Gyakori problémák, amelyek megakadályozzák a hívőket abban, hogy az Úr napján gyülekezetbe járjanak

(English version: “Common Problems That Hinder Going to Church on the Lord’s Day”)

Az előző bejegyzésben azt a kérdést tárgyaltuk, hogy „Meg kell-e a keresztyéneknek tartaniuk az Úr napját?”, és ezt a választ kaptuk: A keresztyének megtartják az Úr napját, még pedig azért, mert ezzel fejezik ki szeretetüket az Úr és az Ő népe iránt, nem pedig valamely törvény megtartásaként. Nem törvényeskedés, hanem szeretet indítja a hívőket az Úr imádatára együtt az Ő népével, az Úr napján.

Könnyebb azonban mondani, mintsem állhatatosan gyülekezetbe járni az Úr napján. Ez a bejegyzés megvizsgál néhány gyakori problémát, amely az embereket ebben akadályozza. A következő poszt pedig néhány gyakorlati javaslattal segít a hívőknek egy Istent tisztelő módon állni az Úr napjához.

Vegyük példának ezt a statisztikát, hogy lássuk, mit értek az alatt a probléma alatt, hogy nehéz kitartóan gyülekezetbe járni az Úr napján. Egy adott évben 52 vasárnap van. Tegyük fel, hogy havonta egy vasárnap kihagyod a gyülekezetet, ami éves szinten 12 vasárnapot jelent. Ez pedig 23%-os távolmaradást jelent. Tegyük fel továbbá, hogy valaki két vasárnapot hagy ki havonta. Ez évente 24 vasárnap, 46% távolmaradási aránnyal.

Látod a problémát? Olyan könnyű elkönyvelni, hogy egy kimaradás nem a világ vége, amíg nem kerülünk szembe néhány konkrét adattal. Nem szívesen megyek tovább, attól tartván, hogy a bejegyzés egyes olvasói nem olvasnak tovább, mert kényelmetlenül kezdik érezni magukat [ami nem is lenne olyan rossz!]. Tökéletesen megértem, hogy a 100%-os részvételi arány se nem célja, se nem jele az igazi lelkiségnek. Ami azt illeti, a farizeusok hozták a 100%-ot, de a szívük távol volt Istentől. A részvételi arány azonban bizonyos fokig megmutatja, mik  a prioritásaink, és mennyire tartjuk az Úr napját az Ő napjának!

Ezeket a bevezető gondolatokat tartva szem előtt, nézzünk meg néhány gyakori problémát, amely megakadályozza az embert, hogy rendszeresen gyülekezetbe járjon. Az egyszerűség kedvéért két nagyobb kategóriába soroltam őket: haszon és élvezetek.

Mielőtt továbbmennénk, egy kis kitétel:  Ez a bejegyzés nem vonatkozik azokra, akik önnön hibájukon kívül, valóban képtelenek gyülekezetbe menni (pl. egészségi okokból).

1. Haszon

Van egy kínai legenda. Egy emberről szól, aki egy nap elment a piacra, és volt nála kötélre fűzve hét érme. Meglátott egy koldust, és a hétből hatot a koldusnak adott, míg a maradék érmét a zsebébe tette. A koldus azonban—aki nem mellesleg zsebtolvaj is volt—, fogta a hetedik érmét, és azt is elvette magának. Milyen találó képe a modern kornak! Az Úr hat napot adott a munka elvégzésére, de sokan azt mondják: „Igen, de én a hetediket is ellopom, és a magam javára használom.”

Számos hitvalló keresztyén számára az Úr napja pusztán még egy világi munkanap. Nem azokról beszélek, akiknek tényleg dolgozni kell. Még a korai egyházban is, sok hívő rabszolga volt, és vasárnap is dolgoznia kellett. Teljesen megértem, hogy van idő, amikor még az odaszánt hívőknek is dolgozniuk kell bizonyos vasárnapokon, mert olyan a munkájuk.

[Ilyenkor is imádkozhat, hogy az Úr változtassa meg a körülményeket. Istennek van hatalma megváltoztatni a körülményeket a maga idejében.]

Azokra az alkalmakra gondolok, amikor dönthetünk, hogy dolgozzunk vagy se, és mégis a munka mellett döntünk, kihagyván a gyülekezetet. Ilyenkor is az Úrhoz kiálthatunk, hogy segítsen ellenállni a kísértésnek, hogy olyan világi dolgokat hajszoljunk, amelyek megakadályozzák a gyülekezetbe járást. Az Úr segíteni fog—ha feltett szándékunk, hogy ezen a napon Őt akarjuk megtisztelni. Lehet, hogy anyagi következménye lesz, vagy nem juthatunk feljebb a vállalati létrán, ha igent mondunk az Urat tisztelő dolgokra. De egyáltalán figyelembe vehetjük-e ezt az árat, amikor Jézus tiszteletéről van szó, aki mindenét odaadta értünk?

Zárójelben jegyzem meg, azok a diákok, akik azért nem mennek vasárnap gyülekezetbe, mert vizsgákra tanulnak, szintén olyasmit tesznek, ami tiszteletlenség az Úrral szemben. Hogyhogy? Ha még a családunkat sem helyezhetjük az Úr Jézus elé [Lk 14:26], hogyan helyezhetnénk a vizsgát eléje, az elé, aki lehetőséget ad a tanulásra és a vizsgára? Ahelyett, hogy kihagynánk a gyülekezetet, hittel engedelmeskednünk kéne az Úrnak, és elmenni Őt imádni együtt a népével, az Ő napján. Néhány órát a tanulásra be lehet iktatni imádsággal és hatékony tervezéssel. Ha a gyülekezetbe járás azzal jár, hogy a jegyek valamelyest leromolnak, akkor legyen! Ez az engedelmesség ára! Jó és helyes dolog megtanulni Jézust helyezni mindenek fölé, már fiatalkorban is.

Ebben a kérdésben még a szülőknek is támogatniuk kell a gyermekeket, nem pedig akadályozni, magasabb tanulmányi eredményekre ösztönözve a gyülekezetbe járás rovására az Úr napján. A gyermekek szokásokat alakítanak ki. Szülők, mi milyen mintákat mutatunk nekik? Ne ámítsuk magunkat. Később azt fogjuk aratni, amit ma elvetünk. Továbbá, ha a szülők előbbre helyezik a munkát a vasárnapi istentiszteletnél, mit üzenünk ezzel a gyermekeinknek?

Miután láttuk a haszon oldalt, az első számú akadályt, amely gátolja a hívőket a gyülekezetbe járástól az Úr napján, nézzük meg a második problémát.

2. Élvezetek

A második legnagyobb probléma, amely gátolja az embereket a gyülekezetbe járástól az Úr napján az az élvezetek hajhászása, különösen a sporttevékenységeké és más kedvteléseké. Ebbe beletartozik, hogy egész idényre beíratjuk a gyermekeket sportra, ami hosszú időre lehetetlenné teszi, hogy elmenjen gyülekezetbe, akár évről évre. Hogyan lehetnének az ilyen döntések az Úrnak tetszőek és Őt tisztelőek?

Azt mondhatná valaki, hogy „Ez az egyetlen nap. Mi baj van egy kis szórakozással és lazítással? És miért baj az, ha a gyermekeim szeretnek sportolni? Hogy állhatnék a fejlődésük útjába? Nem vagyunk törvényeskedők. Isten a kegyelem Istene, és nem élünk a törvény alatt, mint az ószövetségi korokban. Meg hát ez nem olyan, mintha dolgoznék. Arra odafigyelek, hogy ne dolgozzak vasárnap. Semmi meló vasárnap!”

Nem, nem vagyunk törvényeskedők. És Isten valóban a „minden kegyelem Istene” [1Pt 5:10]. Az is ugyanúgy igaz, hogy „nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt” vagyunk [Róma 6:14]. A szomorú valóság azokkal kapcsolatban, akik nem dolgoznak az Úr napján, de inkább saját kedvteléseikkel vannak elfoglalva, ez: pusztán lecserélték egyik bálványt egy másikra [azaz a munkát a kedvtelésekre], hiszen a végeredmény ugyanaz: nem imádják az Urat az Úr napján a többi hívővel együtt.

Megértem, hogy a szülők a gyermekeik javát akarják. Én is szülő vagyok! De legyünk magunkhoz őszinték. Ha a sportot választjuk az istentisztelet helyett, azzal nem az ajándékot [gyermek] helyezzük az ajándékozó [Isten] elé? Meg lesz Isten elégedve, ha lecsúsztatjuk a második helyre? Bármit is mondjanak a szavaink, végső soron a tetteink hangosabban beszélnek, hogy ki foglalja el az első helyet a szívünkben.

Ugyanez elmondható egyébről is: parkba menéstől, horgászásról, kempingezésről, stb. amik ahhoz vezetnek, hogy folyamatosan kihagyjuk az Úr imádatát a többi hívővel együtt az Úr napján. Ez azt jelenti-e, hogy nem mehetünk le a parkba, nem csinálhatunk közös programokat, nem phenhetünk és relaxálhatunk, nem mehetünk el nyaralni? Szó sincs róla! Mindezt meg lehet tenni ésszerű kereteken belül, és közben még mindig tisztelve az Urat a gyülekezetbejárás által az Ő napján. Még szabadságolás közben is, őszintén megpróbálhatunk találni egy helyi gyülekezetet, és velük együtt imádni az Urat. Mi már előre utána szoktunk nézni, hova mehetnénk a szabadságolás alatt. Milyen gyakran próbálunk meg egy közeli, bibliahű gyülekezetet találni?

Egyszer egy pásztor meglátogatott egy gyülekezeti tagot, aki gyakran hiányzott az istentiszteletről a nyári hónapokban. Megkérdezte, mi ennek az oka. A férfi, egy buzgó golfjátékos, bizalmasan felelte: „Tiszteletes úr, ne aggódjon amiatt, hogy ne járnék vasárnaponként templomba. Míg a golfpályán vagyok, imádni szoktam az Urat.” A pásztor halkan azt felelte: „Nem az Urat imádod a golfpályán, hanem a golfot az Úr pályáján.” Mindegy tehát, hogy mit mondunk magunknak, amikor a kedvteléseinket választjuk magunk vagy gyermekeink számára Isten helyett, mert valójában magunkat és a gyermekeinket imádjuk, nem Istent.

Isten valóban sok jót ad „örömünkre” [STL ford.]. Amikor azonban az ajándék átveszi az ajándékozó helyét, bálványimádássá válik. Ha a kedvtelés gyakran áll az istenimádat helyére az Úr napján, az botránkozás köve, és könyörtelenül meg kell tőle szabadulni. A vasárnap az Úr napja, és ezen a napon a hívőnek törekednie kell, hogy az Úr házában megjelenjen.

Sajnálatos, hogy sok hitvalló keresztyén még csak rosszul sem érzi magát, ha kihagyja az Úr napját. Ami azt illeti, sokan nehezen élik meg az Úr napját. Azt mondják: „Olyan nehéz gyülekezetbe járni. Akkora erőfeszítésbe kerül.” Úgy beszélnek róla, mint egy teherről. Addig mondogatják, hogy milyen nehéz, míg el nem hiszik azt a hazugságot, hogy tényleg nehéz elmenni imádni azt, aki meghalt a bűneikért! Ez a fajta hozzáállás egyik papot juttatja eszembe Malakiás idejéből [Mal 1:6-14].

Az is szívszorító, ahogy az Úr napjára tekintünk, összevetve más napokkal, még ha például betegséggel állunk is szemben. Most nem azokra az időkre gondolok, amikor tényleg olyan betegek vagyunk, hogy nem tudunk kimozdulni. Ilyenkor igenis helyénvaló otthon maradni és nyugalmat biztosítani a test számára, ami az Úré. Arra gondolok, amikor itt-ott egy kis fájdalmat érzünk, és inkább otthon maradunk, miközben ugyanez a fájdalom nem akadályoz meg abban, hogy munkába menjünk. Néha pénteken felüti a fejét egy kis fájdalom, és már akkor eldöntjük, hogy nem tudunk vasárnap templomba menni! Micsoda profetikus képesség! Ezzel szemben viszont ahhoz van erőnk, hogy más tevékenységekben részt vegyünk, beleértve a bulizást, és későig fennmaradást szombat este jókedvben és energiával telten. De mikor eljön vasárnap reggel, túl betegek vagyunk gyülekezetbe meni —mentálisan is és fizikailag is. Mit árul ez el a prioritásainkról?

Évekkel ezelőtt megjelent egy pásztor írása egy helyi újságban, amely jól összefoglalta ezt a lelkületet. Íme a szavai:

Van egy betegség, amely rosszabb és halálosabb a himlőnél. Egy olyan betegség, amelyben a legtöbb gyülekezetbe járó ember szenved. A tünetek változóak, de az étvágyra sosem terjednek ki. Sosem tart tovább 24 óránál. Sosem értesítik az orvost. A lélek számára mindig halálosnak tűnik. Nagyon elterjedt, és évente ezreket ledönt a lábáról. A támadás hirtelen jelentkezik minden vasárnap reggel.

Szombat este tüneteknek nyoma sincs. A roham általában vasárnap reggel 9 körül érkezik. A szenvedő alany általában nagyon jól aludt, jóízűen megreggelizett, de mikor indulni kéne templomba, a roham hirtelen intenzitással rátör. Addig tart, míg az istentiszteletnek vége nincs, majd úgy tűnik, hogy eléggé megenyhül, hogy jól meg lehessen ebédelni is. A délután folyamán a szenvedő már sokkal jobban néz ki, és gyakran elmegy egyet motorozni, golfozni vagy más tevékenységet űzni.

Ez a betegség soha nem hat ki a szemre, ugyanis az érintett  zavartalanul végig tudja olvasni a vasárnapi újságot. Vacsora körül újabb roham éri, amely addig tart, amíg az esti istentisztelet. Hétfőn frissen ébred, és következő vasárnapig a rohamok nem jelentkeznek.

Gyógyír: egy nagy adag „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” [Ef 5:14].

Egy író találóan foglalja össze a problémát: „Az emberek többsége számára, még gyülekezeti tagok számára sem élvez a gyülekezet elsőbbséget a hét során. Az iskola, munka, sport és más tevékenységek túl gyakran megelőzik a gyülekezetbe járást. Abba a hibába esnek, hogy engedik, hogy az idejükkel a világ rendelkezzen, amely úgy tekint a hétvégére, mint a pihenés, sportolás, későig fennmaradás és sokáig alvás idejére. A hívők számára azonban a vasárnap kéne a hét legfontosabb napja legyen. Igyekezzünk a munkát, tevékenységeket, együttléteket és vakációzást a gyülekezet köré tervezni.”

Ha megfelelően viszonyulunk az Úr napjához, azt üzenjük a világnak, hogy nem ők mondják meg nekünk, mit tegyünk az Úr napján, hanem az Úr mondja meg, mit tegyünk az Ő napján. Azt se feledjük, hogy ez az Úr napja. Nem az Úr félnapja. Két órámat az Úrnak adtam. Tyű! Most irány a saját dolgaim.—Nem ez kéne legyen a hozzáállás. Ezzel a hozzáállással hogyan imádhatjuk az Urat teljes szívünkből? Főleg, ha a szemünk folyton az órát lesi. Az egész napra úgy kell tekintenünk, mint az Úr napjára, és az Ő tiszteletére kell törekednünk.

Tegyük fel, hogy az Úr napja mindig tele van különböző tevékenységekkel. Ebben az esetben a templombamenés, bibliaolvasás, egy jó keresztyén könyv olvasása, imádkozás, meditálás az Úr igéje felett háttérbe kerül. De képzeljük el, hogy a család együtt tölti az Úr napját, együtt imádkozik, olvas és meditál az Úr dolgai felett, és együtt elmegy istentiszteletre. Micsoda áldásnak néznek elébe! [Megértem, hogy az olvasók közül némelyeknek lehet hitetlen házastársa vagy felnőtt gyermeke, aki nem hajlandó gyülekezetbe menni vagy bibliát olvasni. Bármennyire is nehéz, a hitvalló keresztyénnek törekednie kell, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy minél több gyakorlatias időt szánhasson az Úr dolgaira.]

Dwight Hillis, egy letűnt kor lelkipásztora, egy csodálatos lány temetését vezette le, akit halálos autószerenecsétlenség ért az Úr napján, miközben a saját kedvtelését hajszolta. Amint az apa elbúcsúzott szeretett lányától, a barátaihoz fordult és elcsukló hangon mondta: „A vasárnapot golfozással vagy egyéb más szórakoztató tevékenységgel töltöttük. A gyermekeink ezt a példát követték, és minket is túlszárnyaltak. A fiam megtagadott, a lányom meghalt. Hadd mondjak valamit: egy módja van a család gyarapodására, és az a vasárnapi iskolában és a templomban történik. Tudom, miről beszélek.”

Ismétlem: Szülők, milyen példát mutattok gyermekeiteknek? Ne áldozzuk fel az Úr napját a haszon és élvezetek ikeroltárán. Hadd késztessen inkább az Úr és a népe iránt szeretetünk arra, hogy az Úr napját neki is szánjuk.

Ezek fényében a következő bejegyzésben megnézünk néhány gyakorlati javaslatot, mely reményeim szerint segíteni fog úgy megszentelni az Úr napját, ahogy kéne.

De hacsak nincs meg bennünk az a szent elhatározás, hogy a haszon és élvezetek akadályait, hogy ne mondjam, bűnét, megöldököljük, nincs az a tanács, ami segíthet. Hacsak az Úr imádata nem válik a szív leghőbb vágyává, semmi sem fog történni. Szóval ha nincs még meg benned ez a vágy, miért ne ragadnád meg az alkalmat imádkozni ezért a vágyért?