Jézus három fajta szenvedése a kereszten: testi, lelki és érzelmi

(English version: 3 Cross-Related Sufferings of Jesus – Physical, Spiritual and Emotional)

Az Úr Jézus egész földi élete szenvedésből állt. Ez a cikk azonban három olyan szenvedésre összpontosít, amelyet a kereszten illetve közvetlenül előtte kellett átélnie, hogy biztosíthassa megváltásunkat a kiontott vére által. A három fajta szenvedés pedig a következő: testi, lelki és érzelmi.

 1. Testi szenvedés

A bibliahívők hajlamosak mellőzni Jézus testi szenvedésének témáját. Két okot sejtek emögött.

1. ok: Maga a Biblia nem sok részletet közöl a keresztre feszítés módjáról azon kívül, hogy „keresztre feszítették” [Mk 15:24]. Mivel pedig maga Isten nem nagyon részletezi a Bibliában ezt a fajta kivégzési módot, hajlamosak vagyunk elsiklani felette.

2. ok: Noha Jézus testi szenvedése minden bizonnyal szörnyű volt, nem volt példátlan, hiszen más emberi lények is át kellett ezt éljék abban az időben. Ezért átsiklunk a keresztre feszítés részletei felett.

De azt hiszem, nem árt, ha szánunk néhány percet arra, hogy megértsük a keresztre feszítés kegyetlen természetének részleteit, mivel Jézust ezzel a módszerrel küldték a halálba.

A kereszt általi halált már 600 évvel Jézus előtt gyakorolták Perzsiában. A görögök szintén gyakorolták. De a rómaiak egy teljesen új szintre emelték. A keresztre feszítés a legádázabb bűnözők számára fenntartott büntetési forma volt. Ez által ezt akarták üzenni: Ez vár rád, ha szembeszállsz Rómával! Ezért feszítették olyan helyen keresztre az embereket, ahol sokan átutaztak. Az utazók látták az áldozat szenvedéseit—néha napokon át—és megértették a határozott figyelmeztetést: Eszedbe se jusson ellenállni Rómának!

A keresztre feszítés menete

Alapjában véve két darab fára és három szögre volt szükség. A két fadarabot inkább T alakban illesztették össze, semmint kereszt alakban [+ jel a képeken]. A keresztgerendáját patibulumnak hívták, a függőleges gerendát pedig stipesnek.

A folyamat során először megostorozták az áldozatot a tömör fadarabhoz erősített rövid szíjakkal, melyeknek fém—vagy csontdarabkák voltak a végén. Maga az ostorozás is megölhette az embert, vagy véglegesen megbéníthatta, hiszen a hátból és oldalakból húst tépett ki. Az áldozatot aztán arra kényszerítették, hogy a keresztgerendát átvigye a városon a keresztre feszítés helyszínére. Ezt jelentette a kereszt felvétele: felkészülni a halálra. Egy egyirányú útról volt szó, ahonnan nem volt visszatérés. Krisztus esetében az ostorozás olyan súlyos volt, hogy képtelen volt a keresztjét maga vinni az egész úton [Mk 15:21].

Amikor pedig az áldozat odaért a keresztre feszítés helyszínéhez, a keresztgerendát hozzáerősítették a függőleges szárhoz vagy oszlophoz. Az egyik gerendán volt egy csaplyuk, amelybe belehelyezték a másik gerenda csapját, így könnyedén felhasználhatták többször is. Az összeszerkesztett keresztet aztán lefektették a földre. Az áldozatot megfosztották a ruháitól, még több szégyennek téve ki.

Olykor az áldozatnak valamilyen mámorító italt adtak, hogy enyhítse a fájdalom hatását. Nem az áldozat iránti kedvesség volt ez. Inkább azt a célt szolgálta, hogy az áldozat ne nagyon szegüljön ellen és nehezítse meg a katonák dolgát. Ekkor az áldozatott a keresztre helyezték a meztelen, vérző hátával súrolva a keresztfát. Már ez önmagában gyötrelmes lehet.

Az áldozatot aztán kötéllel hozzákötözték és odaszögezték annak függvényében, hogy a katonák mennyire akarták, hogy az illető szenvedjen. Jézus esetében nyilván odaszögezték [Jn 20:24-27]. Az áldozat kezeit kinyújtották, és odaszögezték a keresztgerendához—mindkét kézben egy-egy szög. A szögeket a csuklóba verték, nem a tenyérbe [ellentétben a tévesen ábrázoló képekkel]. Ily módon a szögek nem tépték fel a húst, aminek következtében a kézfej leeshetett volna. A harmadik szöget a két lábba együtt verték be [a láb és lábfejek közötti részbe]. Így a lábfejeket a függőleges szárhoz rögzítették. Az elítélt konkrét bűnét felírták egy táblára, és azt is a kereszthez illesztették. Ezzel akarták minden járókelőnek tudtára adni, hogy mi volt az illető bűne.

A katonák ekkor felemelték a keresztet, és egy mély lyukba állították. Már a kereszt felállítása során történő rázkódás kínzó fájdalommal járhatott, mintha szétrobbant volna az illető feje. Ezzel vette kezdetét az órákon, sőt napokon át tartó elképzelhetetlen és gyötrelmes fájdalom. Az alkarok elzsibbadtak, a vállak mintha meg kiszakadtak volna a helyükből. A mellkas felfelé és kifelé húzódik, megnehezítve a légzést friss levegővételkor.

A levegővételhez pedig az áldozat ösztönösen kinyomja magát a lábain. Míg ez a mozdulat segít az áldozatnak újabb levegővételhez jutni, egyben rettenetes fájdalommal is jár. Miért? Ez által az erőfeszítés által a testsúly a lábakat tartó szegre nehezedik, a könyökök behajolnak, és a csuklókba fúrt szögeken át kell kihúzni magad. Az idegekben szintén hatalmas a fájdalom—mintha tűzön mennél keresztül.

Minden lélegzetvétellel az áldozat háta, melyet az ostorozás felszaggatott, a gerendához súrolódik, további fájdalmakat okozva. Amikor pedig a lábak meggyengülnek, begörcsölnek és reszketnek, az áldozat begörbíti a hátát egy kis megkönnyebbülésért. Ez a folyamatos helyzetváltoztatás volt az egyetlen módja, hogy megpróbáljon megbirkózni a karokban, mellkasban, hátban és lábakban felmerülő fájdalommal. Mindeközben a túlélési vágy fájdalomteli ordításra készteti az áldozatot mindaddig, amíg ki nem merül, ki nem száradm és túlságosan le nem gyengül ahhoz, hogy újabb levegőt vegyen. A halált, amely órákkal vagy akár napokkal később beállt, általában fulladás okozta, nem pedig a vérveszteség.

Ez tehát egy kis betekintés abba a testi fájdalomba, amit az Úr elszenvedett az én bűneimért. A testi szenvedéstől forduljunk most Jézus szenvedésének a másik aspektusához.

2. Lelki szenvedés

Bármennyire szörnyű is volt a testi szenvedés [és tényleg az volt], a lelki szenvedés még gyötrőbb volt az Úr számára. Miért? Mert a kereszten, ahogy az egyik szerző megjegyezte, Jézus „az [összes] bűnünkért vállalt bűnhődés pszichológiai terhét” hordozta.

Van, hogy mi is szörnyű bűntudatot érzünk, amikor rájövünk, hogy vétkeztünk. A bűntudat terhe a szívünkre nehezedik. Mi viszont bűnösök vagyunk, és még így is fáj—képzeljük el, mennyire fájhatott az Úr Jézusnak, aki soha sem vétkezett! Míg e földön járt, tökéletesen szent volt. Soha egy bűnös szó. Soha egy bűnös tett. Soha még egy bűnös gondolat se. Gyűlölte a bűnt, és még a bűn gondolata is ösztönösen az ellene való lázadásra késztette. Mégis mindaz, amit gyűlölt, ami távol állt tőle, teljes mértékben őt terhelte. Más szóval, az összes bűnünk teljesen rá lett helyezve. A Biblia ezt napnál világosabbá teszi.

Ézsaiás 53:6 „De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.”

Ézsaiás 53:12 „sokak vétkét vállalta magára”

János 1:29 „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!”

2Korinthus 5:21 „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné [vagy pontosabba: bűnért való áldozattá] tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

Zsidók 9:28 „Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye.”

1Péter 2:2 „Bűneinket maga vitte fel testében a fára.”

Ezek a versek nem azt jelentik, hogy a kereszten Krisztus bűnössé vált volna. Ő soha semmilyen bűnben nem volt vétkes [Jn 8:46, 1Pt 2:22]. Úgy bántak vele, mintha elkövette volna azokat a bűnöket, elhordozva így azok büntetését. Ennek következtében bárki, aki hitét belé helyezi, bocsánatot nyerhet a bűneire. Miért? Mert Jézus már szenvedett helyette, és megfizette a vérével a szabadságát.

Jézus maga mondta: „az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” [Mt 20:28] A váltság itt is arra utal, hogy kifizette az árat: az ő vére a mi a bűneinkért. Ez a megváltás tana. Azáltal pedig, hogy a vérét ontotta a kereszten, Jézus nemcsak a bűneink terhét hordozta el, hanem helyettes áldozatként magára vette Isten bűnnel szembeni haragját.

1János 2:2 „mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért.”

Róma 3:25 „Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek.”

Azáltal, hogy a kereszten magára vette Isten haragját, Jézus gondoskodott arról, hogy azok, akik bíznak benne, vagyis hitüket beléje vetik, soha ne kelljen megtapasztalják Isten haragját a bűneik miatt. Ez tehát egy kis betekintés abba a lelki szenvedésbe, amit az Úr elszenvedett az én bűneimért.

Miután megnéztük a testi és lelki aspektusát Jézus szenvedésének, vessünk egy gyors pillantást a kereszt fájdalmának harmadik és utolsó aspektusára, az érzelmi szenvedésre.

 3. Érzelmi szenvedés

Az érzelmi szenvedés alatt azt az elhagyatottságot értem, amelyet Jézus a kereszten tapasztalt. Mindenki elhagyta. Képzeld el, hogy az életed egy nehéz szakaszán mész át. Szeretnél-e egyedül lenni, elhagyva a házastársadtól, gyermekeidtől vagy éppen a barátaidtól? Vagy örülnél, ha valaki melletted lenne? A válasz nyilvánvaló. A próbák idején még egy személy közelsége is akkora áldás. Mégis, a lehető legnagyobb szenvedés idején Jézust magára hagyták.

Először is, elhagyták a legközelebbi barátai, a tizenegy. Már átélhette Júdás árulásának fájdalmát. A tizenegy pedig, aki azt ígérte, hogy vele lesz, már akkor elhagyta, amikor letartoztatták. Másodszor, a lehető legnagyobb érzelmi fájdalom pedig abból fakadt, hogy az Atya is elhagyta őt. A kereszten, amikor Jézus elhordozta a bűneinket, az Atya és a Fiú közötti közösség [nem a kapcsolat]—a közösség, amely öröktől fogva létezett—egy időre megszűnt—különösen dél és három óra között. Ez volt az az idő, amikor Isten a Fiára árasztotta haragját, akinek egyedül kellett elhordoznia azt.

Ami azt illeti, az érzelmi szenvedés olyan méretet öltött, hogy Jézus elmondta az ismerős mondatot: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” [Mt 27:46]. Amikor ezeket a szavakat olvassuk, egy kis betekintést nyerhetünk abba a mély fájdalomba és érzelmi kínba, amelyet Jézus megtapasztalt a te és az én bűnömért.

Láttuk tehát azt a testi, lelki és érzelmi szenvedést, amelyen Jézus átment a kereszten, hogy megváltson minket.

 Gondolatébresztő

Amikor következőkor kísértést érzünk a bűnre, álljunk meg egy pillanatig, és gondoljuk át az Úr szenvedésének különböző aspektusait, amelyet el kellett viselnie a kereszten, vérét adva a mi megváltásunkért. Késztessenek azok a gondolatok arra, hogy nemet mondjunk a bűn kísértésére.

Felnézhetünk-e úgy a keresztre, tudva, hogy Megváltónk ég és föld között függött, kínzó gyötrelmek közepette, miközben dédelgetjük a bűnt, beleértve azokat is, amelyek olyan régóta velünk vannak?

Elképzelhetetlen!

Késztessen ez minket arra a szent elhatározásra, hogy mától fogva növekedni fog bennünk a bűn iránti gyűlölet, ez a gyűlölet pedig késztessen arra, hogy elhagyjuk őket, tudván, hogy mit tett értünk a Megváltó. Induljon a szívünk ugyanakkor arra, hogy még jobban szeressük és becsüljük az Úr Jézust.