkre. Hálásnak kell lennünk, hogy egyáltalán van állásunk! Ne feledjük, hogy sokaknak még az sincs! Még ha ott is hagyjuk egyik állást a másikért, semmi jó nem származik abból, ha folyamatosan negatív dolgokat mondunk a régi cégünkről. Jobb, ha magunk mögött hagyjuk a múltat, és továbblépünk.

Figyelem! Nem bűnös dolog hangot adni egy nehéz helyzetnek, amellyel a munkahelyen szemben találjuk magunkat, és megkérni másokat, hogy imádkozzanak, ahogy az sem, hogy beszélünk a valódi atrocitásokról. Bűnné akkor válik, ha megkeseredünk azokkal szemben, akik érdemtelenül bánnak velünk. Ha állandóan a munkánk negatív vonásaira fókuszálunk, bűnös magatartás alakulhat ki bennünk. Ezért nagyon kell vigyáznunk!

Evangelizálás a munkahelyen 

Noha a Biblia arra int, hogy mindenkit szólítsunk meg az evangéliummal, akinek nincs még kapcsolata Krisztussal, beleértve a munkatársainkat is, fontos, hogy bölcsen járjunk el. A hívőt is azért fizetik, hogy elvégezze a munkáját, és nem hagyhatja, hogy az evangelizálás a munkavégzés kárára történjen. Más szóval, munkaidőben nem végezhetünk evangelizálást, ha emiatt nem tudjuk elvégezni a munkánkat. Ez a fajta megközelítés nem mutat Jézusra. Sőt inkább romboló hatású bizonyságot tesz a keresztyén hitről. Az ebédszünet vagy munka utáni idő alkalmasabb.

Nem árt észben tartani, hogy amellett, hogy az evangélium üzenetét hirdetjük, az alkalmazott vagy munkáltató hűséges magatartása is hatékony eszköz Krisztus hirdetésében.

Záró gondolatok

Ne feledjük: a legfontosabb munkát az Úr Jézus végezte, amikor tökéletes életet élt értünk, és meghalt a kereszten helyettünk a bűneinkért. Győzedelmes felkiáltása, „Elvégeztetett” (Jn 19:30), arra utal, hogy a bűneinkért fizetett áldozata elégséges volt, és a feltámadás révén Isten áment mondott a Jézus munkájára. Ezért békességünk lehet benne, és erőt meríthetünk Lelkéből, hogy eleget tehessünk parancsolatainak, beleértve azt is, hogy a munkánk kapcsán is megéljük a biblikus alapelveket.

Isten a szekuláris közegben is megdicsőülhet. Ne jussunk arra a téves következtetésre, hogy csak akkor tudunk dicsőséget szerezni Istennek, ha valamilyen keresztyén szolgálatban vállalunk főállást. A Szentírás arra emlékeztet, hogy minden hívő főállású szolgálattevő, amennyiben dicsőíti Istent azon a területen, amelyre Ő elhívta. Akár világi munkahelyünk van, akár otthon nevelünk istenfélő gyermekeket, vagy egy gyülekezetben szolgálunk, a lényeg az, hogy Isten igéjéhez legyünk hűek. Ha ilyen hozzáállást alakítunk ki, akkor ahelyett, hogy azt mondanánk, TGIF, örömmel mondhatjuk, hogy hál’isten, itt a hétfő!