A csüggedés leküzdése

(English version: Defeating Discouragement)

Eternity (Örökkévalóság) c. könyvében Joe Stowell elmesél egy igaz történetet. Duane Scott-nak és Janet Willisnek kilenc gyermeke volt. Duane tanító volt és részmunkaidőben a Mount Greenwood negyedben lelkipásztorkodott, Chicago déli részén. Istenfélő emberek voltak, akik az Úrnak és a családjuknak szentelték életüket. A körülöttük lévő árnyékvilág kapzsiságától érintetlenül, boldogan és elégedetten áldozták magukat annak a pár dolognak, ami igazán számít: gyermekek nevelésének és a gyülekezeti nyáj terelgetésének.

Egy nap Scott, Janet és hat gyermek beült az új kisbuszukba, hogy meglátogassák az egyik idősebb gyermeküket az északi Milwakeeban. Az autópályán észak felé haladva egy nagy fémdarab esett le az előttük levő teherautóról, átszakítva az üzemanyagtartályt, és lángra lobbantva a benzint. A lángok rögtön átterjedtek a kisbusz belsejébe. Csak Scott és Janet élte túl – a pokoli tűz felemésztette a hat gyermeket.

Az ilyen esetek kapcsán felmerül bennünk pár kérdés: Miért ők? Miért pont akkor? Miért adott nekik Isten gyermekeket, aztán ragadta el őket? És miért engedi Isten, hogy egy gondtalan és bántalmazó szülőkkel teli világban pont egy istenfélő családdal történjen ilyesmi? Őszintén szólva elcsodálkozunk, miért engedi Isten, hogy ez történjen az övéivel. Az ilyen esetek kapcsán fennáll a veszély, hogy az Istenbe vetett bizalmunk megrendül. Hitünk alapja meginog.

Mégis, ebben a felfordult világban, számos hívő továbbra is rendületlenül bízik Isten megtartó jelenlétében és hatalmában, aki egy jobb és áldottabb világot ígért nekik. Scottal és Janettel is ez volt a helyzet. Amikor Janet Willis hátranézett az égő kisbuszban, és felkiáltott, hogy „Ne, ne!” – a férje vigasztalása több volt egy puszta érintésnél. Tekintete túlmutatott a pillanaton, mondhatni ezen a világon. Scott megérintette a nő vállát, és azt suttogta: „Janet, erre készültünk fel. Gyorsan történt… És most már az Úrnál vannak.”

A Chicago Tribune egy címlapon számolt be az esetről: „Megégve, bekötözve és még mindig testi fájdalmak közepette egy Milwakee környéki kórházban, a házaspár emberfeletti nyugalmat és bátorságot sugárzott, amikor szerdán egy sajtótájékoztatón kérték, hogy elmesélhessék, hogy a megingathatatlan hitük segített nekik elviselni kilenc gyermekükből hatnak az elvesztését.” A sajtótájékoztatón Scott azt mondta: „Tudom, hogy Isten céllal és okkal tesz mindent… Isten kimutatta a családunk iránti szeretetét. Semmi kétségünk nincs afelől, hogy Isten jó, és mindenben Őt magasztaljuk.” Nyilvánvaló, hogy Scott olyasvalamivel állt kapcsolatban, ami nem evilági.

Pál apostol segít hasonló látásmódot kialakítani a Róma 8:18-ban: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” A „tartom” kifejezés jelentése: „figyelembe vesz, szem előtt tart”. A szenvedés belső és külső gondokra egyaránt vonatkozik, amelyekkel hívőként szembesülnünk kell ebben a világban. Más szóval Pál mindent összevetett, és erre a következtetésre jutott: A jövőbeli dicsőség felszabadít a jelen csüggedései alól.

Pálnak nem volt idegen a szenvedés. Olyan kemény szenvedéseken ment át, amilyenekkel az átlag hívő sosem szembesül. Itt egy rövid lista, amit maga állított össze:

„többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. ²⁴ Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, ²⁵ háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. ²⁶ Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, ²⁷ fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. ²⁸ Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. ²⁹ Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is?” (2Kor 11:23-29)

Micsoda lista! Mégsem panaszkodott vagy zúgolódott soha. Ha tehát legközelebb úgy gondoljuk, hogy a keresztyén élet problémamentes kellene legyen, jusson eszünkbe Pál listája a szenvedéseiről, és a rájuk adott reakciója is.

Emlékszünk Jóbra? Isten maga állította róla, hogy feddhetetlen és igaz, aki féli Istent, és elkerüli a gonoszt (Jób 1:1). Mégis kimondhatatlan szenvedéseken ment keresztül. De Pálhoz hasonlóan ő sem veszítette el a hitét, és nem átkozta meg Istent a szenvedései miatt, amit a sátán feltételezett róla (Jób 1:11).

Mi volt Jób és Pál titka, hogy ilyen pozitívan tudtak reagálni a szenvedéseikre? Tekintetük túlmutatott a jelen élet határain. Jób még a szenvedés tetőfokán is bátran kijelenthette: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, ²⁶ s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. ²⁷ Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19:25-27)

Ha megkérdeznénk Páltól: „Miért vállalod mindezt? Megéri egyáltalán?”, ezt felelné: „Szemeimet arra a dicsőségre szegezem, amely ránk vár. Ezért tartok ki bátran a jelen szenvedéseiben.” Milyen jövő dicsőségről beszél Pál? A Szentírás két jövőbeli bizonyosságról beszél a bekövetkezendő dicsőséget illetően.

 1. Olyanok leszünk, mint Jézus.

Más szóval új, megdicsőült testet kapunk, mely olyan lesz, mint Krisztus megdicsőült teste. Pál maga írta a Filippi 3:20-21-ben: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, ²⁶ aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket”.

Egy nap ez a romlandó, bűnnel fertőzött, betegségre hajlamos testünk lecserélődik egy új testre – egy tökéletes, bűntelen, romolhatatlan testre. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor Krisztus visszajön az övéiért. Akkor nem leszünk többé képesek vétkezni, sem betegséget nem fogunk megtapasztalni. A Biblia ezt végső megváltásnak nevezi, amit a keresztyének epekedve várnak! Ezért nem csüggedhetnek el a hívők, amikor ideiglenes földi szenvedéssel kell szembenézniük.

 2. Az egész világegyetem megváltozik.

Nemcsak a hívők fognak megváltozni, hanem az egész világegyetem. A Jelenések 21:1 szerint a jövőben lesz egy új ég és új föld, „mert az első ég és az első föld elmúlt”. Akkor több szenvedés és bánat sem lesz. Figyeljük meg a vigasztaló szavakat néhány verssel később, ahol azt olvassuk, hogy Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:4)

Csak a jövőben fognak a hívők mentesülni a betegségek, szenvedések, bánat és halál alól. Ez az új világ az, ahol nem lesz több igazságtalanság, mert ott az igazság fog lakozni (2Pt 3:13). A jelen világegyetem ideiglenes, és egy nap fel fogja emészteni a tűz, mikor is Isten elpusztítja, és egy új univerzummal helyettesíti (2Pt 3:7, 10).

Az eljövendő dicsőség tehát azt jelenti, hogy olyanok leszünk, mint Krisztus, vele leszünk közösségben és Őt dicsőítjük egy olyan világban, ahol nem lesz többé bűn, szenvedés és nyomorúság. Csak örök boldogság.

 Záró gondolatok

Röviddel a halál előtt a neves ateista, Jean-Paul Sartre azt nyilatkozta, hogy erősen ellenállt a csüggedés érzésének, és azt mondta magának, hogy tudja, hogy jó reménységgel hal meg. Majd mély szomorúsággal hozzátette: „De a reménynek kell legyen valami alapja.”

A hívők reménysége sziklaszilárd alapra épül: Isten atombiztos igéjére. A hívők reménysége nem olyan, mint a „Remélem, megnyerem a lottót” – féle remény. Inkább egy „Biztosra tudom” – féle remény. Nem eshetőségre alapul, hanem bizonyosságra.

Olyasfajta remény, amilyennel Pál bírt, vagy Jób, vagy Scott és Janet. Ilyen reményre van neked és nekem is szükségem. Isten megígérte, hogy olyanok leszünk, mint Krisztus, és hogy lesz egy új világ. Amint ezeken az igazságokon elmélkedünk, reménységünk megerősödik (Róm 15:4), és így sikeresen ellenállhatunk a jelen élet csüggedéseinek.

Ha viszont valaki csak névleges keresztyén, vagy elutasítja a keresztyén hitet, arra rettenetes jövő vár. Míg Isten igazi gyermekeire dicsőség vár, azok, akik nem tartoznak Isten gyermekei közé, vagy más néven az engedetlenség fiai közé tartoznak, azoknak vége örök szenvedés. Feltámadásukkor Isten ádáz, végső és örök ítéletével szembesülnek a tűznek tavában (Jel 20:11-15). Ezért van szükség arra, hogy elhagyd bűneidet, és még most Krisztushoz fordulj. Csak akkor reménykedhetsz biztos és fényes jövőben, ami viszont segít helyesen kezelni a jelen szenvedéseit.

Miért kellene a hívőknek egy szenvedésmentes életet hajhászniuk ebben a világban, amikor az lehetetlen? Miért esnénk azon hamis tanítók áldozatává, akik szerint az egészséghez, gazdagsághoz és jóléthez minden hívőnek joga van? Nem ellenkezik az ilyen tanítás a Szentírás világos tanításával?

A 2Timóteus 3:12 emlékeztet: „De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.” Jézus boldognak nevezi azokat, akiket az Ő nevéért sérelem, elutasítás és másfajta szenvedés ér. Ha Pál, Jób és más ismert hívők, mint például a Zsidók 11:35b-39-ben felsoroltak, akik dicséretet kaptak hitükért, olyan szenvedéseket éltek át, miért gondoljuk, hogy mi valamiképpen mentesek vagyunk a szenvedés valóságától? Nemcsak ámítjuk magunkat?

Nem azt szeretném mondani, hogy imádkozzunk próbákért. De őszintén el kell fogadnunk, hogy a szenvedés elkerülhetetlen, mivel egy problémákkal teli világban élünk (Jób 5:7, Jn 16:33). Isten viszont azt ígéri gyermekeinek, hogy a próbák alatt is megtapasztalhatják jelenlétét (Zsid 13:5-6). Mostantól kapaszkodjunk ezekbe az igazságokba:

A szenvedés elengedhetetlen, és valójában csak kis ár azokért a hihetetlen, kegyes javakért, amelyek a jövőben várnak ránk. Jelen szenvedéseink akár egy csepp a tengerben ahhoz képest, hogy milyen dicsőség vár ránk a jövőben. Raktározzuk el szívünkbe ezeket az igazságokat, és örömmel menjünk tovább! Ha nem, akkor csüggedés, bánat, valamint Isten, mások és az élet iránti keserűség lesz úrrá rajtunk.

Hogyhogy ma is tudnak hívők ilyen pozitív hatást elérni? Úgy, hogy számukra a menny valós hely, és a keresztyénekre váró dicsőség szintén valós. Ez segít nekik ellenállni e világ csábításainak. Ez a fajta látásmód késztette Scott Willist erre a kijelentésre: „Janet és én rájöttünk, hogy ne rövidtávban gondolkodjunk. Hosszútávban kellett gondolkodnunk, és ebbe beletartozott az örök élet.” Más szóval az örökkévalóság lencséjén keresztül tekintettek az ideiglenesre, ezért nem törtek össze a csüggedés terhe alatt.

Nem csoda, hogy a Tribune újságírói ezekkel a szavakkal zártak:

„Csak kétfajta válasz lehetséges az olyan veszteségre, amilyen Scott és Janet Willist érte múlt héten: végső kétségbeesés vagy megkérdőjelezhetetlen hit. Willisék számára a kétségbeesés szóba sem jöhetett.”

Nem így kellene nekünk is előre tekintenünk?