A megváltozott élet–1. rész: Testünk odaszánása Krisztusnak

(English version: “The Transformed Life – Offering Our Bodies To Christ”)

Ha szeretnél napról napra jobban Jézus Krisztushoz hasonlítani, akkor gyere velem egy kalandozásra a Róma 12-ben. Ez az egyik legfontosabb fejezet a Bibliában, hiszen arról szól, hogy milyen kellene legyen a Krisztus által megváltoztatott élet.

Ennek fényében íme az „A megváltozott élet”című sorozat első bejegyzése–Testünk odaszánása Krisztusnak–, amely a Róma 12:1-re alapul.

[Megjegyzés: Érdemes lehet megtanulni, átgondolni és átimádkozni az adott igeverseket, amelyekre az egyes bejegyzések hivatkoznak, miközben végighaladunk az átváltozás útján.]

***********

Egyszer egy hívő hölgy azt kérdezte a lelkipásztortól: „El tudná mondani röviden, mit jelent odaszentelni magunkat Istennek?” A pásztor elővett egy üres papírlapot, és azt felelte: „Olyan az, mintha aláírnád a neved ennek az üres lapnak az alján, és odaadnád Istennek, hogy töltse ki azzal, amivel jónak látja.” Lényegében ezt jelenti az odaszentelés. Átadjuk az életünket Istennek anélkül, hogy bármit is kérdeznénk. Mindenkor teljes mértékben odaszánni magunkat Istennek és az Ő céljainak. Egy feltételek nélkül alávetett élet.

Az ószövetségi korokban Isten azt parancsolta népének, hogy meghatározott időkben mutassanak be állatáldozatokat. Jézus egyszer s mindenkori keresztáldozata révén azonban Isten többé nem követel állatáldozatokat az elrendelt időkben, hanem azt követeli népétől, hogy testüket és elméjüket áldozzák fel–nemcsak időnként, hanem minden időben–egy élő áldozatként. Épp ez a Róma 12:1-2 mondanivalója:

A Róma 12:1-2 „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; ² és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

Teljes odaszentelésre van szükség, teljes alávetettségre Istennek úgy, hogy napi 24 órában élő áldozat vagyunk! Ezt kétféle dologgal lehet elérni:

(1) Odaszánjuk a testünket Istennek (1.v.)

(2) Odaszánjuk az elménket Istennek (2.v.).

Ebben a posztban csak az első pontot vizsgáljuk meg: testünk odaszánását Istennek a Róma 12:1 alapján.

Először is, nézzük meg, mi Pál indítéka, amikor arra hív, hogy ajánljuk fel testünket élő áldozatként az 1. vers első felében: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim.” Isten irgalma–ez az indíték!

A „tehát” szó az előző tizenegy fejezetre utal vissza, ahol Pál rávilágított bűnös állapotunkra, a ránk váró ítéletre és Isten üdvtervére, amelyet irgalmában, Krisztus által készített számunkra. Sőt Pál arra az irgalomra is kitér, amellyel Isten befogadott minket a családjába, és nekünk adta a Szentlelket, aki biztosítja jövőbeli megdicsőülésünket. Isten irgalma temérdek áldást eredményez!

Ebben különbözik a biblikus keresztyénség minden más vallástól. A többi vallás arra törekszik, hogy megelégítsék isteneiket, hogy irgalmat nyerhessenek tőlük. Mi viszont azért akarjuk megelégíteni Istent, mert már irgalmat nyertünk. Más szóval, ők az irgalom érdekében, mi pedig az irgalom miatt kedveskedünk.

Az a keresztáldozat, amelyet Isten irgalma már a szívünkbe pecsételt, arra késztet, hogy egy Istennek tetsző életet akarjunk élni. Ezért használja Pál indítékként az irgalmat, amikor a hívőket buzdítja. Figyeljük meg, hogy nem parancsol, hanem azt mondja: „kérlek…, testvéreim.” A kérleknek fordított szó jelentése: mellé szegődni valakinek, hogy bátorítsuk vagy intsük. Arra biztatja a hívőket, nőket és férfiakat, hiszen mindenkire egyaránt érvényes, hogy „okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.”

Szemben azzal az elgondolással, miszerint a test gonosz és csak a lélek jó, a Biblia világosan tanítja, hogy a testet jóra is és rosszra is fel lehet használni. Ha a testet nem lehetne jóra használni, ennek a felhívásnak, hogy szánjuk oda testünket élő, szent és Istennek tetsző áldozatként, nem volna semmi értelme!

A felvívás tehát félreérthetetlen. A testünk minden része–a szemünk, fülünk, nyelvünk, kezünk, lábunk–folyamatosan Isten szolgálatában kell álljon. Erre utal az „élő áldozat” kifejezés. Amíg élünk, fel kell áldoznunk a testünket, mégpedig szent módon. Csak ezzel az áldozattal elégedik meg Isten.

Istennek már az Ószövetségben sem tetszett, amikor emberek hibás állatokat áldoztak fel, ahogy azt a Malakiás 1:8-ban látjuk: „Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e?—mondja a Seregek Ura.” Ha ez volt a helyzet az Ószövetségben, gondolod, hogy Isten alább hagyná a mércét az új szövetség alatt, főleg miután Fia eljött, hogy önmagát adja a kereszten? Egyáltalán nem! Ezért mondja Pál, hogy Istennek tetsző módon kell odaszánni a testünket.

Ez az „okos istentisztelet,” állítja. Egyszerű, amit mond: Isten irgalmának fényében a testünk odaszánása a logikus vagy igaz és helyes módja az istentiszteletnek [imádatnak], amellyel Istennek felelünk. Pál szerint tehát az istentisztelet nem korlátozódik néhány órára vasárnap délelőttönként. Inkább azt jelenti, hogy napi 24 órában odaszánjuk minden testrészünket neki. Ez az igazi istentisztelet!

Arról van szó, hogy bárhol is legyünk, testünk minden tagját alá kell vetnünk Istennek. Például a munkahely, ahol sok időt töltünk, az imádat helyévé válik. Hogyhogy? Az Efezus 6:7-8-ban ez áll: „jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; ⁸ mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.” Amikor rájövünk, hogy Jézus Krisztus az igazi főnök, a legjobbat igyekszünk kihozni magunkból, és nem törődünk azzal, hogy földi főnökeink nem értékelnek. Krisztus kellően meg fog jutalmazni, amikor megállunk majd előtte. Tudnunk kell, hogy Ő mindig figyel minket, és arra kell törekednünk, hogy mindig a legjobbat nyújtsuk. Ezt jelenti istentiszteletté tenni a munkahelyet.

Az 1Korinthus 10:31 világossá teszi ezekkel az ismerős szavakkal, hogy az élet minden területe egy imádat: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.” Ez azt jelenti, hogy testünk minden tagjának úgy kell működnie, hogy azzal mindenkor Istennek tetsszen. Nem adhatjuk át testrészeinket bűnös élvezeteknek, és hihetjük azt közben, hogy Isten elfogadja az imádatunkat.

Más szóval, nem állíthatjuk, hogy igaz és okos istentiszteletet tartunk, ha közben:

• szemünkkel bűnös dolgokat nézünk
• nyelvünket pletykálkodásra, hazudozásra, szarkazmusra vagy egyenesen sértő beszédre használjuk
• fülünkkel bűnös szavakat [pl. pletykát] hallgatunk
• kezünket arra használjuk, hogy
  • tisztességtelen módon jussunk pénzhez, vagy
  • másokat testileg megfenyítsünk
  • másokat írott szavainkkal megbántsunk (az emailt és közösségi médiát is beleértve)
  • szexuális bűnöket kövessünk el

• lábaink tiltott helyekre visznek
• hasunkat átadjuk a falánkságnak
• elménket gonosz gondolatokra használjuk

Amikor az imádat beszennyezett testből fakad, elfogadhatatlan imádat. Emlékszünk a Malakiás 1:8-ra? Az Istennek tetsző imádat szent testből fakad. Minden testrészünknek tisztelnie kell Istent, és áldania másokat. A veszély abban rejlik, hogy azt hisszük: ha a testünk nagy részét megszenteljük, egy kis részecskét itt-ott átadhatunk a bűnnek. Valahogy így gondolkodunk: „Á, végül is csak a nyelvem volt az, vagy csak a szemem, és ráadásul csak egy pár percig.” Balga gondolkodás. A parancs arra vonatkozik, hogy a teljes testünket–nemcsak egy-egy részét–oda kell szánnunk, mégpedig mindenkor!

Igen, mindenkor teljesen felajánlani magunkat Istennek, annak ára van, erre utal az áldozat szó. Tegyünk hát fel néhány komoly kérdést: Általában hogyan reagálunk, amikor az Isten igéjének való engedelmességnek ára van? Előre megyünk, vagy visszahúzódunk? Ha pedig visszahúzódunk, ezeket is meg kell fontolnunk: (a) Kivonhatjuk-e magunkat az alól, hogy teljesen átadjuk magunkat Istennek csak azért, mert annak ára van, ha figyelembe vesszük, hogy milyen árat fizetett Jézus a mi bűneinkért? (b) Nem kellene-e az Ő áldozata arra buzdítson, hogy mindenünket beleadjuk érte?

Tartsuk folyamatosan szem előtt a 2Korinthus 5:15 szavait, mely szerint „azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” Mint olyanok, akiket a Krisztus vére váltott meg, az csak természetes, hogy annak élünk, aki mindenét odaadva a kereszten, megváltott minket. Övéi vagyunk, nem a magunkéi. Megízleltük az irgalmát. Irgalma pedig arra kell motiváljon minket naponta, hogy élő, szent és Istennek tetsző áldozatok legyünk. Amikor erőnkön felülinek tartjuk az ellenállást a kísértésnek, jusson eszünkbe irgalma, mely aláárad a keresztről. Segíteni fog nemet mondani a kísértésre, és igent a hívásra, amely testünk és elménk odaszánására ösztönöz élő áldozatként.

Egy lelkipásztor egy igen ütős ­illusztrációt használt arra, hogy mindent oda kell adnunk, semmit sem tartván vissza. Azt mondta:

„Tegyük fel, hogy van száz hektár földed, és valaki odajön, hogy megvegye a farmod. Belegyezel, hogy eladod a farmot, kivéve egy néhány árt a föld kellős közepén, és lehetőséget kérsz a megközelítésére. Tudod-e,–folytatta a pásztor–, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy azt a magányos helyet a százhektáros területen megközelíthesd? A farm többi részét átszelő utat építhetnél, hogy eljuss arra a kis földre.

Ugyanígy van ez azzal a hívővel is, aki nem a száz százalékot adja át Istennek. Biztos lehetsz benne, hogy az ördög utat tör annak a személynek az életén át, hogy megszerezze azt az át nem adott részt, és végül az illető bizonyságtétele és szolgálata csorbát szenved, és kevés hatással fog bírni másokra.”

Majd így folytatta:

Hívő barátom, megkapta már az Úr a tested? Átadtad neki, akaratod kifejezett szándékával, hogy Ő uralja, Ő használja, és az Ő dicsőségét szolgálja? Ha nem, miért nem teszed meg most? Csak mondd azt, hogy „Uram, már neked adtam a szívem, de most itt a testem is! Segíts, hogy tisztán tudjam tartani, és meg tudjam óvni a szennyeződésektől. Használj a magad dicsőségére, a magad módján. Rendelkezésedre állok!”

Soha nem túl késő. Akár most is elkezdheted. Ha teljesen alávetjük magunkat Istennek, az nem jár örök kockázattal, csak örök áldással. Írjuk hát alá azt az üres papírt, és adjuk át Istennek. Hadd töltse ki azzal, amivel jónak látja. Ez az igazi odaszentelődés. Ez a feltétel nélküli odaszánás annak, aki irgalmasságában oly sokat tett értünk!