Meg kell-e a keresztyéneknek tartaniuk az Úr napját?
(English version: “Are Christians Required to Keep the Lord’s Day?”)
Az előző bejegyzésben azt a kérdést tárgyaltuk a teljes Szentírás fényében, hogy „Meg kell-e a keresztyéneknek tartaniuk a sabbatot [szombatot]?” A poszt azzal a következtetéssel zárult, hogy a keresztyének, akik az új szövetség alatt vannak, nem kötelesek megtartani a sabbatot szombaton, a hét hetedik napján. Ebből a következtetésből logikusan fakad az a kérdés, hogy akkor mi van a vasárnappal, más néven az Úr napjával? Meg kell tartanunk? Van erre vonatkozó parancs?
A rövid válasz ez: Habár nem találunk arra vonatkozó parancsot, hogy a keresztyéneknek meg kellene tartaniuk az Úr napját a törvény beteljesítéseként, a korai egyház a bibliai időkben és az egyháztörténelem során mégis megtartották, mégpedig szeretetből—az Úr és a népe iránti szeretetből. Más szóval nem törvényeskedés, hanem szeretet késztet minket hívők közösségeként imádatra az Úr napján.
Ez a bejegyzés ezt a fenti nézetet fogja alátámasztani.
I. Példák a Bibliából
Az alábbiakban hat példát sorolunk fel magából a Bibliából, mikor is a vasárnap—a hét első napja—, más néven az Úr napja elsőbbséget élvez a közös imádat napjaként.
1. Az Úr Jézus vasárnap támadt fel a halálból.
Máté azt mondja: „Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá…5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt”” [Mt 28:1-2, 5-6]. A Lukács 24:1-7 ugyanezt mondja. Jézus vasárnap támadt fel a halálból. Ezért ez egy különleges nap a keresztyének számára.
2. Az első alkalom, amikor a feltámadott Úr Jézus a tanítványaival találkozott, vasárnap volt.
A Lukács 24:13-15 Jézus találkozásáról számol be két tanítványával, akik útban voltak Emmaus felé: „Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15 Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.”
Amikor Jézus szólt hozzájuk és később, amikor csatlakozott hozzájuk a kenyértöréshez, megnyíltak a szemeik és felismerték Jézust, és ezek a szavak hangoztak el: „…Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?” [Lk 24:32]. Jézus egy kis bibliatanulmányt végzett ezzel a két férfival az Ószövetségről, ami nagyszerű tanulmány lehetett!
Lukács arról is beszámol, hogy Jézus nemcsak ennek a két férfinak jelent meg vasárnap, hanem a tizenegy apostol többségének is. „Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: “Békesség nektek!”” [Lk 24:36].
3. Az egyház vasárnap született meg.
Az Apostolok cselekedetei 2-ből megtudjuk, hogyan került sor az egyház születésére. Az első vers abba enged betekinteni, hogy a hét melyik napja volt az. „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen” [ApCsel 2:1]. Pünkösd a páska [ami péntek estétől szombat estig tartott] utáni 50. nap. Az ezt követő ötvenedik nap tehát vasárnap volt—ekkor született meg az egyház.
4. A korai egyház vasárnaponként gyűlt össze az imádatra.
Az elején a korai egyház minden nap összegyűlt imádatra [ApCsel 2:46]. Idővel azonban rendszeresen vasárnaponként jöttek össze. Az Apostolok cselekedetei 20:7 feljegyzése szerint „A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret…”
5. Gyűjtést vasárnaponként rendeztek, mikor is a gyülekezet egybegyűlt.
Pál ezt írja a korinthusi hívőknek a szegény jeruzsálemi hívők számára rendezett gyűjtés kapcsán: „…ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek” [1Kor 16:12]. Úgy tűnik, gyűjtést vasárnaponként rendeztek, mikor is a gyülekezet egybegyűlt.
6. A Biblia vasárnap fejeződött be.
A Jelenések a Biblia utolsó könyve. A könyv tartalma Kr.u. 95 körül Jánosnak, a tizenkét apostol egyikének volt kinyilatkoztatva, hogy leírja, és adja tovább a gyülekezeteknek. Érdekességképp az Úr Jézus egy vasárnap adta ezt a kinyilatkoztatást Jánosnak, mikorra ez már az Úr napjaként volt ismeretes.
A Jelenések 1:9-11-ben ez áll: „Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. 10 Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna, 11 amely ezt mondta: „Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodíceába.””
Láttunk tehát hat példát a Bibliából, ahol a vasárnap elsőbbséget élvez a közös imádat napjaként.
A hat bibliai példa mellett a korai egyház vezetőinek feljegyzéseiben is találunk utalást a vasárnap, az Úr napján tartott imádatra.
II. Példák az egyháztörténelemből
1. Idézet Justinus vértanútól, egy korai egyházi vezetőtől:
„A vasárnapnak nevezett napon pedig mindenki, aki a városokban vagy vidéken lakik, összegyűl egy helyre, és az apostolok emlékiratait vagy a próféták írásait olvassa, ahogy az idő engedi (…) Vasárnap az a nap, amelyiken mindnyájan a közös gyülekezést tartjuk, hiszen Isten, megváltoztatva a sötétséget és az anyagot, ezen a napon hozta létre a világot, és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, szintén ezen a napon támadt fel a halálból” [First Apology of Justin, Weekly Worship of the Christians, 68. fej., Kr.e. 150.]
2. Idézet Philip Schafftól, egy egyháztörténésztől:
„Az Úr napjának megtartása, mintegy emlékezvén Krisztus feltámadására, kétségtelenül az apostoli korra vezethető vissza. Nem kevesebb, mint az apostoli precedens tehet arról, hogy a második század gyülekezeteiben ezt a napot tartották meg univerzálisan. Ezt senki sem vitatja. Ezt a szokást támasztják alá a legkorábbi, poszt-apostoli szerzők mint Barnabás, Ignatius, Justinus vértanú” [History of the Christian Church, 1. kötet, 201-202. old.].
Schaff azzal folytatja: „… úgy tűnik tehát, magából az Újszövetségből, hogy a vasárnapot tartották az imádat napjaként és a feltámadásra való különleges megemlékezésként, mikor is a megváltás munkája befejeződött. A vasárnap egyetemes és nem vitatott megtartása a második században csak azzal a ténnyel magyarázható, hogy a gyakorlat az apostoloknál gyökerezik” [478-479. old.].
A fenti idézeteken kívül Ignatius, aki János, Antiókia püspökének tanítványa volt, ezt írta a második század első felében: „Hadd tartsa Krisztus minden barátja az Úr napját ünnepnek, a feltámadás napjának, minden nap királynőjének és fejének!”
Látván a bibliai és egyháztörténeti példákat, azt hiszem, bátran következtethetünk az Úr napjának a fontosságára, amelyen a gyülekezet imádatra összegyűl.
Záró gondolatok
A Zsidók 10:24-25 azt mondja „Figyeljünk oda egymásra is! Biztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre! Ne hanyagoljuk el a közösség összegyülekezéseit — mint egyesek teszik —, hanem bátorítsuk egymást! Annál is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a bizonyos Nap” [Egyszerű]. Hogyan biztathatjuk és bátoríthatjuk egymást, ha nem jövünk össze rendszeresen?
Kolossé 3:16 „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” Ennek a parancsnak szintén csak akkor lehet eleget tenni, ha összegyűlünk.
Igaz, ezek a versek nem állítják konkrétan, hogy ezeket az utasításokat csak vasárnap lehet teljesíteni. De minden nap nem tudunk összegyűlni, ugye? Akkor miért ne követnénk az előttünk járó hívők példáját, akik hetente legalább egyszer egy konkrét napon, az Úr napján jöttek össze?
Lehet, hogy elolvasod ezt a bejegyzést, és még mindig a vasárnap kérdését firtatod. Erre egyszerű válaszom van: Milyen okból kifolyólag ellenzed a gyülekezést vasárnap a többi hívővel? Azért, mert egybeesik más tevékenységekkel? Azért, mert vonakodsz részévé válni egy gyülekezetnek? Rossz korábbi tapasztalat tart távol a gyülekezetbe járástól? Megkérem az ellenszegülőket, hogy mielőtt kifogásokat keresnének, alázatosan vizsgálják meg a szívüket és indítékaikat a Szentírás fényében.
A keresztyének nem élhetnek elszigeteltségben. Egy olyan korban, amikor a hitvalló keresztyének látszólag egyre kevesebb prioritást adnak a gyülekezetbe járásnak, miközben rengeteg idejük van más tevékenységekre (beleértve a gyülekezeti szolgálatokat is), vissza kell mennünk a Bibliához, amely arra hív, hogy jobban kötelezzük el magunkat a gyülekezet mellett, amelyet Jézus a saját vére árán váltott meg [ApCsel 20:28]!
A hívők igyekezzenek az Úr napján találkozni, nem törvényeskedésből, hanem az Úr és az Ő népe iránti szeretetből. Hetente egy nap, azon belül is egy-két óra nem lehet kérdés egy hívő számára, habár sajnálatos módon, sok hitvalló keresztyén olyan tévesen gondolkodik a gyülekezetbe járásról. Tényleg szomorú. Ahelyett, hogy mindig azt kérdeznénk: „Mit nyerek a gyülekezetbe járásból?”, kérdezzük ezt: „Mit adhatok azzal, hogy gyülekezetbe járok?” Milyen gyökeres változást eredményezne! Nem fejezné ki ez a fajta hozzáállás nemcsak az Úr iránti szeretet, hanem mások iránt is, keresvén, hogy miként lehetünk áldás számukra?
A következő POSZT azokkal a PROBLÉMÁKKAL foglalkozik, amelyek megakadályozzák a hívőket abban, hogy az Úr napján gyülekezetbe járjanak, az azt követő POSZT pedig azzal, hogy miként tervezzük meg hatékonyan a gyülekezetbe járást ezen az napon.